Közélet

Előzetesét indítványozta az ügyészség a késsel hadonászó szegedi férfinak

Előzetesét indítványozta az ügyészség a késsel hadonászó szegedi férfinak

2017. március 9., csütörtök
Előzetesét indítványozta az ügyészség a késsel hadonászó szegedi férfinak

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy társasházban fenyegetőzött késsel.

A gyanú szerint a férfi március hetedikén délután egy szegedi társasház előtti járdaszakaszon várta szomszédját úgy, hogy ezt megelőzően ruházatába rejtett mintegy 20 cm pengehosszúságú kést. A szomszéd 3 éves unokájával és feleségével gépkocsival érkezett a társasház előtti parkolóba, amikor a gyanúsított hozzájuk lépett és hangosan szidni kezdte őket. A sértett és felesége rászóltak a gyanúsítottra, hogy a gyermek előtt ne beszéljen így, majd a nagyapa a gépkocsiból kiszállt, felesége és az unoka a kocsiban maradtak. A gyanúsított a kést a ruházatából elővéve a sértett felé indult, őt és családját megöléssel fenyegette meg, illetőleg szúró mozdulatokat is tett a sértett irányába. A gyanúsított a késsel csapkodni, hadonászni is kezdett, mire a sértettnek a gépkocsi mögé kellett hátrálnia. A fentieket követően a gyanúsított a kését eltéve el akarta hagyni a helyszínt, de a sértett közölte vele, hogy hívta a rendőrséget. A gyanúsított reakciója erre az volt, hogy ököllel meg akarta ütni az idős férfit, aki elhátrált az ütések elől. A helyszínre érkező rendőröknek a gyanúsítottat további erősítés kérésével és testi kényszer alkalmazásával sikerült intézkedés alá vonniuk és előállítaniuk. A rendőrök a kést is lefoglalták tőle. A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a bűnismétlés veszélye okán tett indítvány a kényszerintézkedés elrendelésére, figyelemmel arra is, hogy hasonló jellegű bűncselekmény miatt már volt folyamatban eljárás a terhelttel szemben. Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.