Sport

Hátország: SZEAC-aranyak a megyei futsalbajnokságban

Hátország: SZEAC-aranyak a megyei futsalbajnokságban

2017. február 24., péntek
Hátország: SZEAC-aranyak a megyei futsalbajnokságban
futsal_labda

Vasárnap Mórahalmon rendezték a Megyei Futsal Bajnokság döntőjét, ahol két korosztálynál is bajnokot avattak. Délelőtt az U13-asok léptek pályára, míg délután az U15-nél dőlt el a kupa sorsa.

A SZEAC csapatai remekeltek. Az U15-ösök végig sziporkázó játékot mutattak be, első két találkozójukat fölényesen, 24 gólt lőve és egyet sem kapva nyerték. A másik csoportban a SZEAC U14 menetelt. A Makó és a SZEOL gárdáját is kapott gól nélkül győzte le, következhetett a döntőben a “testvérharc”. A fináléban két remekül felkészített egység mérkőzését láthatták a nézők, melyen Paksi Péter csapata, az U15 megérdemelten, 4:2 arányban diadalmaskodott Bilic Igor fiai felett és megszerezte az arany érmet a megyei bajnokságban, míg a fiatalabbak nyakába az ezüstöt akasztották. Mindkét csapat hatalmas terhelést kapott az elmúlt hetekben, hiszen a hét végén kezdődik az NB1-es utánpótlás bajnokság. Örömteli, hogy a gyerekek ilyen frissen, felszabadultan és eredményesen játszottak. Nyoma sem volt a fáradtságnak, ráadásul mindkét gárda előző nap barátságos mérkőzésen fogadta a Vojvodina 2003-as korosztályát. Tehát csaknem a pályáról érkeztek a szeacosok a döntőre.

U15 eredményei:

SZEAC-Dorozsma 14-0 SZEAC-Hódmezőv. 10-0

U14 eredményei:

SZEAC-Makó 2-0 SZEAC-SZEOL 5-0

Döntő:

SZEAC U15-SZEAC U14 4-2 Az U13-as gárdák is Mórahalmon randevúztak vasárnap, hogy eldöntsék ki futsalozik a legjobban a megyében. A SZEAC „A” remekelt, hiszem a veretlenül jutott a döntőbe A fiúkat vezető edzőjük, a betegeskedő Dlusztus Imre helyett Lőrinc Árpád irányította ezen a napon. A SZEAC“A” végig remek játékot produkált. Először a Junior Sport 2005-öt verték meg 4:1-re, majd a SZEOL következett, itt 6:2 lett a végeredmény, a döntőben pedig a Rendőr TE sem tudta megállítani Fődiéket és 4:2-es sikerük azt jelentette, hogy a SZEAC játékosai emelhették fel a sorozat végén a kupát.

Eredmények “A” csapat:

Junior Sport kft 2005 – SZEAC “A” 1-4

(gólszerzők: Fődi Zsolt 2, Berger Martin, Gera Norbert)

SZEOL SC – SZEAC “A” 2-6

(gólszerzők: Fődi 3, Gera Norbert, Heidrich Bence, Muró Kevin)

Döntő:

Rendőr TE – SZEAC “A” 2-4

(gólszerzők: Berger Martin 2, Gera Norbert 2) Keret.: Ásós Dániel, Muró Kevin, Heidrich Bence, Gera Norbert, Róka Botond, Fődi Zsolt, Berger Martin. Lőrinc Árpád:

“A mai napon a fiúk nagyon jó mentalitással és fegyelmezetten álltak hozzá mindhárom meccsükhöz, aminek köszönhetően a végén, véleményem szerint megérdemelten nyertük meg a döntőt. Gratulálok csapatnak a mutatott játékhoz és Dlusztus Imrének az elvégzett munkájához!"

SZEAC “B” eredménye:

SZEAC “B” – SZEOL SC 3-5

(gólszerző: Molnár Ádin 2, Suták Gergő)

Keret:

Szilágyi József, Molnár Ádin, Vánkay Tamás, Bagi Bence, Savanya Csilla, Buknicz Bálint, Suták Gergő, Szabó Attila Lőrinc Árpád:

”Az első meccsünkön sajnos, alul maradtunk 5-3-ra a SZEOL ellen, egy véleményem szerint ki-ki meccsen, ahol az első 5 percben bekapott 2 gólnak döntő szerepe volt . Azt hiszem, joggal lehet hiányérzetünk a helyzetkihasználással. Ettől függetlenül gratulálok a csapatnak az egész tornán elért eredményeihez"!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.