Közélet

Egybehangzó igennel támogatja a kulturális bizottság Orbán Hedviget

Egybehangzó igennel támogatja a kulturális bizottság Orbán Hedviget

2017. február 8., szerda
Egybehangzó igennel támogatja a kulturális bizottság Orbán Hedviget
kultbiz_ules07_gs

Három pályázó jelentkezett a Szent-Györgyi Albert Agóra élére, de a szakmai bizottsággal megegyező véleménnyel, a kulturális bizottság is Orbán Hedviget, az Agóra jelenlegi igazgatóját támogatta. A másik két pályázó esetében a többség tartózkodott.

Sorjában hallgatta meg a pályázókat szerdai ülésén a kulturális bizottság, a tagok végül egyhangúlag

Orbán Hedviget

támogatták, aki már négy éve igazgatja az intézményt. A pályázók a korábbi szakmai meghallgatást követően röviden újra ismertethették, kiegészíthették anyagukat. Orbán Hedvig a jövőt illető terveit összefoglalva elmondta, az kommunikációs részlegen át és épülethez tartozó fejlesztésekig minden területen vannak javaslatai, látva főként a győri és debreceni agórák működését. A tudományos területet szeretné elsősorban erősíteni, vagyis az informatikatörténeti kiállítást és a látványlabort.

Révész Mihály

, a bizottság nem képviselő tagja kérdésre elmondta, az ELI köré is szerveznek programokat, kiállításokat, előadásokat minden korosztály számára. Az igazgatónő elárulta, még ma is többször felhánytorgatják neki, hogy az Agórát nem működtetheti a korábbi Százszorszép Gyermekház mintájára (Orbán Hedvig az intézmény igazgatója volt), a bizottsági tagok viszont többek között éppen a százszorszépes múlt miatt szavaztak neki bizalmat. Az újrapályázó mellett egyébként

Ormos Pál

, az SZBK főigazgatója és

Martinek Tamás

rektorhelyettes is kiálltak. A másik két pályázót, vagyis

Drávainé Kovács Ágnest

négyen nem támogatták és öten tartózkodtak (ő egyébként nem felelt meg a szakmai bizottság által állított követelményeknek), míg

Vajda Ilonáról

három nem és hat tartózkodás mellett szavazott a bizottság. Mindketten a látogatottság növelését tűzték ki célul pályázatukban, főleg a délelőtti órák és hétvégi időszakok feltöltésével. A kulturális bizottság döntött a Szegedi Szabadtéri Nonprofit kft. ügyvezetői igazgatói pályázatának kiírásáról is, mely hamarosan elérhetővé válik. A KDNP-frakció módosító indítványt nyújtott be egyrészt annak érdekében, hogy a város költségvetésében hozzanak létre a 2015 előtti állapotokhoz hasonlóan egyházi keretet 50 millió forinttal, illetve módosítanák ennek kapcsán az önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló rendelet előterjesztését.

Haág Zalán

frakcióvezető ismertetve azt, elmondta, az önkormányzati keretek közé szeretnék felvenni, hogy ismét legyen egyházi keret, és annak felhasználásáról a kulturális bizottság döntsön. Kiemelte, ez nem hitéleti támogatást jelentene, inkább a szegedi közösségek, egyházi intézmények projektjeire nyújtanának vele támogatást, mint például temetői járdarekonstrukció vagy korszerűtlen nyílászárók cseréje. Emlékeztette a bizottságot, a rókusi templom orgonája is egyházi keretből nyújtott támogatással újulhatott meg.

Hüvös Lászlóval

arra kérte a bizottságot, fontolják meg a keret visszaemelését, mely egyaránt szolgálná az idegenforgalmat és az ifjúságot is. Vita nélkül zárta a szerdai ülését a bizottság, hat igen és három nem szavazat fejében elfogadták a gazdasági társaságokat érintő döntéseket is. Az előterjesztő,

Szentgyörgyi Pál

alpolgármester (MSZP) ismertette: fontos, hogy az önkormányzati cégvezetők béremelést kapjanak, hiszen tíz éve nem változott a fizetésük. Összehasonlításképpen elmondta, Debrecenben a cégvezetők havi 1 millió forintot is megkeresnek prémiumok nélkül. A jelenlegihez képest 15 százalékos béremelést terveznek, a felügyelőbizottság tagjainak növekvő díjazását pedig sávos rendszerben dolgoznák ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.