Sport

Labdarúgás: először nyert idegenben a Mórahalom

Labdarúgás: először nyert idegenben a Mórahalom

2017. március 4., szombat
Labdarúgás: először nyert idegenben a Mórahalom
morahalom-mehkerek018kf

Legyőzte a sereghajtót, ezzel első idegenbeli sikerét aratta a Mórahalom az NB III Közép csoportjában.

Annak ellenére, hogy a sereghajtóhoz utazott a Mórahalom VSE, nem várt könnyű meccs az újonc homokháti együttesre. Az első félidő közepén

Bokányi Richárd

beadása után a Mórahalom gólzsákja,

Dalibor Crkvenjakov

juttatta vezetéshez csapatát - kezdeményezőbbek voltak Pócs Tamásék, de a szünetig nem született újabb gól, így teljesen nyílt maradt a meccs a második félidőre is. Hasonló mederben folyt a játék a fordulást követően is: főleg a Mórahalom támadott, de nem tudta lezárni a meccset a nehéz talajú pályán megrendezett meccsen: végül az utolsó pillanatokban

Pócs Dániel

találatával bebiztosította sikerét a Mórahalom, amely nyerni tudott a harcosan, de kevésbé eredményesen futballozó Komló otthonában, így első idegenbeli sikerét aratta a szezonban. Összességében nyolcadik sikere volt ez a Mórahalomnak, amely így 27 ponttal áll, a következő fordulóban pedig a Szentlőrincet fogadják hazai környezetben Magyar Györgyék.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 21. forduló

Sport36 Komlói Bányász - Mórahalom VSE 0-2 (0-1)

Komló, vezette: Szalai László (Mohos Milán, Baráth Noémi).

Komló:

Gáspár - Balboaca S., Németh Á., Tukerics, Mészáros T., Szentes, Valkovics, Habi, Rein, Farkas B., Balboaca A.

Játékosedző:

Balboaca Augustin.

Mórahalom:

Halász - Bokányi R., Lászik, Szücs, Fodor, Podonyi, Pócs T., Magyar, Várda, Busa, Crkvenjakov.

Edzők:

Magyar György és Vojnic-Zelic Sasa.

Gólszerző:

D. Crvenjakov, Pócs D. Vojnic-Zelic Sasa:

"Nem kértem szép játékot a fiúktól, hiszen nagyon mély volt a pálya. Amiért jöttünk, azt megcsináltuk, sikerült nyernünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.