Közélet

Változatlan áron utazhatunk és parkolhatunk Szegeden

Változatlan áron utazhatunk és parkolhatunk Szegeden

2017. január 2., hétfő
Változatlan áron utazhatunk és parkolhatunk Szegeden
citywide_buszok003

A jegy- és bérletárak nem emelkedtek január elsejétől Szegeden és a parkolási díjak sem változtak. Az időalapú jegyek viszont megújultak és átutalással is vásárolhatunk parkolóbérletet.

Továbbra is 320 forintért válthatunk elővételben menetjegyet, 400 forintért a járművezetőnél, bár ez utóbbi jegy májustól már 450 forintba fog kerülni. Az általános havi bérlet ára is változatlan, 7000 forintot kell érte fizetnünk, míg a tanuló és nyugdíjas bérlet 4000 forintba kerül. Változnak ugyanakkor az időalapú jegyek, januártól ténylegesen 24, illetve 72 órán keresztül lehet ezekkel a jegytípusokkal utazni, a napijegy 1024 forintért váltható, míg a háromnapos 2600 forintért. Ahogy

megírtuk

, az időalapú jegyek megújításától azt várják, hogy többen veszik majd igénybe, például turisták vagy éppen olyanok, akik egy konferenciára érkeznek. A napijegyek nem véletlenül voltak népszerűtlenek, hiszen ha valaki délután váltotta meg, akkor aznap üzemzárásig utazhatott, vagyis nem feltétlenül tudta kihasználni a jegy nyújtotta lehetőségeket. Mostantól már annak is megéri időalapú jegyet váltania, aki átszállással utazik a város egyik pontjából a másikba és visszafelé is megteszi az utat, hiszen három vonaljegy árából kijön, és ténylegesen 24 órán keresztül használhatja a tömegközlekedési járműveket. Mivel többféle jegylyukasztó van, a DAKK Zrt.-nek és az SZKT-nak egyaránt fejlesztéseket kellett eszközölnie, jelenleg már minden tömegközlekedési járművön van legalább egy olyan jegykezező, amely nemcsak roncsolja, azaz lyukasztja a jegyet, hanem látható módon időpecsétet illeszt rá. Ez egy központi órajel alapján kerül a jegyre, vagyis nem fordulhat elő, hogy rossz időpontot jelöl. Természetesen előfordulhat, hogy meghibásodik a jegykezelő, azt tanácsolják az utasoknak, hogy minden alkalommal ellenőrizzék le az időpecsétet. Arról is beszámoltunk, hogy

bevezették az e-bérletet

, azaz ettől az évtől már nem matricát ragasztani a szélvédőkre a helyi parkolóbérletek miatt. Immár nem kell sorban állni, online is intézhető a parkolóbérletek vásárlása Szegeden, januártól pedig a díjat is lehet elektronikus úton fizetni. Természetesen az ügyfélszolgálati irodában személyesen is meg lehet vásárolni a parkolóbérleteket, ám aki nem akar sorban állni, otthonából is intézheti a vásárlást. A tavalyi bérletek egyébként 2017. január 15-éig érvényesek. Az e-bérlet bevezetését technikai fejlesztés előzte meg, ahogy

megírtuk

, tavaly nyár óta a parkolóőrök ellenőrizni tudják a rendszám alapján, hogy az adott jármű tulajdonosa vagy használója váltott-e parklójegyet vagy rendelkezik-e bérlettel. A bérletváltáshoz szükséges egy online regisztráció az e-berlet.szkt.hu oldalon, a jármű és tulajdonosának adatait kell megadni, illetve a lakossági bérletek esetében a lakcímet is igazolni kell. Ezt követően ellenőrzik a megadott adatokat és feltöltött dokumentumokat, s amint megkapta a visszajelzést a vásárló, harmadik lépésként kifizetheti a bérletet. 2017-ben a fizetendő díjtételek nem változtak, a kedvezményes lakossági bérlet ára első gépkocsi esetén viszont csökken, 7830 forintról 2610 forintra. Amennyiben egy háztartásban több autó is van, a második után már jóval magasabb árat kell fizetni egy életbe lépett önkormányzati módosítás miatt, 65 250 forintot kérnek érte. Olcsóbb lett az úgynevezett óvoda, bölcsőde, általános iskola bérlet, amellyel reggel és délután lehet megállni a nevelési- és oktatási intézmények előtt, ennek a díja is 2610 forintra csökken jövő évtől. 2017 májusából megszűnnek a parkolójegyek Szegeden, automatákat állítanak üzembe, amelyeknél paypassos bankkártyával is lehet majd parkolójegyet váltani. Ezzel egyidejűleg megszűnik a legolcsóbb, kék parkolási zóna, egybeolvad a sárgával. A

fejlesztés

keretében összesen 116 darab, napelemes parkolóautomatát telepítenek a parkoló zónákba, méghozzá úgy, hogy 75 méternél többet senkinek sem kell gyalogolnia ahhoz, hogy jegyet váltson. Az automata a PayPass-os kártyákat is elfogadja majd, ami még gyorsabbá teszi a fizetést, és olcsóbbá is az sms-es rendszerhez képest, ugyanis ha mobilon rendelünk parkolójegyet, akkor úgynevezett kényelmi díjat is felszámol a rendszer. Menetjegyet is válthatunk majd a járműveken bankkártyával, terminálokat telepítenek ugyanis a buszokra, trolikra és villamosokra egyaránt. Amint a rendszer elkezd üzemelni, a sofőröktől már nem 400, hanem 450 forintért vásárolhatunk jegyet, míg a terminálból 370 forintért. Az aktuális menetjegy- és bérletárakról

ITT

, parkolási díjakról

ITT

tájékozódhat, az e-bérlet váltáshoz pedig

ITT

regisztrálhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.