Sport

Kosárlabda: megizzasztotta a ZTE-t a tartalékos Szedeák + FOTÓK

Kosárlabda: megizzasztotta a ZTE-t a tartalékos Szedeák + FOTÓK

2017. február 5., vasárnap
Kosárlabda: megizzasztotta a ZTE-t a tartalékos Szedeák + FOTÓK
BC5K9327_ftp

Majd húszpontos hátrányból felállt a Szedeák a Zete ellen, a végén azonban a maga javára fordította a meccset a zalai együttes.

Két magasembere, a sérült

Juhos Levente

, valamint az eltiltott

Nenad Sulovic

nélkül várta az idegenben már négy sikernél járó Zalaegerszeget a Naturtex-SZTE-Szedeák: a vendégeknél egyúttal már ott volt a próbajátékon lévő amerikai center,

Jerrel Wright

.

Szabó Zsolt

hármasa nyitotta a meccset, az első szegedi kosarat

Révész Ádám

szerezte. Szabó újabb triplája, valamint a negyed felénél rövid idő alatt szerzett három kosár után hét pontra meglépett a ZTE, 9-16-nál időt kért

Nikola Lazic

. Egészen kiválóan dobott kintről a vendég együttes,

Benke Szilárd

és

Julian Norfleet

is elsüllyesztett egy-egy trojkát, így rögvest dupla annyi pontnál jártak a zalaiak, mint a Szedeák. (11-22) Gyakorlatilag amit ráemelt a ZTE, az be is ment, ugyan a negyed végére kicsit vissza tudott kapaszkodni a Naturtex, de roppant magabiztosan játszott

Bencze Tamás

együttese. Mintegy négy percet kellett várni a második negyedben az első szegedi pontra, ám addigra tovább növelte előnyét a ZTE, az eddigi legnagyobb különbség alakult ki,

Révész Ádám

kosara előtt 18 ponttal, 38-20-ra vezettek a vendégek. Ez azonban mintha túlságosan is megnyugtatta volna a Zetét, egyidejűleg megjöttek a szegedi triplák is, így egy 12-0-s futással gyakorlatilag eltűnt a vendégek előnye, és teljesen nyílttá vált a meccs a nagyszünetre. A folytatásban

Ivan Lilov

továbbra is jól tüzelt kintről, előbb három pontra megközelítette, majd

Wirth Ádám

hármasával utol is érte ellenfelét a Szedeák. (44-44) Egészen elképesztő fordulatot vett a meccs, amely teljesen egállá változott, a ZTE közel húszpontos előnye eltűnt - azonban a vezetést egyszer sem tudta átvenni a szegedi együttes, bár többször is támadhatott ezért. Hiába lépett meg öt pontra a Zete,

Andrija Ciric

trojkája után ez is eltűnt a negyedik negyed elejére (58-58), 60-60 után azonban Benke Szilárd, majd

Emanuel Ubilla

is beemelt egy triplát, viszont ezekre már nem érkezett szegedi válasz. A ZTE védekezése összeállt az utolsó percekre, miközben a szűk rotációval dolgozó Szeged fáradni látszott, ráadásul a ZTE meccs elején mutatott kinti dobóformája is visszatért: Norfleet képtelen volt hibázni, és Szabó Zsolt is demotiváló hármasokkal jelentkezett. Ennek következtében három perccel a vége előtt tíz pontra hízott a zalaiak fórja, innen pedig már nem tudott visszajönni a Szedeák - amely minden dicséretet megérdemel küzdéséért, de a Zalaegerszeg extra dobásaival nem tudott mit kezdeni. Ezzel kilencedik vereségét szenvedte el a bajnokságban a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely legközelebb jövő héten szombaton, a Falco vendégeként lép pályára.

Ami a statisztikát illeti

A csapatmutatók tekintetében kiemelhető a ZTE triplamutatója, hiszen 26 kísérletből 14 is a gyűrűben landolt a vendégektől - e tekintetben Julian Norfleet (3/4) és Szabó Zsolt (4/6) mutatója is sokat nyomott a latban. A büntetőket közel ugyanolyan százalékban dobták a felek (a vonalról 23 dobásból 5 maradt ki szegedi részről, míg a túloldalon 12-ből 4), ami viszont igazán markáns különbséget jelentett, ahogy arra Nikola Lazic is rámutatott, az a lepattanók: egyébként is 23-al több lepattanót szedett a ZTE (21 a 44-el szemben), de a 17 támadólepattanó a vendégektől egészen kiugró adat, főleg annak tekintetében, hogy mindössze négy labdát tudott szedni az ellenfél palánkja alatt a Szedeák, de a sajátja alatt is pontosan 17-et, uralta a festéket a ZTE, amelynek így a 15 eladott labda is belefért, a szegediek csak nyolcszor nem vigyáztak a labdára. Egyénekre bontva, a Szedeák legjobbja a csapatkapitány Andrija Ciric volt: 34 perce alatt 22 pontig jutott a rutinos kosaras, aki e mellett négy lepattanót szedett, szerzett három labdát és volt két gólpassza, valamint a mezőny legtöbb, kilenc kiharcolt faultja fűződik a nevéhez - miközben csak egyszer adta el a labdát. Remekül teljesített még Ivan Lilov is: a bolgár válogatott játékos mindössze két percet pihent, 25 pontot szerzett, volt négy lepattanója, két szerzett és eladott labdája, valamint négy gólpassza. Marko Boltic is jól játszott: 36 pályán töltött perce során 15 pontig jutott, a szegediek legjobb lepattanózójának bizonyult hat szedett labdával, két alkalommal labdát szerzett - igaz, ötször eladta azt, de ugyanennyi alkalommal szolgálta ki társait, ennél jobbat csak Emanuel Ubilla nyújtott a mezőnyből, ráadásul volt nyolc kiharcolt faultja is. Révész Ádám 28 percet játszott, ami alatt 6 pontot tett a közösbe, volt öt-öt lepattanója és szerzett labdája. Wirth Ádám 34 percet játszott ma, ami alatt egy triplája és egy kettese volt pontos, két gólpasszal tudta még segíteni csapatát. Bán Tibor 18 percet játszott, ám ezúttal nem szerzett pontot, miképp a 10 percet játszó Vágvölgyi Ákos sem tudott a gyűrűbe találni. A ZTE-ből Julian Norfleet játszott átlagon felülit: 20 pontig, négy lepattanóig és öt-öt gólpasszig, valamint kiharcolt faultig jutott. Mellette a hét asszisztos, 14 pontos, hat lepattanós Emanuel Ubilla emelhető ki, de 16 pontos Szabó Zsolt is kulcsszerepet játszott a zalaiak sikerében, miképp Benke Szilárd is fontos pontokkal segítette csapatát, akárcsak Mohácsi Máté, aki három trojkát is bedobott. Az új center, Jerell Wright ugyan pontokat nem termelt, de 10 lepattanóig jutott, amivel a a legjobbnak bizonyult a mezőnyben - öt támadólepattanójával egymaga többet szerzett, mint a teljes Szedeák.

ONLINE
Szedeák - ZTE
73 : 86
(20-32, 14-8, 17-13, 13-20)

Férfi kosárlabda NB I/A, 17. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák - Zalakerámia-ZTE KK 73 - 86 (20-32, 14-8, 17-13, 13-20)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Cziffra Csaba, Pozsonyi László, Balogh Gyula (Faidt Mihály).

Szedeák:

BOLTIC 15, LILOV 25/15, Bán -, CIRIC 22/3, Révész 6.

Csere:

Wirth 5/3, Vágvölgyi -.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

ZTE:

UBILLA 14/6, NORFLEET 20/9, Benke 17/6, Szabó Zs. 16/12, Drungilas 7.

Csere:

Wright 1, Kerpel-Fronius -, Mohácsi 11/9, Kis R. -.

Vezetőedző:

Bencze Tamás. Nikola Lazic:

"Gratulálok a ZTE-nek, megérdemelten nyertek. Rosszul kezdtünk, ez az öt játékos először volt pályán, erre edzésen sem volt példa. Később összeállt a védekezésünk, dobtunk néhány könnyű pontot, de az utolsó negyedben ismét jobb volt a ZTE. A legnagyobb baj, hogy 17 támadólepattanót szedett a ZTE, ez nagy előny. Nagyon hiányzott Sulovic, kevesen és nehéz helyzetben vagyunk. Nem vagyok pesszimista, de a bajnokság közepén 6-7-8 játékossal tudunk csak edzeni. Kicsit csalódott vagyok, nehéz dolgoznom ebben a helyzetben. Egyúttal gratulálok a játékosaimnak, mert küzdöttek és hajtottak."

Révész Ádám:

"Rossz előjelekkel vágtunk neki ennek a meccsnek, de úgy gondolom, elégedettek lehetünk. Kiadtunk a szívünket-lelkünket a mai meccsen, de a végére elfáradtunk, ezt főleg a lepattanóknál éreztem, mert sok támadólepattanót szedett a ZTE."

Bencze Tamás:

"Nagyon örülök, hogy győztünk, mert annak ellenére, hogy tudtuk, hogy centerproblémákkal küzd a Szeged, tartottam az alacsony szerkezettől. A második-harmadik negyedben ezt meg is mutatták, hogy kell csinálni. Az első negyedben játszottuk a saját játékunkat, majd ettől eltértünk, erre ez a csapat nem alkalmas. Szerintem is az döntött, hogy bár sok ziccert hagytunk ki, de ezekből sok labdát vissza tudtunk szedni. A negyedik negyedben fizikálisan is felőröltük az ellenfelünket. Értékes győzelmet arattunk, le a kalappal a kollégám előtt."

Szabó Zsolt:

"Nehéz meccs volt, az alacsony szerkezetet rosszul védtük, ezekből vissza tudott jönni a Szeged a meccsbe. Az elején szépen bekezdtünk, de a végjátékban fontos védekezéseket csináltunk, és jöttek a fontos triplák. Szerencsére a végére visszajött az elején mutatott dobóformánk."

Online közvetítésünk

VÉGEIV. negyed 73-86 (20-32, 14-8, 17-13, 13-20)40' Fél perc maradt, ez már sajnos eldőlt, de emelt fővel jöhet le a pályáról a Szedeák. Norfleet középtávolija nem jó, de Drungilas leszedi a pattanót - majd zárásként még Norfleet bezúdít még egy tripltá, 73-86. Ez a vége, barátságos kézfogások a pályán - ahhoz képest, ahogy indult a meccs, jóval szorosabb lett a vége, a tartalékos Szedeákot pedig mindenképp elismerés illeti küzdőszelleméért és játékáért. 39' Így meg biztos: Szabónak beesik a tripla a dudaszó pillanatában, 70-83. Lilovnak is jön a túloldalon ugyanez, 73-83. 38' Benke nem rontja félig estében a közelit, 70-80. Lilov kettese most kimarad - ezzel valószínűleg a meccs is oda a Szedeáknak. 37' Boltic passzát lefülelik Révész előtt. Wirth már nem tudja megmenteni, pedig Boltic majdnem visszaszerezte - most viszont megvan: Lilov végigviszi egyedül, 70-78. 37' Ubilla is beejti a ziccert: 68-78, tíz ponttal meglép a ZTE, időt kér Nikola Lazic. Három és fél perc van hátra, talán egy esélye még van a Szedeáknak, de ehhez hiba nélküli játék kellene. 36' Szabó is bedob egy hármast a sarokból: egészen extrán dob kintről a ZTE, 22 kísérletből 11 landolt a gyűrűben. 68-76. Lilov floatere nem jó. 36' Ciric állhat megint a vonalra: most nem ront, 67-73. Norfleet most elhibázza a passzt - Kerpel-Fronius hibája után megint Ciric büntetőzhet. Csak a második bent, 68-73. 35' Wirth jön lendületből Ciric passza után, 65-70. Norfleet elsüllyeszt egy triplát, 65-73. 35' Ciric állhat a vonalra: csak a második van bent, 63-68. Norfleet ellenállhatatlanul indul meg, 63-70. Boltic egy hát mögötti passzal játszaná meg Bánt, de odaérnek - visszajön Révész a Szedeákba. 34' Boltic a saját lepattanóját szedi össze, 62-66. Mohácsi elkapta a fonalat, jól oldja meg a tempót, 62-68. 33' Boltic floatere nem jó, viszont hiába reklamál, nem a Szedeáké a labda. Ubilla beemel megint egy triplát, 60-66 - ez már komoly különbség, bár furcsa ezt leírni egy olyan meccsen, ahol volt, hogy 18 (!) ponttal is vezetett a ZTE. Időt kér Nikola Lazic. 32' Boltic egyenlít megint egy szép horoggal, 60-60. Wirthnél egy könnyelmű síp, ez a harmadik hibája. Benke beleáll a triplába - a kilencedik vendég trojka is bent, 60-63. 31' Jó a védekezés, megint lehet támadni a vezetésért. Kiszédül azonban a ziccer, Norfleet viszont másodjára nem hibázza el, 58-60. 31' Norfleet ziccere kimarad - CIRIC! VISSZALÉP A TRIPLÁRA A KAPITÁNY, ÉS BENT IS VAN AZ A SAROKBÓL! 58-58! III. negyed 53-58 (20-32, 14-8, 17-13)30' Ciric félig estében is eldobja, ez nem jó. Mohácsi hármasa sajnos pontos a sarokból, 53-56. Ciric hiába kéri, nem kapja Bántól, akinek sajnos nem jó a középtávolija. A túloldalon viszont pontos a közeli, 53-58. Lilov gyorsan válaszol, 55-58 - ez a negyed vége, mindössze három pont a különbség, ezzel a szűk rotációval is tartja a lépést a Szedeák a ZTE-vel. 29' Cirictől jó a tempó visszalépése után, 51-53. Megvan a labda Norfleet passza után, majd Ubillánál ott a szándékos fault. Mindkettőt bedobja Ciric, ezzel megint egál, 53-53. 29' Wright kioszt egy hatalmas könyököst Bánnak - ennek ellenére technikait fújnak, Norfleet pedig köszöni, és bedobja ezt. Mohácsi bedobja a triplát is - gyorsan megint néggyel vezet a ZTE, 49-53. 28' Norfleet tempója nem jó, Ciric előtt ott a ziccer - megint iksz, 49-49. 27' Ciric keresi a helyet, de lejön a floatere. Norfleet ezt szépen csinálta, a sarokból elindulva mindenkit megbolondított, 44-49. LILOV! Ott a hármas tőle, 47-49! 26' Mohácsinál lépést fújnak, jöhet a Szedeák. Boltic elindul a sarokból, de átdobja a gyűrűt, majd beüt egy faultot: neki a harmadik, de ez már az ötödik csapathiba, így Norfleet dobhat kettőt a vonalról. Mindkettőt bedobja, 44-47. Lejön Boltic, Bán jön a Szedeákba. 25' Boltic elengedi a hármast, de nem jó. Megint jó védekezés Révésztől, aki megelőzi Wright-ot. Lilov kezéből kicsúszik a labda, Mohácsi azonban a gyűrű tövére dobja a triplát. Lilové rövid a túloldalon. 25' A közönség legnagyobb örömére kimarad az első: a második már bent, 44-45. 24' Ubilla floatere is rossz, majd Révész küzd megint nagyot a palánk alatt: a mienk a labda. Egészen hihetetlen, honnan jött vissza a Szedeák, amely most a vezetésért támadhat! Ó, Lilov, hát ez már szinte bent volt, de valahogy kijön a hármasa!Óriási harc a palánk alatt Ubilla kettese után, de végül kap két büntetőt Drungilas. 24' Révész szépen megoldja Szabó Zsolt mellett, 41-44. Labdát is szerez, jól játszik ma! WIRTH! BENT A TRIPLA! EGÁL A MECCS! Időt is kér Bencze Tamás 44-44-nél!!! 23' Wirth faultolja Ubillát, majd Benke indul meg a gyűrű felé, de nem tudja befejezni. Ubilla hármasa hosszú, de a zalaiaké a pattanó: Szabó Zsolt hármasa után Drungilas szed egy támadópattanót, amit vissza is tesz, 39-44. 22' Wirth hiába dobja be a sarokból a hármast, már szólt a síp, jöhet a ZTE. Révész nyúl bele a Drungilasnak szánt labdába: majd ő próbálja beejteni a túloldalon, de kiperdül, viszont támadhatunk még, mert Kerpel-Fronius ért hozzá utoljára. LILOV! Jó a tripla a bolgáról, 39-42! 21' Lilov most talál helyet centerben, 36-40. Mohácsi tempója rövid, de összeszedi a saját pattanóját, majd Lilov faultolja Drungilast, a center büntetőzhet: mindkettő jó, 36-42. II. negyed 34-40 (20-32, 14-8)20' Boltic nem ront, 34-40. Benke elindul a sarokból, de Révész mellett nem tudja befejezni. Benke hármasa is lejön, és még támadhat egyet a Szedeák, de Lilov hármasa rövid: teljesen nyílttá vált a meccs, a ZTE hiába kezdett ellenállhatatlanul, mindössze hat ponttal vezetnek a vendégek a nagyszünetben. 20' Boltic állhat megint a vonalra: de előtte jöhet Bencze Tamás újabb időkérése. Még 41 másodperc a nagyszünetig, teljesen nyílt meccs lett, pedig majdnem 20 ponttal vezetett a ZTE. 19' Ubilla töri meg a vendégek csendjét egy tempóval, 32-40. 19' Lilov bepörköl egy hármast, 32-38 - ezzel 12-0 az utóbbi pár perc. Megint rossz a zalai dobás, Boltic hármasa éppenhogy kimarad. 18' Lilovnak nincs helye középen, kiosztja Vágvölgyinek, akinek megint rövid a triplája Kiszédül Benke kettese is, ahogy Lilov tempója sincs bent - sőt, Wright sem tudja visszatenni, elképesztő jelenetek. Azért kap két büntetőt Wright: mindkettőt kihagyja!!! 17' Lejön Norfleet hármasa is - hullámvölgyben most a ZTE. Vágvölgyi trojkája nagyon rövid, majd Szabó Zsoltnál támadót fújnak. 16' Boltic bedobja mindkettőt, 29-38. Visszajön Benke is a pályára. Lilov szedi le Drungilas passzát, még közelebb jöhet a Szedeák. Boltic közelije azonban kimarad. 16' Révész szerez megint labdát: Bolticot pedig megint faultolják: 7-0-s futásban van a Szedeák, időt is kér Bencze Tamás Boltic büntetői előtt. 15' Boltic betörése után 24-38. Ciricnek már a harmadik hibája - vissza is jön Lilov a helyére. Drungilas pont kiüti Ubilla feltett labdáját. Révész szerez egy labdát, de gyorsan el is adja azt: szerencsére Ubilla triplája lejön. LILOV! Bent az első szegedi hármas, 27-38. 14' Ciric triplája sincs bent, majd Révész szerzi a negyed első szegedi pontjait, közel négy perc után: 22-38. Kis Raul jön a vendégekhez. 14' Ciric beleüt Ubilla közelijébe, de megszerzi a pattanót, és másodjára már nem ront Ubilla, 20-38. Boltic triplája a gyűrű tövéről pattan le - igaz, aztán javít védekezésben. 13' Norfleet elindul, de nem tudja befejezni. Benke üt oda a meginduló Bolticnak. Visszajön Ubilla és Drungilas, illetve Révész is, aki Lilovot váltja - majd a fiatal center büntetőzhet: kiperdül az első, és a második is. 12' Benke most elindul a sarokból, és be is ejti - ezzel tíz pont fölött jár, 20-36. Lilov kap egyet a fülére, nincs fault, sőt, a Zete jöhet az alapról. 11' Lilovnak már alig maradt ideje: nem jó a kettese. Szép védekezés, de aztán elkapkodja a Szedeák, megint visszakerül a ZTE-hez a labda. 11' Boltic beleüt Norfleet passzába, majd ő faultol. Szabó egyedül a palánk alatt, 20-34. I. negyed 20-3210' Boltic labdát szerez:egy szép, gyors akció végén Ciric ejti be, 20-32. Még támadhat egyet a ZTE: Wright nem tudja behúzni az alley-oop-ot, majd Boltic már nem indítja el az akciót. Egyelőre dominál a ZTE, amely kintről is extrán dob. 10' Mohácsi kezéből elsőre kicsúszik Wright passza, de aztán elsüllyeszti a hatodik zalai triplát, 18-32. 9' Lilov keresi a helyet, meg is találja a palánk alatt, de nem tudja feltenni. Mohácsi elengedi kintről, Wright nem tudja visszapöcizni, majd jöhetnek Ciric büntetői: mindkettő bent, 18-29. 9' Norfleet floatere nem jó, majd kap egy faultot Wright: kimarad az első, a második már bent, 16-29. 9' Boltic tör be, de kimarad a dobása, viszont büntetőzhet: mindkettőt bedobja, 16-28. 8' Benke elindul, beszédül a dobása - ráadásul szól a síp is, 14-27. Vágvölgyi jön Bán helyére a Szedeákba. Jó Benke büntetője is, 14-28. 8' Dudaszós tripla az akció vége: Ubilla hármasával 12-25. Lilov egy kézzel teszi fel, 14-25. 7' Benke triplája most lejön, de Lilové is rövid a sarokból. Szépen járt a labda, de Benke elrontja a tempót, viszont Mohácsié a pattanó. 7' Boltic állhat a vonalra: az elsőt kihagyja, a második már bent, 12-22. Mohácsi jön a ZTE-be. 6' Érkezik a zalaiak új centere, Wright a pályára. Lilov büntetőivel folytatódik a meccs: mindkettő bent, 11-19.Így mondjuk nehéz lesz, Norfleet a sarokból egy triplával, 11-22. 6' Érkezik Wirth a Szedeákba. Eladott labdával folytatjuk, Benke pedig egy újabb trojkát süllyeszt el, 9-19. 5' Ciric indul el, most nem tudják megállítani, 9-12. Benke megmenti, majd visszafordulva be is dobja, 9-14. Lilov elindul, majd kiosztja a sarokba, Révész továbbteszi, Bánnak nagyon kevés ideje marad - rövid a triplája. Egy gyors zalai kosár, Boltic elsőre hiába blokkol - 9-16, időt kér Nikola Lazic. 4' Szabó megint ráemeli a triplát, de ez most rövid. Révészt megelőzi Szabó, majd Benke éppen a vonalon belülről, 7-12. 3' Drungilas válik le az emberéről, és ejti be közelről, 4-10. Ciric faulttal együtt fejezi be: jó a plusz egy is, 7-10. 3' Ciric szed egy pattanót egy rossz zalai hármas után, majd Norfleet-é a meccs első hibája. Boltic magas passza után Révész nehéz helyzetből próbálja meg a kettest, de sajnos rövid. 2' Révész megy be szépen két ember között, de a befejezésébe hiba csúszik. Szabó Zsolt szór be egy újabb hármast, 2-6. Boltic betörése után 4-6. Szabó egyelőre szárnyal, most jó a közeli is, 4-8. 1' Révész üresen a palánk alatt, Boltic asszisztja után megszerzi az első szegedi kosarat, 2-3. Ubilla is elenged egy hármast, de ez lejön, majd Révész küzd meg a labdáért - meg is van. 1' Ciric mindjárt el is enged egy triőlát, de nem jó - nem úgy Szabó Zsolté a sarokból, 0-3. 1' A Szeged kezdőjében Bán kapott helyet - sikerül elhozni a labdát. 17.55 - Megvolt a bemutatás is: a zalaiakat elkísérte egy tucatnyi szurkoló is. A Szedeák keretében hosszú idő után ott van Mike János is. 17.38 - Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, a két csapat már a pályán melegít - e közben a két szakvezető, Nikola Lazic és Bencze Tamás kedélyesen beszélget a felezőnél. Ahogy az várható volt, Juhos Levente csak civilben foglal helyet a kispadon: mellette ül az eltiltott Nenad Sulovic, akire ma nem számíthat a Szedeák. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.