Közélet

MSZP-választmány: a középosztály újrateremtése a cél

MSZP-választmány: a középosztály újrateremtése a cél

2017. február 25., szombat
MSZP-választmány: a középosztály újrateremtése a cél

Az MSZP választmány az új baloldali társadalompolitikát vitatta meg, legfontosabb célnak a középosztály újrateremtését jelölte meg - mondta a választmány elnöke a testület szombati ülése után az MTI-nek. Hiller István közölte azt is: a választmány pozitívan értékelte Botka Lászlónak, a párt miniszterelnök-jelöltjének múlt heti beszédét. Szólt arról is, hogy a polgári törvénykönyv (Ptk.) változása miatt májusban kongresszust hívnak össze.

Az ellenzéki politikus szerint az a vélemény a választmányban - különösen az elmúlt másfél-két hónap eseményeit elemezve - , hogy ha van változás, akkor lesz kormányváltás. Ennek feltétele - folytatta

Hiller István

-, hogy legyen esélyes kihívója

Orbán Viktor

miniszterelnöknek. Hozzátette: a választmány megerősítette, hogy

Botka László

szegedi polgármestert ajánlja a demokratikus oldalnak miniszterelnök-jelöltnek. Az MSZP választmányának vezetője közölte, a testületben, amelyet a stratégiaalkotás központjaként írt le, folyik a társalmi alternatíva kidolgozása, ennek részeként foglalkoztak a társadalompolitikával. Hiller István szerint a középosztály meg-, illetve újrateremtését a társadalmi felemelkedéssel kell elérni. Arról folyt a vita, hogy a középosztályból lecsúszottak, illetve az alsóbb osztályok felemelkedését hogyan lehet megteremteni költségvetési eszközökkel és társadalompolitikai felfogással. Elmondta azt, hogy a kormány nyugatellenessége Magyarországnak nem érdeke. Az MSZP együttműködő, érdekérvényesítő Magyarországot akar, az országnak a Nyugat, az EU a szövetségese, utóbbi működképességét érdekérvényesítéssel kell megpróbálni jobbá tenni - jelezte. Kérdésre beszélt arról is, hogy a választmány tagjai egyetértettek és kimondottan pozitívan fogadták Botka László múlt heti beszédét. A kihívó szerepe teljesen egyértelműen Botkáé és a demokratikus oldalé - mondta. Ismertetése szerint Botka László a március 14-én Miskolcon tartandó választmányi ülésen ad tájékoztatást, helyzetértékelést, továbbá részletezi a programját. Elmondta, a miskolci választmányi ülés után nagygyűlést tartanak, amelyen felszólalnak a párt vezetői. Odahívják a demokratikus oldal minden támogatóját, azaz ez a rendezvény nem kizárólag az MSZP-seknek szól, hanem a kormányváltás iránt elkötelezettek nagygyűlése lesz, amely fáklyás felvonulással zárul - részletezte. Hiller István közölte azt is, március 15-én Budapesten adják át a Szabad Sajtó-díjakat, az eddigiektől eltérően teljes nyilvánosság előtt. Kérdésre beszámolt arról is, hogy aktuálpolitikától függetlenül, a Ptk. módosulása miatt június 1-jéig minden pártnak össze kell hívnia a legfelső döntéshozó szervét, hogy elfogadják a pénzügyi beszámolót. Az MSZP várhatóan májusban tartja a kongresszust - közölte. Arra a kérdésre, lehetséges, hogy akkor döntenek a miniszterelnök-jelöltről is, a választmány elnöke azt mondta: a Ptk. miatt egy napirendi pont biztos, de nyilván lesznek aktuálpolitikai, a választással kapcsolatos napirendek is.

Fidesz: a szocialisták tönkretették a bérből és fizetésből élő embereket

A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt sorozatos adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották, tönkretették a dolgozó, bérből és fizetésből élő középosztályt. A nagyobbik kormánypárt ezt Hiller István, az MSZP választmány elnöke, országgyűlési képviselő szombaton a testület ülése után elhangzott szavaira reagálva közölte az MTI-vel. A Fidesz reagálásában azt írta, az MSZP-s kormányok elvették a középosztálytól a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatásokat, megduplázták a munkanélküliséget. A fizetéseket magas adókkal terhelték, a béreket befagyasztották, a devizahitelekkel több mint egymillió család otthonát sodorták veszélybe. Hozzátették: a szocialisták ma sem támogatják az adócsökkentéseket, ha rajtuk múlna, ismét több mint duplájára emelnék a személyi jövedelmi adót és elvennék a családi adókedvezményt, eltörölnék az otthonteremtési programot és ismét magas adókkal sújtanák a vállalkozásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.