Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Gazdaság

Nógrádi Tibor kettős mércét lát Botka László szavaiban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

nogradi_tibor_sajtaj02_gs

A Fidesz-L.É.T. elégedetlen az idei szegedi költségvetéssel, módosítókkal készülnek. Nógrádi Tibor úgy gondolja, elsősorban az Európai Unió és a kormány pénzéből végrehajtandó fejlesztésekkel büszkélkedett Botka László a nagyadózók előtt, amelyeket saját érdemeként tüntetett fel.

„Nem okozott meglepetést Botka László kommunikációja a költségvetésről” – így fogalmazott lapunknak Nógrádi Tibor, a Fidesz-L.É.T. frakcióvezetője. Csütörtök délután a szegedi polgármester a város nagyadózóinak tartott tájékoztatót a városházán. Az új költségvetés összege 51,2 milliárd forint, amely az Európai Unió fejlesztési támogatásai miatt magasabb összegű, mint a korábbi években. Ennek köszönhetően a büdzsé felét fordítják fejlesztésekre.

„Az új költségvetés számai az uniós támogatásokat leszámítva szinte azonosak a 2016-ossal. Azonban míg a tavalyit borzalmasnak titulálták, a mostaniról már csak szuperlatívuszokban beszélnek” – vélekedett Nógrádi Tibor. Kettős mércét lát az Európai Uniós források megítélésében. „Botka László szerint, ha a kormányzat uniós pénzekből létrehozott beruházásokról nyilatkozik, akkor az csak az uniót dicséri, viszont ugyanez Szeged esetében már a kiváló polgármester érdeme” –így az önkormányzati képviselő. „A szegedi polgármester még tisztességesen sem tud semmit megköszönni” – kommentálta a tegnap elhangzott megjegyzését Botka Lászlónak az új uszodával kapcsolatban. Ugyanis a kormány erre a nagyjából 6-7 milliárdos projektre 4,3 milliárdot ígért, amivel kapcsolatban a szocialista politikus csak annyit mondott, akkor hiszi el, hogy támogatja a kormány az építkezést, ha megjön a pénz. Helytelennek tartja Nógrádi, hogy egy olyan polgármester kritizálja az ország vezetését, aki negyedik ciklusában ígéri a fedett uszodát, mégis a „kormány építi fel helyette” – hasonlóan a szintén másfél évtizede megépíteni tervezett harmadik hídhoz.

Szomorúan tapasztalta, hogy a polgári városrészek – Móravárostól Szőregig, Tápétól Alsóvárosig – kimaradnak a fejlesztések főbb irányvonalából, csupán kisebb beruházások várhatóak jó esetben, pedig ezekben a településrészekben is rengeteg fejlesztésre lenne szükség, többek között utakat, járdákat kellene rendbe tenni.

„Nem ígér adóemelést a szegedi polgármester, de ezek a helyi adók most is súlyos tételek. Csak az építményadóból, amellyel tavaly is sanyargatta a vállalkozókat, 3,2 milliárd forint bevételt remél Botka László” – vélekedett. Meggyőződése, „Szeged sokkal jobb városvezetést érdemel”, reméli, hogy a következő önkormányzati választást követően a jobboldal ezt be is bizonyíthatja. Addig is módosítókkal készülnek az idei költségvetéshez, amelyeket hamarosan nyilvánosságra hoznak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megszületett a bérmegállapodás a Postánál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók.

Tovább olvasom

Hírzóna

Egyre több a turista Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Egyre gyakoribbak a 4-5 napos foglalások.

Tovább olvasom

Gazdaság

Megvette a KIKA-t, Szegeden terjeszkedne az XXXLutz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Megtartják a meglévő hazai slágertermékeket.

Tovább olvasom

Aktuál