Írjon nekünk

Kultúra

Artisjus: több mint 18 ezer új dal 2016-ban is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az előző évhez hasonlóan 2016-ban ismét több mint 18 ezer új magyar zeneművet regisztráltak. Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület statisztikái alapján 15 563 hazai szerző és jogutód részesült jogdíjkifizetésben.

A tavaly regisztrált 18 030 új zenemű közel azonos a tavalyelőtt bejelentett dalok mennyiségével (18 348). Az Artisjus 558 444 különböző zenemű elhangzását azonosította be és dolgozta fel 2016-ban, az egyesület 8,627 milliárd forint jogdíjat osztott szét az alkotók és jogutódjaik között – szerepel az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

Mint írták, a zeneművek műfajának eloszlási arányában lényegi változások észlelhetőek: míg 2015-ben és 2014-ben az elektro/dance és a rock műfaj fej-fej mellett haladt, tavaly a bejelentett új dalok mindössze 11 százaléka volt rockzene, így a 14 százalékot elérő elektro/dance leelőzte. Az első helyen még mindig a popzene áll (21 százalék), de az alternatív, a világzene, a hiphop és a klasszikus zene is meghatározó, 8-9 százalékos részesedéssel. A filmzene 6 százalékkal, a dzsessz 3-mal, a latin és a gyerekzene 2-2 százalékkal szerepel a listán.

2016-ban 1279 szerző kapott legalább havi 50 ezer forint jogdíjat. Havi 1 millió feletti összeget 33-an, 500 ezer és 1 millió közöttit 75-en kaptak zeneműveik után. 100 ezer és 500 ezer forint közötti jogdíjat 613-an, 50 ezer és 100 ezer forint közöttit 558 szerző és jogutód kapott havonta.

A regisztrált dalok a szerzők együttműködése terén is újat mutattak tavaly: az Ol’Starz Óvakodj utókor című szerzeményénél húsz alkotó működött közre. Közülük az egyik Busa Pista, aki 2016-ban összesen 43 társszerzővel működött együtt különböző zeneművekben.

A bejelentett dalok szerzőinek többsége magyar, az élőzenei lejátszás esetén 60, a kiadott hangfelvételeken 66 százalék a hazai szerzeményű dalok aránya. Az összes jogdíjkifizetésben a magyar dalok aránya elérte az 52 százalékot, ez az arány 2015-ben még csak 49 százalék volt. A rádiós elhangzások után járó jogdíjak tekintetében az összes jogdíj 44 százaléka került magyar szerzőkhöz (a törvény 35 százalékos minimális arányt ír elő a rádióban játszott magyar dalokra). A tévés elhangzások után a kifizetett jogdíjak 46 százaléka, az eladott hangfelvételek után 66 százalék jutott magyarokhoz – szerepel az Artisjus összesítésében.

Hírzóna

A Somogyi-könyvtár is csatlakozik az Országos Könyvtári Napokhoz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Felelősségünk a Földért – Országos Könyvtári Napokat rendeznek a bibliotékában.

Tovább olvasom

Kultúra

Kezdődik a Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Immár tizenkettedik alkalommal szervezik meg a vértanú püspök ünnepéhez kapcsolódóan.

Tovább olvasom

Hírzóna

Változatos programokat kínálnak a kulturális örökség napjai Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A műemléképületek máskor a nagyközönség elől elzárt részeibe is bepillanthatnak az érdeklődők.

Tovább olvasom

Aktuál