Sport

Labdarúgás: visszatérhet saját futballjához a Szeged-Grosics Zalában

Labdarúgás: visszatérhet saját futballjához a Szeged-Grosics Zalában

2017. március 11., szombat
Labdarúgás: visszatérhet saját futballjához a Szeged-Grosics Zalában
szeged2011_siofok30_gs

Jó formában utazhat a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Zalaegerszeghez, azonban vasárnap egy komoly kihívással kell szembenéznie Klausz László együttesének.

Két jól sikerült meccsel a háta mögött vághat neki a zalai túrának a Szeged 2011-Grosics Akadémia, hiszen az előző hétvégén Germán Tamásék megszakították a Vác kilenc meccsből álló veretlenségi sorozatát, míg egy héttel korábban magabiztos játékkal sikerült elhozniuk mindhárom pontot Csákvárról. Bár a Cigánd elleni nyitófordulóban nem sikerült győzni, de ezzel a meccsel együtt már több mint három és fél meccs telt el úgy, hogy gólt kapott volna a csapat: legutóbb 303 perce kellett kivennie a hálóból a labdát

Szántai Leventének

, még decemberben, a városi rangadón

Puskás Csaba

talált be a Szeged-Grosicsnak. A sűrű élmezőny elejében ezzel sikerült megragadnia a csapatnak, azonban ahhoz, hogy ez így is maradjon, nagy lépést tehet vasárnap Zalaegerszegen, hiszen a ZTE csupán két ponttal és két hellyel van lemaradva a szegediekhez képest. A Zete keretében bőven volt mozgás a télen, a Csákvártól szerződtetett

Paudits Patrik

kivételével csak az élvonalból került új játékos

Csató Sándor

együtteséhez – igaz, a távozók oldalán a gólképes

Daru Bence

mellett

Villám Balázs

neve is szerepel, aki a Honvédhoz távozott télen. Visszatérve a kapott gólokra: ugyan a Zalaegerszeg az előző fordulóban nullára hozta a meccsét, pontosabban gólnélküli döntetlent játszott Dorogon, de az ezt megelőző nyolc mérkőzésén egyaránt kapott legalább egy gólt, ez pedig a továbbra is a liga legkevesebb kapott góljával rendelkező Szeged-Grosics számára mindenképpen tartogat lehetőséget vasárnap is. „Örülnék, ha a téli felkészülés eredményének tekinthetném az elmúlt két meccset, de teljesen más volt ez a két találkozó. Csákváron tudtuk játszani a játékunkat, a Vác elleni meccs előtt azonban azt beszéltük, hogy mivel nagyon hiányosan álltunk fel, a legfontosabb a győzelem volt. Mivel úgy alakult, hogy nyertünk, mondhatjuk, hogy bevált, amiről beszéltünk, de nagyon apró dolgok számítanak a futballban akár pro, akár kontra” – fogalmazott portálunknak

Klausz László

, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője.

Online

Vasárnap 17 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Zalaegerszeg - Szeged 2011-Grosics Akadémia Merkantil Bank Liga találkozóról. Szurkoljon velünk!

Fontos egy hét következik az NB II-ben, hiszen annak ellenére, hogy nemzeti ünnep is lesz a következő héten, csütörtökön hétközi fordulót bonyolítanak le a másodosztályban, majd jövő hétvégén ismét pályára lépnek a csapatok, így hét nap alatt három fordulót is rendeznek, ráadásul a 26. fordulót követően kéthetes szünetre vonulnak a felek a válogatott világbajnoki selejtezője miatt. Tekintve, hogy a negyedik Vác csupán egy, a vasárnapi ellenfél, a kilencedik helyen álló Zete pedig két pontra van a Szeged-Grosicstól, nem túlzás megállapítani, hogy a közeljövőt is befolyásoló meccsek előtt áll a csapat. „Ez a szünet előtti három meccs nagyon fontos. Szerencsére Tóth Gábor visszatér eltiltásából, így újra tudjuk azt a játékot játszani, amit szeretünk, és úgy gondolom, tudunk is. Egy jó környezetben, szép stadionban, jó mérkőzést várok. Minőségi játékosokat tudok beállítani a kispadról, nagyon jó kispadom van, mindenki hozzá tud tenni a játékhoz, ez is sokat jelenthet a ZTE ellen” – utalt Klausz László arra, hogy Tóth Gábor visszatérése mellett a múlt héten már egy félidőt pályán tölthetett a sérüléséből visszatérő Pászka Lóránd is, így egyre bővülnek a tréner lehetőségei. Ami viszont biztos, hogy

Jagodics Bence

nem léphet pályára vasárnap, hiszen a Vác ellen megkapta az ötödik sárga lapját, mellette

Achim Ádám

sérülése még nem jött rendbe, miképp

Király Patrik

problémája sem múlt még el. A vasárnapi találkozón két katari játékvezető fog majd közreműködni, munkájukat asszisztensként

Márkus Tamás

segíti majd.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2016. augusztus 21.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Zalaegerszegi TE FC 0-0

Gyula, Grosics Akadémia, 200 néző. Vezette: Ducsai József (Szvetnyik Bence, Bornemissza Norbert).

Szeged-Grosics:

Szántai – Zabari, Farkas M., Tóth G., Achim, Horváth A., Király, Coroian (Pászka, 59′), Mészáros, Germán (Balogh G., 81′), Zádori (Andorka, 68′). Vezetőedző: Klausz László.

ZTE:

Szappanos – Deutsch, Forgács A., Szakály A., Városi, Patvaros, Daru (Bailo, 81′), Króner, Gottfried (Ekker, 68′), Bedi, Nagy T. Vezetőedző: Csató Sándor.

Sárga lap:

Zádori (40′), Germán (44′). https://www.youtube.com/watch?v=JHxrTOojvvk

Így játszottak a csapatok az NB II 23. fordulójában

Dorog–Zalaegerszeg 0–0

Dorog, 400 néző. Vezette: Berényi Tamás (Mayer Gábor, Hofbauer Roland) Dorog: Demjén – Berkó (Vígh Á., 87’), Csató, Bora , Kővári (Szedlár 81’), Mészáros Á. (Hauser, 80’), Lénárt, Bor D., Tóth N., Simon A., Medgyes. Vezetőedző: Németh Szabolcs. Zalaegerszeg: Szappanos – Angyal, Króner, Polényi, Deutsch, Végh G. (Ekker, 67’), Bedi, Nagy T., Jakab (Kretz, 83’), Bobál G., Paudits (Babati, 59’). Vezetőedző: Csató Sándor. https://www.youtube.com/watch?v=v4RaY_qXtmY

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Vác FC 1-0 (0-0)

Gyula, Grosics Akadémia, 200 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Horváth Róbert, Szilágyi Norbert).

Szeged-Grosics:

Szántai – Kasuba (Farkas 54′), Jagodics, Farkas M., Mészáros M., Horváth A., Coroian, Király (Pászka, a szünetben), Zabari, Germán, Andorka (Zádori, a szünetben).

Vezetőedző:

Klausz László.

Vác:

Szentpéteri – Hegedűs Cs., Tóth B., Nagy R. (Kákonyi 68′), Tóth G., Gulyás, Görgényi, Dlusztus, Balajti (Rusvay, a szünetben), Mátyás (Major 34′), Niedermüller.

Vezetőedző:

Nagy Tibor.

Gól:

Zádori (77′)

Sárga lap:

Jagodics (45′), Germán (67′) ill. Tóth B. (24′), Gulyás (64′) https://youtu.be/mw34iKy1mgM?t=15m40s

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Soroksár SC 23 13 6 4 44 21 23 45
2. Puskás Akadémia 23 13 6 4 40 29 11 45
3. Balmazújváros 22 13 4 5 27 17 10 43
4. Vác FC 23 11 5 7 28 21 7 38
5. Mosonmagyaróvár 23 11 4 8 35 22 13 37
6. Békéscsaba 22 11 4 7 31 22 9 37
7. Szeged-Grosics 23 10 7 6 31 15 16 37
8. Kisvárda 22 10 5 7 30 20 10 35
9. ZTE FC 23 9 8 6 35 29 6 35
10. Nyíregyháza 23 9 5 9 28 29 -1 32
11. Szolnoki MÁV FC 22 9 4 9 26 28 -2 31
12. Swietelsky-Sopron 23 7 10 6 25 24 1 31
13. BFC Siófok 23 8 3 12 25 32 -7 27
14. Dorogi FC 23 7 6 10 22 27 -5 27
15. Aqvital FC Csákvár 23 6 9 8 27 35 -8 27
16. Budaörs 23 8 2 13 21 36 -15 26
17. Kozármisleny 23 7 4 12 20 28 -8 25
18. Ceglédi VSE 23 6 3 14 29 39 -10 21
19. Cigánd SE 23 5 5 13 15 37 -22 17(-3)
20. SZEOL SC 23 4 2 17 12 40 -28 14

A 24. forduló programja:

március 12., vasárnap 12.30

Siófok - Nyíregyháza.

14.30

SZEOL SC - Soroksár, Cigánd - Budaörs, Vác - Cegléd, Mosonmagyaróvár - Dorog, Kisvárda - Kozármisleny.

17.00

Békéscsaba - Szolnok, Csákvár - Balmazújváros, ZTE - Szeged 2011-Grosics Akadémia, Sopron - Puskás Akadémia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.