Sport

Életműdíjjal jutalmazták a fél évszados mindszenti hősöket + FOTÓK

Életműdíjjal jutalmazták a fél évszados mindszenti hősöket + FOTÓK

2017. január 23., hétfő
Életműdíjjal jutalmazták a fél évszados mindszenti hősöket + FOTÓK
mindszent_a_csongrad_megyei_labdarugas_eletmu_dija08_gs

Ötven éve annak, hogy a Mindszent Tiszavirág TSZ SK elhódította a Szabadföld-kupát: a kerek évforduló alkalmából az MLSZ Csongrád megyei igazgatósága a Csongrád megyei labdarúgás Életműdíjával ismerte el a csapat sikerét.

Nagy nap volt Mindszent, és a város labdarúgásának életében 1966. november 13-a: a Mindszenti Tiszavirág TSZ SK eljutott a Szabadföld-kupa döntőjéig, ahol a budapesti, Népstadionban rendezett döntőben a Menyhárt - Koczka, Pálinkó, Rideg, Gedai, Papp, Sánta, Ács, Komor E., Farkas, Tóth S. összeállításban futhatott ki a Diósdi SC elleni döntőre a Tóth Ferenc által irányított együttes. Nem csak hogy eljutott, de Sántha Imre találatával meg is nyerte azt: így az 1964-ben, az alsóbb osztályú csapatok számára létrehozott kupa harmadik győztesének vallhatta magát, elérve ezzel a település történetének legnagyobb sportsikerét. Az MLSZ Csongrád megyei igazgatósága által 2016-ban alapított Életműdíjat idén a mindszenti sikercsapat kapta, az átadó ünnepségen

Nógrádi Tibor

területi igazgató úgy fogalmazott: a Csongrád megyei labdarúgás hálás azért, hogy ötven évvel ez előtt volt egy csapat a megyében, volt egy csapat Mindszenten, aki olyat tett, ami se előtte, se azóta senki, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a Szabadföld-kupa mekkora értéket képviselt a maga korában. „Gyerekkoromban, amikor a Magyar Kupa döntőjét néztem, mindig elcsodálkoztam azon, hogy milyen hatalmas teljesítmény kell egy amatőr csapatnak ahhoz, hogy előmeccset tudjon játszani a Magyar Kupa döntő előtt, el tudjon jutni odáig, hogy a nagyközönség előtt a hazáját tudja képviselni, és országos hírnévre tegyen szert. Ez hatalmas dolog, hogy Csongrád megyében van egy közösség, amely 1966-ban ezt meg tudta nyerni, és haza tudta hozni ezt a nagyon értékes kupát” – mondta Nógrádi Tibor, aki úgy folytatta, ennél többről van szó, tekintve, hogy a 104 éves a megyei labdarúgás egyik legnagyobb sikerét érte el a csapat. „Az Ószövetségben van egy olyan kitétel, hogy akinek nincsenek nagy öregjei és ünnepei, azoknak a közösségeknek nincs jövője. Mi nagyon hálásak vagyunk azért, hogy vannak ünnepeink, és Mindszenten beszélhetünk egy életmű-díjról. Beszélhetünk arról, hogy ez a csapat örökre beírta a nevét a Csongrád megyei labdarúgás történetébe, egy olyan fejezetet fognak írni erről a csapatról és erről a kupasikerről, amely 50, 100 és 200 év múlva is példaértékű lehet az utódok számára, hiszen az amatőr labdarúgás csúcsára jutott el a csapat. Hálás vagyok, hogy ezt megélhettem, és kifejezhetem azt, hogy ez az életműdíj egy nagyon megérdemelt díj, amelyet azért alapítottunk, hogy ezeket a kiváló teljesítményeket díjazni tudjuk. Köszönöm a közösségnek, hogy erről a sikerről most beszélhetünk" – zárta beszédét az MLSZ Csongrád megyei igazgatója.

mindszent_a_csongrad_megyei_labdarugas_eletmu_dija11_gs

Zsótér Károly

(Fidesz-KDNP) Mindszent polgármestere elmondta, először kicsit meghatódott, amikor kiderült, hogy a település csapata kapja ezt a díjat, ez által meg tudják becsülni az illetékes vezetők azt, amit ez a csapat Minszent városában csinált. Korábban a csapat már megemlékezett a sikerről, azonban egy gondolat pluszban megfogalmazódott benne, amikor megtudta, hogy életmű-díjjal ismerik el a mindszenti csapat eredményét. „Nézzünk szét most, aki itt ül az asztalnál, az nem csak a focipályán, hanem a családi életben, a település életében vagy mondhatom azt, hogy az ország életében is egy fontos fogaskerék. Olyan nélkülözhetetlen elem, amelytől az életünk jobb. Az ittlévőknek külön-külön bármelyik tagja, teljesen mindegy, hogy kőműves, bankigazgató, vagy éppen lakatos, egy dolgot pontosan el lehet mondani erről a csapatról: mikor az ember értékeli a társait, akkor mindegy, hogy barna vagy zöldszemű, csak egyetlen szempont van, jó vagy rossz ember. Egy dologban biztos vagyok, hogy aki itt ül az asztalnál, az kivétel nélkül jó ember. Ezért kell nekünk ezt mindig megünnepelni, ezért köszönöm külön Nógrádi Tibornak, hogy megtisztelt bennünket a jelenlétével, és hozzásegített benneteket ehhez a díjhoz" – fejtette ki a település első embere.

Pap István

, a Mindszent Tiszavirág TSZ SK csapatkapitánya megköszönte a megyei igazgatóságnak a díjat és azt, hogy ötven év után is megemlékeznek egy olyan sikerről, amit anno elértek. Hozzátette, mindenki számára felemelő érzés volt, hogy a Népstadionban játszhattak előmérkőzést a Ferencváros-Csepel Magyar Kupa döntő előtt. „Abban az időszakban Mindszenten a labdarúgás magas szinten volt, fiatal csapatunk volt, egy baráti társaság jött létre. Nagy dolog volt, hogy a mindszenti Tiszavirág szárnyai alá vette a csapatot, Pálinkó Ferenc TSZ-elnök, valamint sportegyesületünk elnöke, Molnár István, a TSZ főkönyvelője, abban az időszakban nagyon helytálltak, mint szponzorok. Nekünk semmi mással nem kellett foglalkozni, csak azzal, hogy a labdát rúgjuk. Pálinkó Mihály, Pozsár Rókus és Mihály István is segítették az elnökség munkáját, sokat tettek azért, hogy előrébb jussunk. Csodálatos élmény volt a Népstadionban játszani, nagyon kevés kiscsapat játszott abban a stadionban, külön nagy öröm volt, hogy Mindszentről vonattal jöttek fel szurkolni. A Diósddal játszottunk, részükről is sok szurkoló jelent meg, a második félidőben pedig már sok Ferencváros-szimpatizáns szurkolt mind a két csapatnak” – sorolta a gárda kapitánya, aki úgy emlékezett vissza: színvonalas meccset tudtak játszani a Diósddal, egyúttal jó érzéssel töltötte el, hogy 50 év után is megemlékeznek erről a sikerről, ami által újra átélhette, hogy milyen érzés volt a Népstadionban játszani. Bár eltelt fél évszázad, ám a csapat még élő tagjai minden évben találkoznak. „Összetartó csapat voltunk, nagyon jó edzőnk volt, akik mindent megtett annak érdekében, hogy sikeresek legyünk. Csak akkor volt nézeteltérés a csapaton belül, ha a Ferencvárosról, az Újpestről vagy a Vasasról volt szó, mert ha nem volt kedvünk edzeni, akkor valamelyik szurkoló odaszólt, hogy Feri bácsi, most megverjük a Fradit, akkor edzés nem volt. Az edzőnk tanárként dolgozott az iskolában, Bereczki Bandin és rajtam kívül mindenkit tanított Tóth Ferenc. A legfiatalabb játékosunk 17 éves volt, átlagéletkorunk 20-22 év volt. Szeretném, ha az igazgató úr és a polgármester úr olyan alapokat teremtenének meg, ami után ez a díj méltó helyen, a Mindszenti Sportmúzeumban kerülne elhelyezésre" – zárta Pap István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.