Sport

Kosárlabda: a Miskolc ellen zárja az alapszakaszt a Kosársuli

Kosárlabda: a Miskolc ellen zárja az alapszakaszt a Kosársuli

2017. március 29., szerda
Kosárlabda: a Miskolc ellen zárja az alapszakaszt a Kosársuli
kosarsuli90

Szombaton este 18 órakor a Miskolc ellen zárja az alapszakaszt a Vásárhelyi Kosársuli. Igazi rangadó lesz ez, hiszen a második helyezett borsodiak érkeznek a negyedik helyezett otthonába, a Hódtói Sportcsarnokba. Ráadásul az ütközetnek óriási tétje van a vendégek szempontjából, hiszen pályaelőnyt szerezhetnek a rájátszásra, ha meg tudják tartani helyüket a tabellán.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alakulat irigylésre méltóan szerepelt az idényben. Mint emlékezhetünk rá, csak az előző szezonban jutottak fel az NB I/B csoportba, és rögtön meglepetést okozva, igencsak harapós kis csapatot raktak össze. Ezt akkor a Kosársuli is átérezhette, hiszen vereséget szenvedtek idegenben; de hazai pályán sem volt könnyű dolguk, csak az utolsó percekben tudtak fordítani. A MEAFC most sem ígérkezik könnyű ellenlábasnak. Az összecsapás pikantériája, hogy ott szerepel

Drahos Gábor

, a korábbi kék-sárga kedvenc, valamint

Szögi Ádám

, aki a Csongrád megyei csapatnál pallérozódott. Mellettük a nemrégiben igazolt légiós

Price

, valamint

Máté

és

Lippai

tehet hozzá sokat a gárda produkciójához. Drahos egykori csapattársának, az azóta Hódmezővásárhelyen vezetőedzővé avanzsáló

Utasi Gábornak

így igencsak fel van adva a lecke a rangadó előtt. Jó előjel, hogy egy hete Nyíregyházán sikerült fiainak az, ami eddig még másnak nem: hosszabbításra kényszerítették a Blue Sharks-t a Continental Arénában. A mostani ki-ki meccs behúzásához ismét szükség lehet a két mesterlövész,

Szabó

és

Genal

pontjai, valamint

Vas

rutinja mellett a kiegészítő emberek villogására is. Legutóbb ez a feladat Béresre és

Pavlovicra

hárult. Ha ez összejön, akkor a Vásárhelynek még marad matematikai esélye a harmadik hely megszerzésére a most záruló alapszakaszban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.