Írjon nekünk

Közélet

A szilveszteri jókívánságokat is egyre inkább interneten küldik az emberek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A szilveszteri jókívánságokat is egyre inkább interneten küldik az emberek – többek között ez derült ki a távközlési szolgáltatók ünnepi tapasztalataiból, amelyről hétfőn számoltak be az MTI-nek.

A Telenor közlése szerint 2015. december 31-hez képest több mint 50 százalékkal nőtt mind a neten gratulálók száma, mind az általuk felhasznált adatmennyiség 2016 utolsó napján. Tavaly szilveszterkor 124 terabájtot mért a Telenor, egy évvel korábban csak 81 terabájtot. A múlt év utolsó napján több mint 12 millió telefonhívást kezdeményeztek a szolgáltató ügyfelei, 40 százalékkal többet, mint egy átlagos szombaton. A megelőző évekhez hasonlóan 2016-ban is tovább csökkent az elküldött SMS-ek mennyisége, de így is csaknem 5 millióan SMS-ben köszöntötték ismerőseiket.

A Vodafone arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 2016. december 31-én és 2017. január elsején együttesen az ügyfelek belföldi adatforgalma 65 százalékkal volt magasabb mint a megelőző év azonos időszakában. A roaming forgalom 175 százalékkal volt nagyobb. A Vodafone ügyfelei is kevesebb szöveges üzenetet küldtek, mint egy évvel korábban, az SMS-ek száma 7 százalékkal 6,1 millióra csökkent, ugyanakkor 106 ezer MMS-t küldtek két nap alatt, ami 40 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Az adatokból az is kiderült, hogy az ügyfelek a szilveszteri-újévi időszakban 8,8 millió hívást indítottak, 4 százalékkal többet, mint a megelőző év azonos időszakában és a hívások együttesen 9 százalékkal hosszabbak lettek, mint a 2015. december 31-én és 2016. január elsején indítottaké.

A Magyar Telekom azt közölte, hogy ügyfelei több SMS-t küldtek és nagyobb mobilinternet adatforgalmat bonyolítottak le január 1-jén, mint szilveszter napján. Az újévi mobilinternet adatforgalom mintegy 25 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. Az elküldött SMS-ek száma viszont az idei év első napján mintegy 10 százalékkal, 3,95 millióról 3,55 millióra csökkent a tavalyi forgalomhoz képest.

Kommentek

Közélet

Szeged ízei 3. rész: steak nagyhatalommá válik a Monster Downtown

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A belvárosi étteremben közel szeretnék hozni a gasztronómiát a szegediekhez.

Tovább olvasom

Közélet

Kiakadtak a tápéiak a csatornafelújítás miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Le fogják zárni az Irinyi János utcát, így csak nagy kerülővel tudnak a városrészbe jutni a helyiek.

Tovább olvasom

Közélet

Lekapcsolták Magyarországon az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szír férfi 2016-ban kivégzésekben vett részt.

Tovább olvasom

Aktuál