Bulvár

Állatjóléti Segítő képzés indul Hódmezővásárhelyen

Állatjóléti Segítő képzés indul Hódmezővásárhelyen

2017. január 21., szombat
Állatjóléti Segítő képzés indul Hódmezővásárhelyen
kutya_eb_hazorzo

Ha szeretjük az állatokat és még házi kedvencünk is van otthon, fontos, hogy minél többet megtudhassunk egészségük védelméről. Ezekről is szó lesz az Állatjóléti Segítő képzés első előadássorozatán, Hódmezővásárhelyen.

Állatjóléti Segítő képzést indít február 3-tól a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

Balogh Ernő

a szervezet elnöke elmondta, a tanfolyamot minden állatbarátnak ajánlja, és azoknak is, akik valamilyen formában állatokkal foglalkoznak. Például állatotthonokban vagy menhelyeken dolgoznak, illetve ebben az irányba képzelik el a jövőjüket. Hozzátette, az egy hónapos képzésen minden héten pénteken lesznek az előadások: az óra első felében a kapcsolódó jogszabályok alapjait sajátíthatják el a hallgatók, a második felében pedig a betegségekről, azok megelőzéseiről, állatbefogásokról és elsősegélynyújtásról lesz szó. Beiratkozni január 27-én és 28-án lehet. Aki a tanfolyam végén sikeres vizsgát tesz, megkapja az egyesület által kiállított oklevelét is. Balogh Ernő kiemelte, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete – működése óta – nagyon fontosnak tartja a prevenciót, amelynek egyik eszköze az oktatás. Egy nemrég létrejött együttműködésnek köszönhetően a képzések a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolában lesznek, ahol most nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is szert tehetnek új tudásra. Az Állatjóléti Segítő képzésről bővebb információk

az egyesület honlapján

, valamint

a szervezet Facebook oldalán

találhatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.