Egészség

Feloldották a makói kórház zárlatát

Feloldották a makói kórház zárlatát

2017. március 22., szerda
Feloldották a makói kórház zárlatát
korhaz_varo_rendelo_egeszsegugy

Szerda reggel nyolc órakor feloldották a makói kórház zárlatát - jelentette be a helyettes országos tisztifőorvos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabó Enikő

elmondta, a felvételi zárlat feloldásánál figyelembe vették az epidemiológiai körülményeket, a betegség lappangási idejét és azt, hogy nem volt újabb kanyarógyanús eset az intézményben. A szakember beszámolt arról, hogy a múlt heti adatokhoz képest kettővel, 54-re emelkedett a kanyarógyanús esetek száma. Tizenöt esetben már igazolták is a betegséget, 39-ben még folyamatban van a laboratóriumi vizsgálat, háromban pedig már korábban kizárták a kanyarót. Szabó Enikő elmondta, országos járványveszély továbbra sincs, a kanyaró elleni oltóanyag (MMR-oltás) patikában elérhető. Ugyanakkor megemlítette, az oltást azoknak ajánlják, akik tudják magukról, hogy kanyaróval fertőzött országba utaznak és nincs védettségük a betegség ellen. A Csongrád megyei járvánnyal kapcsolatban ötszáz oltást felhasználtak a rendelkezésre álló nyolcszáz adagból, és továbbra is vizsgálják a megyei egészségügyi dolgozók védettségét. A kanyaró súlyos fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A beteg a tipikus kiütések megjelenése előtt négy nappal már fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnése után még négy napig tart.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.