Németh Janó szavalt a Csongor téren + FOTÓK



Irodalmi teaház keretein belül szegedi és Szegedhez kötődő költők verseit mondta el Németh Janó az ÁGOTA Kulturális és Közösségi Központban szerdán.
„Bizalmas szívvel járom a világot” címmel Szeged ismert versmondója,
Németh Janó
tartott irodalmi estet a szegedi és Szegedhez kötődő költök,
József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Baka István
és
Petri Csathó Ferenc
verseit hallhatták a résztvevők a rendezvényen. "Szívügyem a szegedi és szegedhez kötődő költők munkássága, ezért is járom önálló estemmel az országot" - fogalmazott a versmondó, aki egyes vélemények szerint a legszebben tudja elszavalni József Attila "A Dunánál" című versét. "Emberközelivé kell tenni a költőket, hiszen ők is emberek voltak, ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk, csak olyan tehetségük volt, hogy emlékeket hagytak itt a földön, a tudásukat, a szemléletmódjukat" - mondta el Németh Janó.