A magyar Gaudí nevét viseli a Reök-palota előtti tér + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

magyar_ede_ter008kf

Magyar Ede tér az új neve a szegediek között lófaraként ismert területrésznek. A fiatalon elhunyt építész emlékét Szeged-szerte őrzik épületek, most viszont már az általa tervezett Reök-palota utcanévtábláján is találkozhatnak az idelátogatók a szecesszió mesterének nevével.

A közgyűlési tavalyi döntésének értelmében elnevezték a Reök-palota előtti teret Szegeden, amely mostantól Magyar Ede nevét viseli. Herczegh Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója emlékeztetett rá, 140 éve, 1877. január 31-én született a szecesszió kiváló mestere. Már 2010-ben kezdeményezték, hogy a tér a palota tervezőjének nevét viselje, de csak most sikerült ezt a céljukat elérni. Hozzátette, most egy másik évfordulót is ünnepelnek, a REÖK tíz éve jött létre, Reök Iván palotája egy évtizede lát el közfunkciót. Ezt nagyszabású programsorozattal ünneplik meg, amelynek első momentuma volt a tér elnevezése.

„Köztereink mindig kiemelt fontossággal bírnak. Funkciójuk, látványuk miatt, de még emocionális szempontból is fontosak” – mondta Kiss Lajos építész, a Csongrád Megyei Urbanisztikai Egyesület elnöke. Megjegyezte, akár a közterületek történetéből is meg lehetne írni egy-egy település múltját. Magyar Ede születésekor még teljesen máshogy nézett ki Szeged ezen része, csak a régi Feketesas utca és a Kölcsey utca létezett, a Reök-palota helyén egy mélyebb fekvésű terület volt, kis épületek álltak itt, a szecesszió pedig még csak érlelődött. „Magyar Edéről sok mindent lehet tudni, de nem eleget. Nagyon fontos volt számára e környék élete és munkássága alatt, számos jeles alkotása található a környező utcákban: a Feketesas utcában, a Tisza Lajos körúton több épülete áll, a Dugonics tér és a Kárász utca sarkán az Ungar-Mayer-házat is ő tervezte” – mutatott rá az építész. Úgy fogalmazott, igényes építészet akad, de látványos építészet csak igényes megrendelő esetén lehetséges. Magyar Ede szerencséje az volt, hogy az igényes és progresszív megrendelő Reök Iván volt.

Tóth Károly (MSZP) önkormányzati képviselő azt gondolja, alig lehetett volna jobb nevet találni a térnek. „Nem hivatalos” elnevezésként javasolta a Szeged kulturális tere megnevezést, mivel rengeteg programot tartanak egész évben a Reök-palota előtti részen. Az ünnepség végére már nem csak a REÖK bejáratánál, hanem a tér többi részén is olvashattuk Magyar Ede nevét, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai ugyanis a délelőtt folyamán elhelyezték az új utcanévtáblákat.

no images were found

Előző sztori

Orbán Viktor: Új gazdasági erőközpont a láthatáron – Szeged az elérhető legnagyobb lehetőséget kapta a lézerközponttal

Következő sztori

Jogerősen nyolc évre ítéltek egy budapesti drogkereskedőt