Egészség

Elindult a méhnyakrák-megelőzési hét

Elindult a méhnyakrák-megelőzési hét

2017. január 23., hétfő
Elindult a méhnyakrák-megelőzési hét

Elindult a méhnyakrák-megelőzési hét, amelynek keretében a betegség veszélyeiről, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságáráról szóló programokat rendeznek szombatig.

Beneda Attila

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, mintegy hetven település csatlakozott a programsorozathoz, Budapesten a Mályvavirág Alapítvány olyan fotókiállítást szervezett, amely a méhnyakrákban szenvedő nők különböző érzelmi fázisait mutatja be. Kiemelte, hogy Magyarországon évente ötszáz nő veszti életét ebben a ráktípusban, pedig ha időben felfedezik a betegséget, akkor teljes mértékben gyógyítható. A 12-13 éveseknél már kötelezően ajánlott a HPV elleni védőoltás, az átoltottság 80 százalékos. Elmondta még, hogy a szűrőprogramokon a részvételi arány nem minden helyen éri el az 50 százalékot, ezért is fontos a szűrésre való felhívás. Hozzátette: korábban tabuként tekintettek a témára a nők, de az utóbbi időben egyre nyíltabban kezelik az ügyet, ebben kiemelten fontos szerepe van a civil szervezeteknek is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.