Sport

Labdarúgás: csúcsrangadóval indít a megyeegy

Labdarúgás: csúcsrangadóval indít a megyeegy

2017. március 3., péntek
Labdarúgás: csúcsrangadóval indít a megyeegy
mako_asotthalom20_gs

Hétvégén beköszönt a futballtavasz a Csongrád megyei labdarúgásban is: a megyeegy nyitófordulójában rögtön a bajnoki cím két legnagyobb várományosa találkozik Makón, ahol az üldöző fogadja a téli bajnokot.

Rögtön a tavasz legnagyobb mérkőzésével kezdődik a Csongrád megyei I. osztály idei szezonjának második fele: a 34 pontos, a folytatást második helyről váró Makói FC a három ponttal többet gyűjtött, őszi bajnok Csongrádot fogadja hazai pályán. Az üldözőnek tehár rögvest itt az esély arra, hogy utolérje riválisát, egyúttal a Téli Bajnokságban címét megvédő együttes számára is komoly lehetőséget tartogat a szombati túra, hiszen amennyiben nyerni tudna Makón, akkor hat pontra megléphetne legfőbb kihívójától. Az

átigazolási időszakban

egyébiránt egyik csapatnál sem volt nagy mozgás: Makón egyetlen hely sem cserélt gazdát az öltözőben és változatlan kerettel vágnak neki a tavasznak, míg Csongrádon két távozó mellett egy érkezővel zárták a telet.

A kulcsjátékosokban bíznak

Kiváló formában vonulhatott téli pihenőre a Makói FC, amely az őszi utolsó hat bajnokiját egyaránt megnyerte, azonban még a nyitófordulóban alulmaradt Csongrádon - e mellett egyetlen alkalommal botlott, a SZVSE vendégeként is pont nélkül zártak a hagymavárosiak. Éppen ez eredményezi a három pontos különbséget a szombati rangadó előtt, amelyet el is tüntethetnek Gémes Bencéék, amennyiben sikerül visszavágniuk az augusztus 21-én elszenvedett vereségért. "Elég korán kezdtük a felkészülést, összesen kilenc edzőmérkőzést játszottunk. Vegyes volt ez az időszak, sok betegünk, sérültünk volt, de azt gondolom, kellőképpen felkészültünk az első meccsre, és az egész szezonra is. Igyekszünk csúcsformát robbantani szombaton, szeretnénk eltüntetni a különbséget, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a három pont itthon maradjon. Nem szeretném kihegyezni egy meccsre a tavaszt, a pontelőny miatt persze fontos lehet. Ha esetleg iksz lenne, vagy kikapnánk, amiben abszolút nem gondolkozunk, az a hatpontos hátrány is hozható lenne. Ekkor is nyílt maradna a verseny, persze a Csongrád lépéselőnybe kerülne. Nagy szükségünk lehet a szurkolók támogatására is" - fogalmazott portálunknak a Makói FC vezetőedzője,

Méhes Tibor

.

Online

Szombaton 14.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Makói FC - Csongrád TSE Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

A makóiak trénere kitért rá, azért is játszottak kilenc edzőmeccset, mert a tavalyi átigazolási szezonban nagy mozgás volt a játékoskeretben, így a télen a legnagyobb feladatuk az volt, hogy összeérjen ez a csapat. "Úgy gondolom, ez sikerült, abban pedig nincs semmi rendkívüli, hogy vannak hiányzóink, ez minden csapat életében előfordul. Nagyon szeretnénk a Csongrádot, és azon kívül minden csapatot is legyőzni, oda akarunk érni az első helyre. Érződik a fiúkon, hogy már nagyon várják a meccset, ki vannak hegyezve, az edzésen is kemény összecsapások vannak. Ha mindenki így odateszi magát, akkor itthon simán fogjuk tartani a három pontot - ha ez kicsit nehezebb lesz, akkor sem fogok bánkódni. Egy a lényeg, nyerjünk itthon, aztán egyenlő pontszámmal várhatjuk a folytatást" - mondta a Makó mestere, aki hozzátette: kulcsjátékosaik, így a góllövőlistát vezető Gémes Bence, vagy a Délmagyarország osztályzatai alapján az ősz legjobbjának bizonyuló Kalász Zoltán, vagy Bánóczki Dániel el tudják dönteni a szombati rangadót. A hagymavárosiaktól Varga Richárd szinte biztosan hiányozni fog, mellette pedig Galló Gergő játéka is kérdéses a rangadón. Hacker Bence agyrázkódás után a héten már edzett a csapattal, a többiek viszont Méhes Tibor rendelkezésére állnak.

Nem taktikáznak

csongrad_dorozsma37_gs

A formát illetően a listavezető sem panaszkodhat: ugyan az ősz végén kicsit megállt a gépezet, de a felkészülés során, akárcsak tavaly, idén is megnyerte a Téli Bajnokságot a Csongrád, amely az előző három Makón tett látogatása során kétszer kikapott, míg 2014-ben egy 0-0-s döntetlent tudott elérni az Erdei Ferenc téren. "Minden meccs fontos, ez most arra való tekintettel, hogy idegenben játszunk és ilyen közel vagyunk egymáshoz a tabellán, halmozottan fontos lesz, azonban nem ezen múlik a bajnoki cím. Jó ilyen meccseket játszani, jó ellenféllel találkozunk reméljük jó időben, de ez nem dönti el a bajnokság végkimenetelét" - válaszolta kérdésünkre

Szűcs Róbert

, a Csongrád TSE vezetőedzője. Úgy folytatta, még vannak lemaradásaik a felkészülés terén, de nem hiszi, hogy ez nagy gondot okozna a játékukban. A Csongrádnál is voltak sérülések, vagy elmaradt meccsek, de Szűcs Róbert ennek sem tulajdonsít nagy jelentőséget. "Jobb is, hogy együttmaradtunk a télen. Két, NB-s múlttal rendelkező csapat játszik, ez természetesen kiemelt meccsnek számít az osztályon belül, de mi nem erre az egy mérkőzésre építettük fel a tavaszunkat. Bármi lehet szombaton, háromesélyes meccs, persze nyerni szeretnénk, de bármi benne van" - tekintett a szombati rangadóra az őszi bajnok trénere. Egy döntetlen inkább a Csongrádnak kedvezne: ennek kapcsán Szűcs Róbert elmondta, számukra az a lényeg, hogy folyamatosan fejlődjenek és támadófocit játszanak, így nem tudja és nem is akarja az övéit rábeszélni, hogy ikszre játszanak Makón. "Kapunk egy gólt, és már borul minden. Nyílt sisakkal fogunk kimenni, játszani akarunk egy jót, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Nem fogunk védekezni, a keretünk a támadófutballra alkalmas" - zárta Szűcs Róbert, aki várhatóan a komplett keretére számíthat a tavaszi első meccsen.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2016. augusztus 21.)

Csongrád TSE - Makói FC 3-2 (1-1)

Csongrád, vezette: Stefánovits Gábor István (Nasz Róbert, szabó Gábor).

Csongrád:

Bíró - Bánfi (Bodor, 67'), Mészáros, Szabó M., Huszka (Hortobágyi, 72'), Bakos, Koncz, Bálint A. (Fodor B. - a szünetben), Borda, Nagy Á. (Maszlag, 70'), Rácz D. (Vellai - a szünetben).

Vezetőedző:

Szűcs Róbert.

Makó:

Garamvölgyi - Sirokmán, Kalász, Palotás, Tóth T. (Solymosi, 76'), Széll K., Bartucz (Szil, 55'), Rakonczai, Gémes (Hacker, 76'), Horváth K. (Galló - a szünetben), Varga R.

Vezetőedző:

Méhes Tibor.

Gól:

Bálint A. (45'), Szabó M. (65'), Vellai (86') ill. Széll K. (44'), Galló (47').

Sárga lap:

Bánfi (54'), Hortobágyi (79'), Fodor (90+2') ill. Bartucz (33'), Sirokmán (55'), Szil (75').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.