Luxuséttermezve támadta a Szeged 2011-et az MSZP a sportbizottságon

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

sportbiz006kf

A szerdai sportbizottságon elfogadták az idei működési támogatásokat: az UTC íjászai, a másodosztályban szereplő női labdarúgócsapat és a KSZSE sem részesül egyetlen forint városi támogatásban sem, ugyanakkor a Naturtex-SZTE-Szedeák nagyobb összeggel számolhat idén.

Szeged sportkeretének felosztásáról döntött szerdai ülésén a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság: az idén is 50 millió forintból álló keret részeként 40 millió forintot szántak működési támogatásra, 3 milliót rendezvényekre, 6,9 milliót utánpótlás-nevelésre irányuló pályázati támogatásokra, míg pályázati felhívások meghirdetésére 100 ezer forintot különítettek el. A bizottság elnökének, Joób Mártonnak (MSZP) javaslatára 2,4 millió forintot átcsoportosítottak a működési támogatásra, ezt az összeget a rendezvénykeret 1 millió forinttal, valamint az utánpótlás-nevelésre irányuló pályázati támogatások 1,4 millió forinttal való csökkentésével csoportosította át a bizottság. A megemelt összeget a testület javaslata alapján a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata kapja, a nemrég a Magyar Kupában bronzérmet nyert együttes így a tavalyihoz képest 500 ezer forinttal több, 5 millió forintos támogatási összeggel számolhat.

A városi sporttanács elnöke, Kónya Sándor javaslatára megvonták a támogatási összeget a Kézilabda Szeged SE-től: mint kitért rá, a bizottság korábban többször is próbálta elérni azt, hogy a két szegedi női kézilabdaklub valamilyen formában egyesüljön, vagy legalábbis legyen egy, a profi osztályban szereplő klub, ami mellett egy főképp utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesület működne, ám ez a terv mindig a KSZSE-n és annak vezetésén bukott meg. Ez okból kifolyólag javasolta, hogy az idénre javasolt 200 ezer forintos támogatást vonják meg a klubtól, ezt az összeget pedig a Szeged KE női kosárlabdacsapata kapja meg, amely magas szakmai munkával dolgozik, így a másodosztály Keleti csoportjában jelenleg harmadik klub 1,7 millió forintos városi támogatással számolhat 2017-ben. Joób Márton hozzáfűzte, nemcsak a bizottság, hanem a Magyar Kézilabda Szövetség egyértelmű kérése is volt, hogy kezdjenek valamit ezzel a helyzettel, és megjegyezte, tavaly 900 ezer forintos támogatásban részesült a KSZSE.

Bár Joób Márton többször hangsúlyozta, hogy csak első és másodosztályú klubokat támogathatnak, ennek ellenére az NB II-ben szereplő, és jelenleg második helyen álló Szent Mihály női labdarúgócsapata sem részesül a városi pénzből, ahogyan az UTC íjászai (ahol a nemzetközileg is sikeres Banda Árpád versenyez) sem számíthatnak 2017-ben az önkormányzattól kapott támogatásra. Ugyanígy nem kap pénzt a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű SC jégkorong szakosztálya sem, bár az ő esetükben fennállt az a kitétel, hogy nincs felnőttcsapata az egyesületnek, hiszen jelenleg csak utánpótlás-bajnokságban szerepelnek a klub csapatai.

Terítéken a Katedrális

Szécsényi Ferencné (MSZP) az NB II-es SZEOL SC támogatását csökkentette volna: a másodosztályba tavaly felkerült, jelenleg sereghajtó pozícióban álló klub idén 6 millió forintos városi támogatásra számíthat, ám a szocialista politikus ezt túlzónak találta, hiszen mint érvelt, biztos benne, hogy az utánpótlás területén kiemelt TAO-támogatásban részesül a szegedi klub – bár hozzátette, hogy nem tartja magát futballszakértőnek, csak Gerát ismeri. Joób Márton úgy válaszolt, ezek az önkormányzati támogatások jelképes összegek, és meglátása szerint azért is indokolt ez az összeg a SZEOL-nak, mert elismerésre méltó utánpótlásmunka zajlik a klubnál, és bárcsak többet tudnának adni ilyen célokra. Kónya Gábor is hozzászólt ezen a ponton, aki kiemelte: a SZEOL-ban intelligens, egyetemet végzett, főképp szegedi srácok futballoznak, így már csak ezért sem lenne szerencsés csökkenteni az összeget. A szocialista Szénási Róbert közbeszúrt: szerinte nincs szerencséje a SZEOL-nak, mert az Alabárdos már odaállt a tekecsapat mellé, a Dóm téri luxusétterem pedig a Szeged 2011-Grosics Akadémia mellé, ám ekkor Kothencz János (Fidesz-L.É.T.) közbeszólt: “Már ha luxusétterem volna!”

Joób Márton úgy zárta, összesen 36 sportegyesületet támogatnak, de minden sportcélú támogatást figyelembe véve 60 egyesület részesülhet városi támogatásból. A kiemelt sportrendezvények támogatására eddig két igény futott be, így 500-500 ezer forinttal támogatja Szeged a Tornádó Team Korcsolyázó Egyesület május 13-14-én esedékes Kelet-Európa Kupa szegedi fordulóját, valamint a Tisza Squash SE április 7-8-án, valamint 22-23-án ad otthont a fallabda országos bajnokságnak.

Az ülésen egyhangúlag támogatták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alsó Kikötő soron létrejövő hajléktalan betegeket ellátó centrumának létrejöttét, így a befogadóképesség húsz fővel, a jelenlegi 16-ról 36-ra nőhet. Szintén ellenszavazat nélkül fogadták el végstádiumú daganatos betegek ellátásával foglalkozó Gondoskodás 2003 Bt. megemelt támogatását is.

Az idei elfogadott működési támogatások (zárójelben sportág, illetve ezer forintban az összeg)

– Szegedi Asztalitenisz Klub (asztalitenisz, 1.000)

– Titán Triatlon Club Atlétikai Szakosztály (atlétika, 1.300)

– Szegedi Korcsolyázó Egyesület (gyorskorcsolya, 2.500)

– Szegedi Lelkesedés SK (súlyemelés, 2.200)

– Szegedi Úszó Egylet (úszás, 3.000)

– Goodwill Pharma Szegedi Vízmű SC (jégkorong, 0)

– Naturtex-SZTE-Szedeák (kosárlabda, 5.000)

– Gellért Szabadidő Központ SE (tenisz, 1.000)

– Szegedi Vízipóló Suli (vízilabda, 1.000)

– Újszegedi Torna Club (íjászat, 0)

– Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesület (boccia, 500)

– SZVSE Atlétika szakosztály (atlétika, 1.000)

– Tornádó Team Korcsolyázó SE (görkorcsolya, 1.000)

– Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub (búvárúszás, 800)

– Szegedi Sárkányhajó Egyesület (sárkányhajó, 700)

– SZEOL SC (labdarúgás, 6.000)

– Szegedi Röplabda Sportegyesület (röplabda, 500)

– Asztalitenisz Sport Klub Szeged (asztalitenisz, 1.000)

– Ducsai Erőemelő Oskolája (erőemelés, 400)

– Szegedi Tisza Squash SE (tollaslabda, 1.000)

– SZTE Vívó Klub (vívás, 700)

– Szeged Box Club (ökölvívás, 500)

– Boxvilág Ökölvívóképző Sportegyesület (ökölvívás, 500)

– Szegedi Judo SE (cselgáncs, 1.100)

– Szegedi Judo Iskola SE (cselgáncs, 300)

– Combat “D” SC (kick-box, 500)

– Szegedi Atlétikai klub női futball klub (női labdarúgás, 0)

– Szegedi Tisza Squash Club (fallabda, 1.000)

– Kézilabda Szeged SE (női kézilabda, 0)

– Szeged-Kiskundorozsma Kézilabda SE (női kézilabda, 2.000)

– Szegedi Kosárlabda Egylet (női kosárlabda, 1.700)

– Tuti Korcsolyázó SE (korcsolya, 800)

– Univerzális Természetjáró Klub (íjászat, 500)

– Titán Triatlon Club Triatlon szakosztály (triatlon, 600)

– Maróczy Géza Sportegyesület (sakk, 1.500)

– Fit World SE Gorillák Rugby Club (rögbi, 800)

Előző sztori

Megszületett Juszuf, a Szegedi Vadaspark kis tevéje

Következő sztori

Átadták a 2016. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseit