56 milliós módosító csomagot nyújtott be a szegedi büdzséhez a Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

nograditibor_gs

A jobboldali frakció egyebek között segélyezésre, fogyatékosügyi és ifjúsági támogatásra, valamint egészségmegőrzésre fordítana többet, mint Botka László.

Több ponton is módosítaná Szeged város 2017-re tervezett költségvetését a szegedi Fidesz-L.É.T. frakció. A kormánypárti képviselőcsoport Kosik Dénes Pál által jegyzett csomagja összesen 56 millió forintot érintene az 51 milliárd forint főösszegűre tervezett büdzsében.

A Fidesz-L.É.T. városatyái a városházi előterjesztéshez képest 15-15 millió forinttal többet adnának a rászorultaknak történő tűzifaosztásra (15 helyett 30 milliót), valamint a segélyezésre (500 helyett 515 milliót), 10 millióval növelnék meg az ifjúsági támogatási keretet (3-ról 13 millióra), 6 millióval a nemzetiségi önkormányzatok támogatását (11-ről 17 millióra), illetve 5-5 millió forinttal bővítenék az Egészséges Szegedért Program (3 helyett 8 millió), valamint a fogyatékosügyi támogatási keret (5 helyett 10 millió) 2017-es lehetőségeit.

Természetesen azt is megjelölték, honnan csoportosítanák át összegeket ezekre a fenti célokra. 20 millió forinttal csökkentenék a per- és egyéb költségekre szánt (140,967 milliósra tervezett) keretet, 15 millióval nyirbálnák meg a kiadványok, turisztikai feladatok (eredetileg 23 milliós), 10 millióval az információs kiadványok elnevezésű (eredetileg 16,425 milliós) sort, míg a MASZK Egyesület (9 milliósra tervezett) támogatását 6 millióval, a városmarketing célú (10,085 millióra beállított) költéseket 5 millió forinttal kurtítanák meg a Botka László szocialista polgármester által javasolthoz képest.

„Úgy látjuk, hogy a már sajnos megszokott, ezzel együtt mélyen elítélendő protekcionizmus érvényesül a Botka László-féle költségvetési tervezetben. A városházi és a polgármesteri kommunikációban már-már messianisztikus módon jelenik meg a szociális érzékenység, a valóságban pedig olyan minimális összegeket állítanak be a büdzsé ezen soraira, hogy az szégyen Szeged városára nézve. Eközben ráadásul luxus önkormányzati kiadásokkal terveznek, amit felháborítónak tartunk. A kiemelten fontos közösségi célokra a Fidesz-L.É.T. frakció szerint jóval többet kellene fordítani, hogy a torony alól ne csak üres szavak érkezzenek a szegediekhez, de valós tettekkel is segítsük az itt élőket. Ennek megfelelően készítettük el és állítottuk össze költségvetési módosító indítványunkat, ehhez kérjük a közgyűlés valamennyi tagjának támogatását. Ezzel együtt úgy gondolom, erről a témáról a közeljövőben még sokat fogunk beszélni, beszélgetni” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Nógrádi Tibor frakcióvezető.

Default thumbnail
Előző sztori

Új kurzusokkal folytatódik a Bölcsész Szabadegyetem az SZTE-n

Default thumbnail
Következő sztori

Szikra János költő és Nelson Ascher brazil műfordító kapja a Balassi-kardot

Legutóbbi hasonló cikkek