Szerdai programajánló: közönségtalálkozó, poptörténeti talkshow, Széttörve

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

belvarosi_mozi1

Fotókiállítás nyílik Kállai Ferencről a Klebelsberg Könyvtárban, a Dollárpapa szereplőivel találkozhat a közönség a Somogyi-könyvtárban, Szegedre érkezik a poptörténeti talkshow, valamint moziba látogat az SZTE EHÖK.

A Kállai ’90 című vándorkiállítás Kállai Ferencet, a Nemzet Színészét mutatja be Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotóművész képeinek segítségével a Klebelsberg Könyvtárban. A kiállítást Kiszely Zoltán és Szonda István, a Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány elnöke nyitja meg 15 órakor. Köszöntőt mond: Keveházi Katalin, az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója. Közreműködik: Vizsolyi Lívia fagottművész. A tárlat a gyomai Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítványnak és a Kállai Ferenc Alapítványnak köszönhetően 2015. október 3-án indult útjára Gyomaendrődről és azóta országos körutat járt be. Budapesten először a Magyar Színházban, majd a Nemzeti Színházban, a Bajor Gizi Színészmúzeumban, végül pedig a Vígszínházban nézhették meg az érdeklődők. A Dél-Alföldre 2016 novemberében tért vissza. A Békéscsabai Jókai Színház nézői február közepéig csodálhatták, most pedig Szegedre érkezett, hogy az SZTE Klebelsberg Könyvtár látogatói előtt is feltáruljon e két egymást is tisztelő, szerető nagyszerű művész munkássága. Keleti Éva fotói hűen mutatják a legjellegzetesebb alakítások, a legismertebb szerepek mellett a magánélet meghitt pillanatait is.

Közönségtalálkozót tartanak a Somogyi-könyvtárban 16.30-tól Gábor Andor Dollárpapa című komédiájához kapcsolódóan, a Szegedi Nemzeti Színház március 3-i bemutatóját megelőzően. A közönségtalálkozón részt vesz Horváth Péter, a darab rendezője, valamint Szilágyi Annamária, Rácz Tibor és Rédei Roland, a darab szereplői. Moderátor: Gortva Tamás, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára. A kabaréban feltűnő ifjú szerző, később regényíró, költő, humorista, publicista, dalszövegíró Molnár Gál Péter szavaival a pesti kabaré bármilyen hangon verselni képes napszámosa. Élete, életműve példázat arról az ellentmondásos útról, amely a művelt, baloldali polgárt a kommunizmus hívévé tette a huszadik század első felének Magyarországán. 1917-ben írt műve, a Dollárpapa gogoli alaptörténetet dolgoz fel magyar szereplőkkel. Az 1957-es filmváltozatban Rajz János alakítása tette felejthetetlenné a meggazdagodni az ígéret földjén is képtelen kisembert. Kitörölhetetlenül belénk ívódtak azok a képsorok, melyeken Rajz a szeles amerikai utcákon szendvicsemberként próbálja megkeresni a betevőt, hogy aztán kedves rokonainak itthon tört magyarsággal bizonygassa, hiába érkezett a tengerentúlról, ő bizony nem lett milliomos; 10 arany dollár minden vagyona.

19 órától az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium vendége lesz Kurucz Éva, a közszolgálati televízió műsorvezetője, volt kormányszóvivő. A rendezvény a “Mórások a médiában” sorozat részét képezi, melynek keretein belül olyan volt kollégisták mutatkoznak be a jelenleg bent lakók előtt, akik évek-évtizedek óta fontos szereplői az országos vagy a szegedi közéletnek. Tapasztalataikkal, történeteikkel bizonyára felkeltik majd nemcsak a kommunikáció szakos, de a kül- és belpolitika, a történelem, a sport, a közélet iránt fogékony hallgatók érdeklődését is. A sorozat első szereplője lesz Kurucz Éva, aki az SZTE BTK magyar-finnugor nyelvészet szakán diplomázott, később a JGYPK némettanári , és az SZTE kommunikáció szakon is diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt aktív közéleti szerepet vállalt, hallgatói önkormányzati képviselő volt, tevékenykedett az egyetemi Diákcentrumban (mai Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ) és szerkesztette a Finnugor Világ című diáklapot. Az egyetem befejezése után másfél évig tanított magyart és németet egy gimnáziumban, majd 2002-ben kezdett el dolgozni a Hír Tv-nél, ahol híradós műsorvezetőként, reggeli közéleti-politikai műsorvezetőként, valamint kulturális és oktatási területen is tevékenykedett. 2014-15-ben kormányszóvivőként kamatoztatta tapasztalatait, napjainkban pedig a Család-barát című műsort vezeti a Magyar Televízióban.

Csatári Bence vendége Molnár Gyula, a Molnár Dixieland Band zenekarvezetője lesz a JATE Klubban, az Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozat következő állomásán. Az eseményre belépés díjtalan, a sorozatot az NKA Cseh Tamás Program és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága támogatja. Molnár Gyula igazi polihisztor, Szeged elismert polgára, a jazz, a klarinét és a zenekarvezetés mellett többszörös díjnyertes, elkötelezett természetfotós, biológius, ornitológus és természetvédő. Több mint ötven éve, alig húszévesen alapította zenekarát, a Molnár Dixieland Bandet. Tevékenységével kiérdemelte a Magyar Köztérsasági Érdemrend lovagkeresztjét. A beszélgetés 18 órakor kezdődik a JATE Klubban.

Szabó G. Gábor nemzetközi hírű kártyabűvész egy egész estés produkció erejéig Szegedre látogat. A “Modern Kártyabűvészet” című bűvészestre a Millenniumi Kávéházban várják az érdeklődőket 19 órától. „Intelligens bűvészet – intelligens embereknek” – ez a nemzetközileg is díjazott Szabó G. Gábor kártyabűvész jelmondata. 35 éves pályafutása során több mint 30 országban mutatta be tudományát, s rendszeresen tart szemináriumokat Európa szerte. A legjelentősebb hazai és több nemzetközi bűvészszervezetek tagja, tisztségviselője. Saját mutatványaiból álló változatos versenyprogramjait rengeteg mérvadó hazai és nemzetközi versenyen is bemutatta, többek között világbajnokságon szerepelt, illetve 2006-ban különdíjat kapott Európa legjelentősebb close-up (mikro-mágia) versenyén, Londonban.

Szilágyi Attila ad akusztikus koncertet a Nyugi Kertben 21 órától. “22 éves vagyok. Idén végeztem a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió ének tanszakán. 8 éve foglalkozom énekléssel, és 9 éve gitározással. 2013 nyarán Egerben, a “Trilla – Az élő zene versenye” nevű versenyen különdíjat nyertem. Volt szerencsém koncertet adni többek között Petruska András, a Punnany Massif és az Adam’s Comedy zenekarok előtt, illetve együtt zenélni Benkő Zsolttal és Borsodi Lászlóval. Koncertjeim során akusztikus gitáron kísérem magam. A műsoromban saját dalokat, mai rádiós slágereket, pop- illetve rockdalokat szólaltatok meg. Célom, hogy népszerű feldolgozásokkal szórakoztassam a közönséget, illetve, hogy önálló gondolataimat, érzéseimet átadjam másoknak a saját dalaimon keresztül” – szól Szilágyi Attila bemutatkozása.

Az SZTE EHÖK Kulturális és Szabadidő Bizottsága által szervezett Mozi esten az Utazók című filmet tekinthetik meg az érdeklődők szinkoronosan 20.15-től a Belvárosi Moziban. Részletek és jelentkezés ITT.

Folyamatos kiállítások, programok:

Az Arany János-emlékévhez kapcsolódva a Somogyi-könyvtár kiállítással tiszteleg a 200 éve született költő, műfordító, szerkesztő, tanár, a Kisfaludy Társaság elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára előtt. A tárlat Arany János életét és munkásságát korabeli könyvek, folyóiratok, valamint a műveihez készült illusztrációk segítségével mutatja be. A kiállítás egyik különlegessége a zeneszerző Arany János dalainak kottakönyve. A költő – aki zongorázni és gitározni is tudott – Petőfi Sándor és Amadé László verseit zenésítette meg. Saját szerzeményein kívül még népdalgyűjteménye is megjelent. Az Arany – 200 című tárlat március 15-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár aulájában.

Marco Polo utazásairól és levelezéséről szóló régi kiadványokat is bemutató kamara-kiállítással kapcsolódik az ENSZ által meghirdetett, Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi évhez a Somogyi-könyvtár. A tárlat február 1-től március 2-ig tekinthető meg a bibliotéka harmadik emeleti olvasótermében. A XIII. században élt velencei kereskedő, író, utazó még a későbbi nagy expedíciók előtt járt be olyan területeket, amelyek az európai ember számára ismeretlenek voltak. A „mesés Kelet” világa Marco Polo révén kerülhetett közelebb először az érdeklődőkhöz. A tárlaton az Újvilágban tett expedíciókról, valamint a későbbi évszázadok misszionáriusainak felfedezéseiről szóló kötetek is láthatók. A kiállítás az ENSZ programjához kapcsolódva a földrajzi felfedezésekről szóló dokumentumokra hívja fel a figyelmet, emléket állítva az első nagy európai utazóknak.

tulsagosan_is_emberi_tarlat008kf

Izgalmasan sokrétű Duray Tibor képzőművész életműve, melyről ezúttal a szegedi REÖK látogatói is meggyőződhetnek. Az “Emberi, túlságosan is emberi” című kiállításon látható lesz a monumentális Aranykor c. mű is, mely több évtized után kerül újra a nagyközönség elé. Mi visz rá egy festőt arra, hogy megbízás nélkül műtermében hosszú évekig egy olyan festményen dolgozzon, amit nem láthat teljes egészében, mert a kép jóval nagyobb, mint a rendelkezésére álló falfelület? Talán valami emberi, túlságosan is emberi. A nietzschei cím ezennel az 1988-ban el-hunyt, s a 20. századi magyar képzőművészet még felfedezendő, pontosabban újra felfedezendő alakjai közé tartozó Duray Tibor tárlatának címeként szerepel. Részletek ITT.

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a Móra Ferenc Múzeum új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is.

pompei_sajttaj012kf

Pompeji – élet és halál a Vezúv árnyékában: a szegedi Móra Ferenc Múzeum kiállításán bemutatják Pompeji katasztrófáját, az ott élt emberek életét, mindennapjait, hitvilágát, kikapcsolódási szokásait, harcászatát. A tárlat törzsanyaga, közel 120 tárgy a Pompeji feltárás anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett. A kiállítás egyediségét, különlegességét az adja, hogy a Pompeji ásatás tárgyaiból kiállítás eddig nemhogy Magyarországon, de még Közép-Kelet Európában sem került bemutatásra, így Szeged ad először otthont ennek a páratlan értékű kollekciónak. Három kiállítóhelyen is a Pompeji-kiállítással találkozhatnak az érdeklődők: a Móra Ferenc Múzeum főépületében, a Dóm tér szomszédságában található Fekete házban, valamint a Kass Galériában. A Móra Ferenc Múzeumban magával a katasztrófával, a Vezúv kitörésével, a közélettel, a fürdőkkel, a színházzal, az építészettel, a mindennapokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. A Fekete házban a gladiátorok világa, a temetkezés, és étkezés, valamint Pannónia provincia világa is helyet kap, valamint kialakításra kerül egy erotikával foglalkozó, kizárólag felnőttek számára látogatható tér is. A Kass Galériában pedig a Pompeji katasztrófa témáját feldolgozó hazai képzőművészeti alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők Szegeden. A Pompeji-kiállítás egészen 2017. március 5-ig látható a napfény városában.

Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Előző sztori

Volt kormányszóvivő a Móra-szakkollégiumban

Következő sztori

Az amerikai belbiztonsági miniszter nyilvánosságra hozta az illegális bevándorlást szigorító új irányelveket