Sport

Labdarúgás: további tehetségeket adna a magyar futballnak Csongrád megye

Labdarúgás: további tehetségeket adna a magyar futballnak Csongrád megye

2017. március 13., hétfő
Labdarúgás: további tehetségeket adna a magyar futballnak Csongrád megye
megyei_valogato_morahalom05_gs

Egyelőre nyárig biztosított a Csongrád megyei utánpótlás-válogatottak jövője: a munkáját több mint egy éve elkezdett csapatok eddig eltelt időszakát összegeztük Major Lászlóval.

Tavaly márciusban, az MLSZ szakmai útmutatása alapján szerveződtek az utánpótlás megyeválogatottak, amelyek három korosztályban, a 2002-es, a 2003-as és a 2004-es születésű gyerekekből alakítottak csapatot. A megyében

Major László

, az MLSZ Csongrád megyei igazgatóságának szakmai igazgatója vezette program első évében ketten kerültek oda a program csúcsaként tekinthető U15-ös válogatottba, a L-IT-SZEAC két futballistája,

Török Kevin

és

Csányi Ádám

kapott lehetőséget a

Preisinger Sándor

vezette nemzeti csapatban. A megyei program vezetője kifejtette, összességében jó dolognak tartja a több mint egy éve zajló kezdeményezést, a csapatoknál pedig elkezdődtek a tavaszi foglalkozások. A folytatásban arra fókuszálnak, hogy minél több tehetséget neveljenek ki az ország labdarúgása számára. Úgy látja, a gyerekek élvezik az edzéseket, bár néha hiányzik a fegyelem, Major László szerint viszont e nélkül nem lehet eredményt elérni. Mint azt szakember elmondta, munkájukra nagy kihatással vannak a szegedi futball infrastrukturális lehetőségei, hiszen Csongrád megye egy picit más helyzetben van az utánpótlás terén más megyékhez képest, mert a legnagyobb városban, ahol a legtöbb gyerek van, nincs meg a megfelelő feltételrendszer, ennek értelmében a válogatott összetartások is Hódmezővásárhelyen zajlanak. A szegedi létesítményhelyzet nem csak a napi munkára, de a gyerekekre is kihatással van, hiszen mint Major László hozzátette, az ország más szegletébe igazolt tehetséges gyerekeket Szegednek kellene összefognia, azonban jelenleg ezt nem tudja megtenni. Így a fiatalok otthonuktól, családjuktól és barátaiktól távol, eddigi környezetükből kiszakítva kell folytatniuk pályafutásukat. "Az, hogy most két válogatott játékos is kikerült, az egy nagyon-nagy dolog, mint ahogy az is, hogy több 12-13-14 éves srácot Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Csongrádról vittek el komoly akadémiák. Semmivel sincsenek tehetségtelenebb gyerekek itt, mint bármelyik megyében. Ha a szegedi infrastruktúra legalább egy közepes város szintjére fel tudna nőni, akkor még komolyabb munkát lehetne végezni. A szegedi infrastruktúra szintje minden Csongrád megyei kisvárosnál lényegesen rosszabb. Nagyvárosi volta miatt Szegeden lényegesen több gyerek van, de nincs lehetőségük kulturált körülmények között kiteljesedni. Mindent persze nem lehet erre fogni, de nehéz így dolgozni" - összegzett Major László. A korábbiakhoz képest idén már a Csongrád megyei szakmai stáb

(Dlusztus Imre labdás edző, Brinszky Adrián erőnléti edző, Hódi Zsuzsanna fiziterapeuta, Kovács Krisztián kapusedző)

állította össze az edzésprogramot, amely minden héten vezényel tréningeket a gyerekeknek: egyik héten az U14-esek, míg a másikon az U13-as és U12-es válogatott gyakorol Hódmezővásárhelyen. A korosztályos válogatottakat érintő program jövője egyelőre az idény végééig, azaz nyárig biztosított, a folytatásról pedig majd az MLSZ-ben dönthetnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.