Közélet

Pol Pot megye névadója és az egész Komócsin család a szegedi megemlékezések középpontjában

Pol Pot megye névadója és az egész Komócsin család a szegedi megemlékezések középpontjában

2017. február 20., hétfő
Pol Pot megye névadója és az egész Komócsin család a szegedi megemlékezések középpontjában
sajttaj_kommunizmus_aldozatai08_gs

A Komócsin-klán tagjainak tevékenységét is részletesen bemutatják a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében Szegeden. Rendhagyó történelemórákat tartanak diákoknak, tudományos előadásokra invitálják az érdeklődőket, illetve koszorúzással is tisztelegnek az áldozatok emléke előtt.

Egy évvel ezelőtt nyílt meg a kormányhivatal központi, Rákóczi téri épületében a „Pártkontroll – A szocialista közigazgatás Csongrád megyében” című

kiállítás

, amely a kormányhivatal és a megyei önkormányzat idei közös megemlékezésének is egyik helyszíne lesz.

Varga Márta

, a kormányhivatal kommunikációs vezetője elmondta, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára készülve péntekig rendhagyó történelemóráknak ad otthont a tárlat, eddig 24 iskolai csoport jelezte részvételi szándékát, és összességében 541 középiskolás diák tekinti meg az emlékszobát. Ottjártunkkor a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és az Eötvös-gimnázium diákjaival ismertették a korszak és a rendszer jellegzetességeit, sajátos logikáját.

Megyei rendezveny_

Három pillérre épül az kormányhivatal, a megyei önkormányzat, az Emlékpont és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának közös rendezvénye.

Miklós Péter

, az Emlékpont intézményvezetője elmondta, az egyik pillér a rendhagyó történelemórák sora, amelynek célja, hogy a felnövekvő generáció megismerkedjen a korszak magyarországi történetével, s ezen belül annak borzalmaival is. A kormányhivatal Csongrád termében pénteken 10 órától tudományos szimpóziumot tartanak, amelyen

Soós Viktor Attila

, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja a kommunista hatalom birtokosainak azonosításáról, életútjukról, motivációjukról is szól előadásában.

Bálint László

állambiztonsági kutató a Komócsin-klánnak az szocialista Magyarországon betöltött szerepéről volt beszélni. „Idősebb

Komócsin Mihály

munkásmozgalmi vezető mellett

Komócsin Illés

, mint az ÁVH helyi vezetője rendelkezett nagy befolyással, de maga

ifj. Komócsin Mihály

, Pol Pot megye névadója, aki párt VB első titkárként, majd rövid ideig megyei tanácselnökként tevékenykedett. A Kádár-ellenzék vezéréről, a Szovjetunió Kommunista Pártja által

Kádár János

utódaként számon tartott politikusról,

Komócsin Zoltánról

is szó lesz az előadás keretében” – részletezte Miklós Péter. Az Emlékpont vezetője pedig ifj. Komócsin Mihályról fog beszélni, elsősorban a róla készült káderjelentések alapján, amelyek egészen az 1940-es évektől a 70-es évekig készültek. „A jelentések alapján elmondható, hogy őt egy meglehetősen nehéz természetű, összeférhetetlen vezetőnek tartották, akit 1956-ban csak átmenetileg szántak Csongrád megye élére, hiszen nagyon erőteljesen baloldalinak, sztálinistának vélték, s csak addig akarták használni, amíg a szocialista rendszer restaurációja, stabilizációja meg nem történik. Végül a Komócsin-korszak csaknem harminc évig tartott” – mondta el Miklós Péter történész. A szegedi megemlékezés február 24-én, pénteken 14 órakor a Kommunizmus áldozatainak emlékkövénél, a Glattfelder Gyula téren fejeződik be, ahol

Kakas Béla

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének köszöntőjét követően Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője mond emlékező beszédet, majd a résztvevők elhelyezik az emlékezés virágait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.