Sport

Kajak-kenu: két fiatal tehetség is Szegeden folytatja

Kajak-kenu: két fiatal tehetség is Szegeden folytatja

2017. február 1., szerda
Kajak-kenu: két fiatal tehetség is Szegeden folytatja
kuli_istvan_edf

Két fiatal, tehetséges versenyző is az EDF Démász-Szegedi VE-ben folytatja pályafutását: mint arról a klub honlapja beszámol, Kuli István és Szendy Márk is a szegedi egyesületbe igazolt.

Két fiatal tehetség is szegedi színekben folytatja a kajakos pályafutását, Kuli István és Szendy Márk is már Hűvös Viktor csoportjával kezdte el a téli felkészülést. -

számol be róla

az EDF Démász-Szegedi VE honlapja. A 18 esztendős Kuli Szarvason ismerkedett meg a sportággal, Bátor György volt a nevelőedzője. 2015-ben Portugáliában ifi világbajnoki címet szerzett K1-200 méteren, míg a tavalyi korosztályos világbajnokságon két ezüstérmet gyűjtött ugyancsak sprinttávon. Több klub is szerette volna a soraiban látni, a fiatal versenyző mégis az EDF DÉMÁSZ-Szegedi VE hívására mondott igent. A másik új fiú, Szendy Márk az MTK-ben nevelkedett Kőbán Rita irányítása mellett. A 19 esztendős kajakos a legutóbbi két korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt a magyar válogatottban. Az egyesület szakmai vezetője,

Sík Márton

elégedetten nyugtázta, hogy a két tehetség szegedi színekben folytatja a pályafutását: "Kuli István a sportág egyik nagy ígérete, az elmúlt években nagyszerű eredményeket ért el a korosztályában, hiszen első éves ifiként lett világbajnok 2015-ben, tavaly pedig két ezüstérmet nyert a vb-n. Az olimpiai programváltozás miatt komoly feladat lesz számára, hogy a 200 méterről átálljon a hosszabb távokra, de bízunk benne. Egyesben és csapathajóban is szép jövő várhat rá. Azt várjuk tőle, hogy az olimpiai ciklus végére meghatározó versenyző legyen a hazai felnőtt mezőnyben, addig pedig az U23-asok között bizonyíthat. Szendy Márk is nagyon tehetséges kajakos, aki Istvánhoz hasonlóan remek fizikai adottságokkal rendelkezik, de a felnőtt mezőnybe még neki is bele kell erősödnie. Mindkét fiúval hosszútávra tervezünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.