Szijjártó: a NATO-nak nagyobb szerepet kell vállalnia a bevándorlási válság leküzdésében

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szijjártó Péter; General Debate. HUNGARY

A bevándorlási nyomás továbbra is fennálló biztonsági kockázatot jelent az Európai Unió és az európai kontinens jövője szempontjából, ezért Magyarország azt kezdeményezi, hogy a NATO nem csak tagállami szinten, hanem mint katonai szövetség vállaljon szerepet a bevándorlási válság leküzdésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozását megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva kedden.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, mivel az Európai Unió még mindig nem talált közös megoldást, a kiváltó okokat pedig semmilyen módon nem tudta kezelni, Magyarország két területen javasolja a hangsúlyos NATO-szerepvállalást a migráció elleni közdelemben. A katonai szövetségnek egyrészt közvetlenül részt kellene vennie az iraki biztonsági erők kiképzésében, hogy (az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alatt lévő) Moszul reménybeli visszafoglalását és a nemzetközi erők távozását követően az iraki erők saját maguk tudják biztosítani az ország békéjét. Biztosítani kell, hogy ne jöjjön létre újabb terrorszervezet, az ország pedig az építkezés és a fejlődés útjára léphessen.

Másrészt az észak-atlanti szövetségnek nagyobb szerepet kellene vállalnia az Égei- és a Földközi-tengeren haditengerészeti egységeivel a bevándorlási hullám megállítása érdekében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Úgy az uniónak, mint a NATO-nak hatékonyabbnak kell lennie, eredményeket kell elérnie az Afrikából, a Közel-Keletről, vagy akár Törökországból Európa irányába induló migrációt kihasználó szervezett embercsempészettel szemben – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, jól látszik, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök a katonai szövetségnek sokkal nagyobb szerepet szán a terrorizmus elleni közdelemben. Magyarország ezzel egyetért és úgy gondolja, hogy a NATO-nak szövetségként kell részt vennie a szervezett terrorizmus elleni globális küzdelemben – hangsúlyozta. Noha egyes tagállamok részéről ellenállás mutatkozik, a magyar javaslat napirenden van – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a NATO “európai lábának” megerősítésére nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Európa nem várhatja, hogy Amerika védje meg minden esetben, magának is tennie kell saját biztonságáért. Az erre irányuló javaslatokat, valamint a NATO és az Európai Unió stratégiáinak összehangolását Magyarország támogatja az esetleges párhuzamosságok elkerülése érdekében – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Előző sztori

Elkészült Bordány 2017-es asztali naptára

Következő sztori

Fiatalok gyakornokká válását segítő program indult Szegeden