Egészség

A kormány és a gyógyszerészi kamara folytatja szakmai együttműködését

A kormány és a gyógyszerészi kamara folytatja szakmai együttműködését

2017. január 5., csütörtök
A kormány és a gyógyszerészi kamara folytatja szakmai együttműködését

A kormányzat és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) a jövőben is folytatni kívánja a 2010-ben megkezdett párbeszédet és együttműködést, ezért az idén megújítják a korábban kötött stratégiai partnerségi megállapodást - közölte Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: elmúlt években a kormány arra törekedett, hogy a kamara által megfogalmazott szakmai igényeket, elvárásokat a döntéshozatalban érvényesítse, és úgy módosítsa a patikai rendszert, hogy az jobban tudjon működni.

Ónodi-Szűcs Zoltán

egészségügyért felelős államtitkár elmondta, az új stratégiai megállapodás többek között tartalmazni fogja a patikák ügyeleti rendszerének rendbetételét, és az egységes egészségügyi elektronikus tér keretén belüli e-recept zökkenőmentes bevezetését. Az államtitkár kitért arra is: "erős nemzeti ügynek" tekinthető az, hogy a jogszabályok szerint január 1-jétől a patikusi tulajdoni hányad meg kell hogy haladja az 50 százalékot a gyógyszertáraknál. Jelezte, csupán egyetlen gyógyszertár nem teljesítette ezt a feltételt. Hozzátette: a kormány szerint a gyógyszerellátás nem kiskereskedelmi, hanem egészségügyi tevékenység, és ennek egyik legfontosabb pillére a patikusi tulajdoni hányad emelése volt. Ónodi-Szűcs Zoltán beszámolt arról is, hogy a 2010-től megtett kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 16 milliárd forinttal magasabb a patikák jövedelemtermelő képessége, és hat év alatt a nagykereskedők felé fennálló tartozásuk a felére csökkent. Ez 2015. év végi mérlegadatok szerint 39 milliárd forint.

Hankó Zoltán

kamarai elnök közölte, a szakmai szervezet célja mindig a betegellátás legmagasabb szinten történő ellátása volt, beleértve a gyógyszerészi gondozást, a gyógyszeralkalmazás megvalósítását és a költséghatékony rendszer kialakítását. Mint mondta, a következő hónapok feladatai között lesz olyan, amelyik a kistelepüléseken működő gyógyszertárak megfelelő gyógyszerkészletét érinti, illetve azt, hogy minden kistelepülés patikájában legyen gyógyszerész, vagy az új ügyeleti rendszer kidolgozása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.