Emlékmorzsák Pol Pot megye uráról: Komócsin 2002-ben az MSZP jelöltjét támogatta

Díszpolgár és SZT-tiszt is emlékezett a tavaly december közepén elhunyt és titokban eltemetett ifjabb Komócsin Mihály volt megyei párttitkárra, országgyűlési képviselőre, Pol Pot megye névadójára. Volt olyan megszólaló, aki mentegetni próbálta, mások inkább kritizálták tevékenységét. Így látták kortársai a kommunista politikust a Párton belül és kívül.

„Ő volt az utolsó ellenségem, aki élt” –

Papp Gyula

volt szegedi tanácselnök mondta ezt ifjabb

Komócsin Mihályról Szalay István

korábbi polgármester szerint. Az egykor rettegett megyei párttitkárról szólt a Közéleti Kávéház egyik márciusi rendezvénye, a hangsúly a történelmi elemzés helyett inkább a személyes élményekre helyeződött, a kritika mellett a nosztalgia is érződött egy-egy megszólaló szavaiban.

Pol Pot

megye urát ugyan meghívták még halála előtt, hogy beszéljen a múltról, saját nézőpontjáról, ő azonban nem élt a lehetőséggel, habár szellemileg friss emberként jellemezte mindenki, aki találkozott vele a halála előtti években.

Tráser László

újságíró beszélgetőtársa volt

Tanács István

, a Délmagyarország akkori újságírója, később a Népszabadság szegedi tudósítója,

Baradnay Gyula

sebész, Szeged díszpolgára,

Géczi József Alajos

, az MSZMP egykori reformer szárnyának egyik alapítója, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és

Kispál Antal

, a megyei pártbizottság Propaganda- és művelődési osztályának volt munkatársa, a hírközlési elhárítás

szigorúan titkos állományú

(SZT) tisztje főhadnagyként, majd századosként.

„A Pol Pothoz történő hasonlítását erősnek érzem” – fogalmazott Kispál Antal, aki életinterjút kívánt vele készíteni, de erre már nem kerülhetett sor, mert a beszélgetés tervezett időpontjában – tavaly december közepén – elhunyt. Az emlékei egy részét már begépelte számítógépébe, reméli, hogy ezeket az adatokat sikerül megtalálni.

(Lapunk információi szerint ebben a helyi és országos kutatók is bíznak – szerk.)

Vita alakult ki, hogy kivel ápolt jó kapcsolatot Komócsin Mihály, Kispál azt állította, hogy az új gazdasági mechanizmus egyik fontos szereplőjével,

Nyers Rezsővel

, míg Tráser és a hallgatóság inkább a keményvonalas

Biszku Béla

vonalához kötötte.

(Az bizonyos, hogy a szakirodalom bátyját, Zoltánt egyértelműen az utóbbihoz sorolja - szerk.)

„A volt megyei párttitkár megítélése ellentmondásos” – vélekedett Baradnay Gyula. Magas intelligenciájú, előzékeny emberekként ismerte meg a két Komócsin-testvért, Mihály szerinte udvarias volt mindig. Azonban három negatívumot is megemlített. Elsőként azt nevezte meg, hogy saját nyugalma érdekében a ’70-es évek közepén az elkészült rakpartnál a lakásának ablaka közelében két virágtartót helyezett el, így akadályozva a forgalmat. Felszámolta az országos vasgyűjtés keretében a századvégi kovácsoltvas korlátokat a szegedi tereken az ’50-es években, véleménye szerint „ennél nagyobb bűnt nem lehet elkövetni egy város ellen”. Harmadikként pedig azt említette, hogy ő törekedett arra az MSZMP Szegedi Végrehajtó Bizottságának első titkáraként, hogy legyen halálos ítélet az ’56-os megtorlás részeként – pedig itt a forradalom nem volt véres, egyedül a karhatalom ölt (Schwartz Lajost).

„Komócsin a proletárdiktatúrában hitt, de tudta, hogy a rendszert csak a szó második részével, a diktatúrával lehet fenntartani” – így látta Tanács István a megyei vezetőt. Ő már a bukott politikusra emlékezett elsősorban, akivel az interjút a Délmagyarország szerkesztőségében készítette, ezt kiemelték a vonatkozó cikkben is. Hatalma csúcsán sosem fordulhatott elő, hogy ő menjen be a sajtóházba, így aki tudott a sorok között olvasni, az megérthette, a

Király Zoltántól

1985-ben az országgyűlési választásokon vereséget szenvedő Komócsin nem lesz már jelentős tényező. Az újságíró – saját szavaival élve - érteni véli, hogy miért hasonlították Pol Pothoz, hiszen a kambodzsai diktátor is az értelmiség ellen lépett fel. Géczi József Alajos szerint a város értelmiségei, diákjai rendszeresen nehézséget okoztak a pártvezetésnek, nem volt könnyű így irányítani. Megjegyezte, voltak Csongrádnál „vonalasabb” megyék is: Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém.

„

Hruscsovhoz, Szuszlovhoz

hasonlóan Komócsin tudta, hogy a rendszer nem megreformálható. Szerencsére erre Gorbacsov nem jött rá” – mondta Géczi. A volt reformkörös jellemezte talán a legváltozatosabb módon Komócsint. Az 1970-es években készített szociográfiai interjút egy ásotthalmi tanyasi asszonnyal Géczi, aki a Tisza töltésén(!) csatlakozott a Magyar Kommunista Párthoz. A

Tito

partizánjai elől észak felé menekülő embereket ugyanis a Komócsin-klán tagjai fogadták, s ott helyben sokakat be is léptettek a szervezetbe. Maga – az ekkor 19 éves – Mihály is ott állt. Az 1970-es években a tanyák felszámolása mellett érvelt, ez volt a „Csongrád megyei modell”, amely szembe állt az ezt nem megcélzó Bács-Kiskun megyeivel. Azonban végül kiderült, hiába törekedett a felszámolásukra, itt maradt erősebb a tanyavilág. Komócsin azt állította 1981-ben, hogy ellenforradalmi gócpont alakult az egyetemen, mert nagyobb nyilvánosságot, s stencilt követeltek az egyetemisták, a diákparlament tagjai. Úgy emlékszik rá a volt Reformkörös, hogy emiatt mintegy 30 diákot eltanácsoltak, s néhány oktatót a marxista-leninista tanszékről áthelyeztek.

(Két hallgatót megemlített Géczi név szerint is, de az életrajzukban erre nem találtunk utalást – szerk.)

Meglepő, de kiderült, Komócsin a rendszerváltás után sem vonult vissza teljesen a politikától, a Munkáspártban legalábbis biztosan játszott szerepet. 2002-ben Géczit, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjét meghívták a Munkáspárt szegedi gyűlésére. Itt szólalt fel Komócsin, aki kijelentette, hogy új helyzet alakult ki, össze kell fogni a szociáldemokratáknak és a kommunistáknak, azaz szavazzanak az MSZP jelöltjére, a volt Reformkörösre, aki részt vett a rendszerváltozás előkészítésében. Annyit elárult Géczi József Alajos, nem sikerült így sem az egyéni győzelem, végül listán jutott be a Parlamentbe.