Írjon nekünk

Közélet

Fidesz: Mit akar eltakargatni a hazugságokkal Botka László?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

01_botka_mti

“A Botka-botrány egyre dagad. Botka László hazudott és szeretnénk tudni, hogy mit akar eltakargatni a hazugságokkal” – közölte a Fidesz pénteken.

Botka László korábban letagadta, hogy az általa vezetett szegedi önkormányzatnak vagy bármely önkormányzati cégnek kapcsolata lett volna a Szeviéppel, de most már bizonyítékok vannak arra, hogy ez hazugság.

Egy szegedi önkormányzati tulajdonú cégtől 2008-ban és 2009-ben a Szeviép összesen 6,9 milliárd forintos megbízást kapott és ezen felül a szocialista kormányok is milliárdos megbízásokkal tömték ki a céget, amely végül 11 milliárdot nyelt le és több száz kisvállalkozót tett tönkre. A cég a jelek szerint egyenesen az MSZP-hez volt bekötve. A 2010-es kampány előtt a szocialisták emberei tízmilliós nagyságrendben lapátolták ki a pénzt a cégből. Az MSZP vezetése és Botka László a mai napig nem állt elő hihető magyarázattal, holott Botka és a szocialisták emberei az ügy főszereplői. “Szeretnénk végre tudni, hogy miért hazudott Botka László? Mit akar eltakargatni a hazugságokkal? Mit tud az eltűnt 11 milliárdról? Kinek mi volt a szerepe a Botka-botrányban?” – írja közleményében Hidvéghi Balázs, a Fidesz országos kommunikációs igazgatója.

Közélet

Már a Bartók teret is megszállták a hajléktalanok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Újabb belvárosi helyszínnel bővült a szegedi hajléktalantérkép.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több mint tízezren szavaznának átjelentkezéssel az önkormányzati választáson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az átjelentkezési kérelmeket még három hétig lehet benyújtani.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elkészült a makói Erzsébet-ház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az intézmény a mentális, szellemi vagy testi fogyatékossággal élő fiatal felnőttek gondozását, fejlesztését szolgálja.

Tovább olvasom

Aktuál