Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Sport

Labdarúgás: kétgólos hátrányból állt fel a Mórahalom

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

morahalom-mehkerek002kf

Fél óra alatt kétgólos hátrányba került a Mórahalom a Szekszárd ellen, ám a végén még a győzelemre is volt esélye a homokhátiaknak.

Mintegy tíz perc elteltével kerültek előnybe a Tolna megyeiek, amit fél órát követően Fejes Péter meg is duplázott: gyengén futballozott a Mórahalom az első félidőben, pedig egy olyan csapat ellen lépett pályára, amelyet ha sikerül legyőznie, akkor megközelíthetett volna a tabellán.

A szünet után azonban egy egészen más Mórahalom lépett pályára: négy perc elteltével Busa Bence visszagurítását vágta a hosszú alsóba Podonyi Norbert, ez pedig csak fokozta a hazaiak harci kedvét, akik nagy motivációval játszva egyre veszélyesebben is futballoztak, és sorra alakították ki helyzeteiket. Bokányi Richárdék erőfeszítéseinek negyed órával a vége előtt lett meg az eredménye, amikor szinte lemásolták az első gólt, ám ezúttal Dalibor Crkvenjakov volt a befejező – az utolsó tizenöt percben pedig a győzelemért ment előre a Mórahalom, de Magyar György kissé lecsúszott beadása után csak a kapufa jött össze a hazaiaknak, így igazságosnak mondható döntetlennel zárult a találkozó.

A Mórahalom ezzel hatodik, zsinórban harmadik döntetlenjét játszotta a szezonban, a következő fordulóban pedig a listavezető Budafokhoz utazik.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 24. forduló

Mórahalom VSE – Szekszárdi UFC 2-2 (0-2)
Mórahalom, vezette: Takács Tamás (Flinta Zoltán, Zsákai Milán).
Mórahalom: Halász – Bokányi R., Szücs, Zsoldos, Fodor (Mészáros – a szünetben), Magyar, Podonyi, Zsoldos, Várda (Szalma – a szünetben), Pócs T., Busa, Crkvenjakov. Edzők: Magyar György, Vojnic-Zelic Sasa.
Szekszárd: Pokorni – Károly, Koch, Rácz F. (Horvát G., 83′), Fejes, Havasi (Nagyváradi, 73′), Lékó, Budai (Kvanduk, 59′), Kozics, Preininger, Puskás. Vezetőedző: Kvanduk János.
Gól: Podonyi (49′), Crkvenjakov (75′), ill. Havasi (12′), Fejes (29′).

Magyar György: “Nagyon gyenge első félidőt produkáltunk, de szerencsére a szünetben váltani tudtunk. A második félidőre mindent egy lapra tettünk fel, és a szél is inkább bennünket segített, de mindenki csípett és harapott, ennek köszönhető az egy pont. A végén még nyerhettünk is volna, gratulálok az összes játékosnak a második félidőben nyújtott teljesítményéhez!”

Sport

Rangos listára került Mikler Roland és Bánhidi Bence

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A magyar sport legértékesebb sportolóiról készített listát a Forbes magazin.

Tovább olvasom

Hírzóna

Horrorbaleset történt egy magyar bringaversenyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ötven(!) bringás bukott.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hetvenhat esztendős korában.

Tovább olvasom

Aktuál