Írjon nekünk

Bulvár

Dühösek az utasok, régóta nem működik a lift a nagyállomáson (FRISSÍTVE)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

nagyallomas_liftAz egyik utas igencsak megelégelte a MÁV-csoport hozzáállását, amiért a vasúti társaság napokkal az Indóház téri állomás személyfelvonójának meghibásodása után sem javíttatta meg a liftet. Olvasónk küldött képet szerkesztőségünknek. A MÁV kommunikációs igazgatóságától azt a választ kaptuk, tavaly december óta várják az új alkatrészeket a lifthez, addig a peronokhoz a Borbás utca felől tudnak feljutni a mozgáskorlátozottak.

“Akadálymentesítést MÁV-START módra! Már egy hete nem működik. Nincs szerződésük a lift üzemeltetőjével? Köszönik a betegek, mozgássérültek az Önök hanyagságát. Szégyelljék magukat!” A napokban írhatta fel egy dühös utas arra a cetlire, melyet a MÁV-csoport munkatársai az Indóház téri vasútállomás személyfelvonójának ajtajára ragasztottak ki, s melyen a hiba elhárításáig megértést kérnek az utasoktól. A nyomtatott információ azonban nem árulkodik arról, pontosan mióta van üzemen kívül a lift, mivel azonban a nagyállomáson ez az egyetlen személyfelvonó, s más alternatíva nincs is a mozgáskorlátozottak, nehéz csomagokkal érkezők számára, többeknek is bosszúságot okozhatott a hiba. Olvasónk el is küldte szerkesztőségünknek az állomáson készített fotóját, hogy járjunk utána a meghibásodásnak.

Kerestük a MÁV-csoport sajtóosztályát, hogy megkérdezzük, mióta nem működik a személyfelvonó, s várhatóan mikorra használhatják újra az utasok, illetve, hogy a jövőben terveznek-e egyéb akadálymentesítési megoldásokat kialakítani az épületben, például lépcsőliftet vagy úgynevezett mobil lépcsőnjárót. Kérdéseinkre csütörtökön adtak választ, a Kommunikációs Igazgatóság a következő tájékoztatást juttatta el hozzánk írásban.

“A szegedi nagyállomás területén az utazóközönség közlekedését személyfelvonó és mozgólépcső is segíti. 2006-ban az állomást felújítottuk, ekkor építettük be a mozgáskorlátozottak akadálymentes eljutását és a többi utas kényelmét szolgáló berendezéseket. Zavartalan működésük érdekében a folyamatos karbantartás mellett, időszakos felülvizsgálatokat is tart az üzemeltető. A tavaly decemberi karbantartáskor megállapították, hogy a további biztonságos működtetéshez alkatrészcsere szükséges. Beszállítói készlethiány miatt az alkatrészek nem érkeztek meg, ezért a javítás sem volt elvégezhető. Természetesen, a javítást a liftet jogszabály szerint üzemeltető vállalkozás azonnal elvégzi, amint az alkatrészek megérkeznek. Jelenleg a peronokhoz és a jegypénztárakhoz akadálymentesen, közúton el lehet jutni a Borbás utca felől. Itt az utazók részére a járőröző vasútőrök biztosítják az áthaladást a vasúttársaság üzemi parkolóján keresztül, így elérhetők az állomási szolgáltatások, illetve megközelíthető valamennyi peron. Az épület műemléki védettség alatt áll, ezért nem tervezzük újabb technikai eszközök beépítését – szem előtt tartva az építészeti értékeket.”

A MÁV Zrt. egyébként 2006-ban újította fel az előtte egy évvel műemlékké nyilvánított nagyállomást, melynek utascsarnokában hat jegypénztár, ügyfélcentrum, korszerű utastájékoztató rendszer és akadálytalan feljáró szolgálja az utasokat. Az állomás-rehabilitációs program keretében, összesen 1,3 milliárd forintból megvalósult rekonstrukcióhoz Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata százmillió forinttal járult hozzá. A II. ütem költsége az összköltség mintegy 35-40 százaléka volt – foglalta össze korábbi cikkében az Infovilág.hu.

Kommentek

Bulvár

Hatalmas bulit csaptak Balázsék a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Csípős beszólásokkal tarkított, hanghibában és játékokban gazdag volt a Rádió1 szegedi kitelepülése.

Tovább olvasom

Bulvár

A szegedi Nagy Péter tizenharmadszor is bajnok lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi ólomsúlyú biztos esélyese kategóriájának. Hajrá!

Tovább olvasom

Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott.

Tovább olvasom

Aktuál