Írjon nekünk

Közélet

Előzetesét indítványozta az ügyészség a szegedi kábítószerkereskedőnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a szegedi férfinak az előzetes letartóztatását, aki nagy mennyiségű amfetamint értékesített tavaly ősszel.

A gyanú szerint a férfi 2016 szeptemberében társa közreműködésével Szegeden a csekély mennyiséget meghaladó, de a jelentős mennyiséget el nem érő hatóanyagtartalmú amfetamint értékesített két hódmezővásárhelyi vásárlónak. Az amfetamint vásárlók célja is az volt, hogy azt további fogyasztók részére értékesítsék saját fogyasztás mellett. A rendőrség az amfetamint vevőket igazoltatta, előállította, az általuk vásárolt kábítószert lefoglalta. A nyomozás során további adatok merültek fel arra, hogy a kábítószert értékesítő szegedi férfi több más személy részére is amfetamint illetve marihuanát értékesített Szegeden.

A gyanúsított cselekménye alkalmas kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének a megállapítására.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, az eljárás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a kényszerintézkedés egy hónapra történő elrendelésére.

Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog döntést hozni.

Egyetem

Országos tanfelügyeleti konferenciát rendeznek az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A pedagógusminősítési rendszer tapasztalatairól is szó esik.

Tovább olvasom

Közélet

Szorosabbra fűzi együttműködését Csongrád és Temes megye

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A két elnök egyeztetett Szegeden.

Tovább olvasom

Egészség

Megint romlott a levegő minősége Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ismét magas a szállópor-tartalom.

Tovább olvasom

Aktuál