Közélet

Palkovics: jövőre is folytatódik az oktatói bérek emelése

Palkovics: jövőre is folytatódik az oktatói bérek emelése

2016. december 1., csütörtök
Palkovics: jövőre is folytatódik az oktatói bérek emelése
Balog Zoltán; Palkovics László

Jövőre is folytatódik az oktatói bérek emelése: az idén januári 15 százalék után 2017 januárjában további öt százalékkal nőnek a keresetek a felsőoktatásban - mondta Palkovics László oktatási államtitkár az MTI-nek csütörtökön.

A jövő évi emelést 2018-ban követi egy újabb öt százalékos lépcső, így összességében 27 százalékkal nőnek majd a keresetek - jelezte az oktatási államtitkár. Kitért arra is, hogy dolgoznak további, az illetményeket érintő, a felsőoktatásban dolgozók munkájának elismerését célzó lépésen, amely 2017 szeptemberében a pedagógusok béremelésének következő állomásával egyidejűleg léphet majd életbe.

Palkovics László

emlékeztetett arra, hogy az életpálya utolsó állomásaként jövő szeptemberben 3,5 százalékos emeléssel számolhatnak a pedagógusok. Ezzel 2017-ben az OECD-államokat nézve a pedagógusok bére a diplomások béréhez viszonyítva a 82 százalékot éri majd el, miközben az OECD-átlag 80 százalékos lesz - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy amikor a béremelési program elindult, ez az arány még 61 százalék körüli volt. Szavai szerint a béremelésekkel szeretnék kifejezni, hogy a magyar társadalom megbecsüli a pedagógusokat. Palkovics László beszámolt arról is, hogy csütörtökön ülésezett a Felsőoktatási Kerekasztal. Áttekintették a két évvel ezelőtt elfogadott Fokozatváltás a felsőoktatásban stratégiát, és az alapelveket nem érintő, kisebb módosításokról döntöttek. Ezek ugyanakkor törvénymódosítást nem igényelnek - jelezte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.