Sport

Labdarúgás: emberhátrányban győzött a HFC Dabason

Labdarúgás: emberhátrányban győzött a HFC Dabason

2017. március 18., szombat
Labdarúgás: emberhátrányban győzött a HFC Dabason
hfc_morahalom04_gs

Közel hetven percet emberhátrányban játszott a Hódmezővásárhelyi FC a Dabas-Gyón vendégeként, mindezek mellett is sikerült mindhárom pontot hazahoznia Máté Péteréknek.

Kiegyenlített mérkőzés zajlott a pályán, majd a tizenkilencedik percben jött a fordulat, amikor a hazaiak nyomására a piros kártyát mutatta fel Bordás Dánielnek Kátai Gábor játékvezető, miután egy előreívelt labdánál a kapujából kimozduló kapus hiába vette át mellel a labdát, kezezés miatt kiszórták őt. Végh Ariel helyett érkezett Szabó Marcell a vásárhelyi kapuba, az emberhátrány azonban nem látszott meg a játék képén, sőt: a harminckettedik percben Máté Péter hosszúra ívelt szögletét fejelte vissza Szilágyi Norbert, az erre érkező Szabó Dávid pedig kapásból a dabasi kapuba vágta azt, egy szép kombináció után megszerezte a vezetést a HFC. A fordulás után sem tudta érvényesíteni létszámelőnyét a Dabas-Gyón, egészen az utolsó tizenöt percig kellett várni, amire a hazaiak kisebb fölénybe kerültek – igaz, eddigre a HFC eldönthette volna a meccset, de Horváth Bence nem tudta gólra váltani ziccerét a kapussal szemben. A taktikusan futballozó Hódmezővásárhely igazán nagy ziccert nem engedett ellenfelének. Ezzel a HFC szezonbeli tizenharmadik sikerét aratta a bajnokságban, Major László tanítványai a következő játéknapon a Méhkeréket fogadja hazai pályán.

Férfi labdarúgó NB III, Közép csoport, 23. forduló

Dabas-Gyón FC - Hódmezővásárhelyi FC 0-1 (0-1)

Dabas, vezette: Kátai Gábor (Márkus Péter, Katona Brigitta).

Dabas-Gyón:

Verebélyi - Csepregi, Sztranyovszki (Poncok – a szünetben), Lannert, Fézler (Erdős, 72’), Kozma, Szabó A., Mészáros R., Illés (Aranyos, 77’), Nagy A., Kocsis.

Vezetőedző:

Aranyos Imre.

HFC:

Bordás - Kormányos, Tóth J., Horváth B., Mezei, Végh A. (Szabó M., 23’), Huszár, Pataki, Szilágyi (Tóth A., 66’), Máté, Szabó D. (Fátyol, 74’)

Vezetőedző:

Major László:

Gól:

Szabó D. (32’).

Sárga lap:

Nagy A. (78'), Mészáros R. (90') ill. Huszár (40'), Kormányos (69'), Szabó M. (82').

Kiállítva:

Bordás (19’). Major László:

„Nagyon fontos volt, hogy Szabó Marcell jól szállt be a meccsbe, idegenbeli győzelmünket felértékeli az, hogy hetven percet emberhátrányban játszottunk.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.