Közel 100 intézmény tanulói, iskolások és óvodások egyaránt csatlakoztak a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. közös papírgyűjtési felhívásához. Az 542 tonna papírral a gyerekek közel 6500 fa életét mentették meg a kivágástól.
Az Európai Unió polgárai fejenként átlagosan 170 kilogramm papírt használnak fel évente, a két szervezet pedig az így keletkező kár bizonyos mértékű ellensúlyozásaképp hirdeti meg minden tanítási félévben az immár hagyományosnak számító akciót. A szakemberek úgy számolnak, az újrahasznosított papír minden tonnája 12 fa életét menti meg, annyi energiát takarítanak meg így, amennyi megfelel egy négytagú család éves fogyasztásának.
Tavaly ősszel a szegedi és Csongrád megyei iskolák, óvodák és bölcsődék összesen 542 tonna papírt gyűjtöttek. A hatalmas mennyiség a Sándorfalvi úti hulladékválogatóba került, ahol elkezdődik az újrahasznosításuk.
A nemes cél mellett a félévente megrendezendő akció lehetőség a hasznos versengésre is. A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. az oktatási intézmények létszáma alapján kategóriákba sorolta a résztvevőket, a végső sorrendet pedig az egy főre jutó mennyiség alapján állapították meg. A díjazottaknak az oklevelet csütörtökön, a környezetgazdálkodási cég épületében adta át Makrai László, a szegedi cég stratégiai igazgatóhelyettese, illetve Fekete Istvánné, a megyei vállalat igazgatóhelyettese. Makrai László köszönetképpen azt mondta: “fontos, hogy a pedagógusok és rajtuk keresztül a gyerekek figyelmét felhívjuk a papírgyűjtésre, hogy meghívjuk őket az eseményre, hiszen megérdemlik”.
A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. szervezésében az alábbi intézmények teljesítettek saját kategóriájukban a legjobban:
Iskolák:
I. kategória: Béke Utcai Általános Iskola
II. kategória: Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola
III. kategória: Csengelei Általános Iskola
Óvodák:
I. kategória: Cső Utcai Óvoda
II. kategória: Makkosházi óvoda
III. kategória: Kipp Kopp Napköziotthon Magánóvoda
A Csongrád Megyei Településtisztasági Kft. szervezésében az alábbi intézmények végeztek a kategóriák élén:
Iskolák:
I. kategória: Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola
II. kategória: Algyői Fehér Ignác Általános Iskola
III. kategória: Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda Öttömös Telephely
Óvodák:
I. kategória: Napköziotthonos Óvoda Mórahalom
II. kategória: Bérkert Utcai Óvoda
III. kategória: Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Óvodai Karátson Emília Óvoda
no images were found