Közélet

Debreczeni József Szegeden: „Egyelőre a baloldalon nem sok optimizmusra okot adó jelenség van”

Debreczeni József Szegeden: „Egyelőre a baloldalon nem sok optimizmusra okot adó jelenség van”

2017. február 6., hétfő
Debreczeni József Szegeden: „Egyelőre a baloldalon nem sok optimizmusra okot adó jelenség van”
debreczeni_jozsef_sajttaj005kf

A politikus a baloldal választási esélyeiről, Botka László miniszterelnöki ambícióiról és Gyurcsány Ferenc szombati évértékelőjéről beszélt sajtótájékoztatóján. Bizonyos kérdésekben ugyan egyetért a szegedi polgármesterrel, de nem örül annak, hogy Gyurcsány nem kívánatosságáról beszélt az MSZP volt választmányi elnöke.

Szegeden járt

Debreczeni József

, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.

Gyurcsány Ferenc

, a DK elnöke

hagyományos évértékelőjét

szombaton tartotta, az újságírók erről is kérdezték a több pártot megjárt és több miniszterelnökről – köztük Gyurcsányról - korábban könyvet író politikust. A volt miniszterelnök ugyanis úgy fogalmazott a hétvégén, hogy az általa demokratikusnak tartott pártoknak együtt kell működniük a választási győzelem eléréséhez. Szavai szerint az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint szeged szocialista polgármestere,

Botka László

viszont „egy kéretlen királycsináló invitálására, egy ideje a hátunk mögött titkos tárgyalásokat folytat”. Nem a királycsináló személye a fontos, azokkal van baj, akik ebben részt vesznek és nem látják, hogy milyen játéknak válnak a részeseivé – tette hozzá akkor.

Gréczy Zsolt

, a párt szóvivője később kimondta, konkrétan

Lengyel László

politológusra gondolnak, aki már a Pénzügykutató Zrt. szegedi rendezvényén kiált Botka László miniszterelnök-jelöltsége mellett.

debreczeni_jozsef_sajttaj003kf

„A radiális jobboldal egységes, de a baloldalon több kisebb és közepes párt van. Egyelőre még nem tisztázódott, hogy milyen módon áll össze ez a ’demokratikus oldal’, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, s egyáltalán sikerül-e egységes erőként fellépnie. Ha nem lesz összefogás, akkor az egyrészt a hatalmon lévő Fidesznek egy óriási szívesség, másrészt a Jobbik malmára hajtja a vizet, mert ha ki is alakul egy kormányváltó hangulat, sokan akkor sem egy széttöredezett oldalra szavaznának” – magyarázta Debreczeni József. A helyzetet maguk számára „nem tartja túl vigasztalónak”. Úgy látja, a Párbeszéd-féle előválasztási elképzelés nem hozott eredményt, nem bírtak róla megegyezni. Ezt követően az MSZP vetette fel saját koncepcióját erről, majd Botka László jelent meg miniszterelnök-jelöltként, s beálltak mögé a szocialisták, gyakorlatilag lemondva az előválasztás lehetőségéről. A szegedi polgármesteren kívül pedig bejelentkezett

Lattmann Tamás

is kormányfőjelöltnek. „Egyelőre a baloldalon nem sok optimizmusra okot adó jelenség van” – zárta gondolatmenetét.

debreczeni_jozsef_sajttaj001kf

A közíró-politikus, Gréczyhez hasonlóan, kritizálta

Lengyel Lászlót

, mert „olyan együttműködési koncepcióval állt elő, amelyből Gyurcsány Ferenc kimarad”. „Nem tudom, hogy mit reméltek attól, hogy meginvitálták

Niedermüller Péter

alelnököt. Talán valami belső puccsban bíztak. Egy dolgot le kell szögeznem, a DK-nál szilárdabb kohéziójú, stabilabb vezetésű párt egészen biztosan nincsen – kivéve esetleg a Fideszt” – fogalmazott. Elismerte, hogy szervezetük az MSZP-t Gyurcsánnyal elhagyók pártja, az ő személyén alapul, ezért nincs nélküle DK. Nem lát más megoldást, mint az összefogást, azaz a baloldal minden körzetben egy jelöltet indít, de azt részletkérdésnek tartja, hogy ez miként valósul meg. A külön pártlistákat mindenesetre nem támogatja, mert így szerinte elvesznek a töredékszavazatok. Ha több kormányfő-jelölt lesz a baloldalon, az meglátása szerint azt üzeni a választóknak, hogy még ebben sem bír megegyezni az ellenzék. „Lesz

Vona Gábor

,

Orbán Viktor

, meg ezen a térfélen öt-hat jelölt” – ezt nem gondolja jó döntésnek. Egyetért Botka Lászlóval abban, hogy „közös jelölt, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt”. Ugyan minősíthetetlennek tartja, hogy a Lengyelhez köthető egyeztetésben a potenciális politikai partnereik részt vettek, de „nincs helye se a neheztelésnek, se a sértődésnek”. Debreczeni József nem tud arról, hogy Botka tárgyalt volna már a DK-val vagy Gyurcsánnyal – ma ugyanezt

nyilatkozta

a párt szóvivője is. Megjegyezte, furcsának tartja, hogy a szegedi polgármesterre, mint egyszemélyes delegációra bízta a tárgyalásokat az MSZP. „Nem sok jót ígér, hogy Botka László is tett olyan kijelentéseket például, hogy Gyurcsány nemkívánatos. Sajnos a baloldalon a Messiás-várás és a bűnbakkeresés jellemzi a lelki állapotokat, s azt hiszik egyedül egy, a volt miniszterelnök nélküli lista kellene csak Orbán Viktor legyőzéséhez. Ez szerintem nélkülöz mindenfajta racionális megnyilvánulást” – mondta az elnökségi tag. Hozzátette, „Gyurcsány Ferencnek nincsenek miniszterelnöki ambíciói”, s „nem fog visszatérni a Gyurcsány-korszak attól, hogy a volt miniszterelnök rajta van a listán, valamint bekerül a parlamentbe”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.