Labdarúgás: szűken nyert a főpróbán a SZEOL

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

20170212_144520

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a SZEOL SC, amely 1-0-ra verte a szerb III. osztályú FK Backa Szabadka együttesét. A szegediekre jövő héten már másodosztályú bajnoki vár.

A szabadkaiak késlekedése miatt mintegy fél órával az eredetileg kiírt időpontnál később kezdődött el a SZEOL SC utolsó téli felkészülési mérkőzése, ahol a szegediek tiszakécskei edzőtáborukat követően léptek pályára.

A SZEOL irányítása mellett folyt a játék az első 45 perc során, a gólra azonban várni kellett, méghozzá egészen az utolsó percekig: a szívósan védekező FK Backa játékát és védelmét nehezen tudta áttörni a SZEOL, amelynek játékosai ugyan többször odakerültek a kapu elé, azonban ott nem tudtak jó megoldást választani. Egy alkalommal a kapufa is megmentette a vendégeket: a szabdkaiak kapusa elnézett egy beadást, amely így a felső lécen csattant. A meccs legvégén azonban Nikola Maksimovic tört be a bal oldalról, majd jobbal kilőtte a hosszú sarkot, ezzel eldöntötte a találkozót.

Ezzel a SZEOL ha nehezen is, de győzelemmel zárta a téli felkészülését: jövő vasárnap már NB II-es bajnoki vár a csapatra a Cegléd otthonában.

Felkészülési mérkőzésen

SZEOL SC – FK Backa Szabadka 1-0 (0-0)
SZEOL: Prokop – Ikonomu, Gál, Fehér, Vágó, Lévai, Ferkó, Maksimovic, Tomisic, Nagy R., Péter. Csere: Siska (kapus), Forró, Grünvald, Gajág, Rácz, Mihály, Rádi, Göncző, Kiss R., Buzási. Vezetőedző: Zoran Kuntic.
FK Backa: Tasic – Sili, Stosic, Kis, Bursac, Zoznajic, Premo, Jakovljevic, Vojnic, Pejovic, Matisevic. Csere: Sabo, Doskov, Franciskovic, Temujovic, Stosic, Franciskovic, Nad. Vezetőedző: Slobodan Kustudic.
Gól: Maksimovic.

Zoran Kuntic: “Nem játszottunk jól, nem sikerült jól a főpróbán. Voltak ugyan jó dolgaink, de voltak olyanok is, amik abszolút nem stimmeltek. Ez a fiatal társaság jól focizott ellenünk, figyeltem arra is, hogy pihenjenek a játékosaim. A szünet után sem tudtunk javulni, van még egy hét a bajnoki előtt.”

Előző sztori

Kézilabda: majdnem dupla annyit lőtt a MOL-Pick Szeged, mint ellenfele + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Labdarúgás: kikapott a főpróbán a Szeged-Grosics

Legutóbbi hasonló cikkek