Közélet

Lengyelországban csökkentik az egykori kommunista biztonsági apparátus volt tisztviselőinek nyugdíját

Lengyelországban csökkentik az egykori kommunista biztonsági apparátus volt tisztviselőinek nyugdíját

2016. december 30., péntek
Lengyelországban csökkentik az egykori kommunista biztonsági apparátus volt tisztviselőinek nyugdíját

Az átlagnyugdíj szintjére csökkentik a jövő év októberétől Lengyelországban az egykori kommunista biztonsági apparátus mintegy 32 ezer volt tisztviselőjének nyugdíját, egyúttal 70 ezer forintnak megfelelő összegre emelik a minimálnyugdíjat, az erről szóló törvényeket pénteken hagyta jóvá Andrzej Duda államfő.

A nyugdíjcsökkentő törvény azokra vonatkozik, akik 1944 és 1990 között a belbiztonsági, a hírszerzési és az elhárítási szervek állományában dolgoztak, ezen belül a kommunista titkosrendőrség volt tagjaira, a korábbi határőrségnél szolgálók egy részére, valamint a tiszti iskoláknak az állami biztonsággal akkoriban együttműködő oktatóira és hallgatóira is. A csökkentés a rokkantsági nyugdíjakat és a hozzátartozóknak ítélt nyugdíj-kiegészítéseket is érinti. A jogszabály hatálya alól a belügyminiszter "különösen indokolt esetekben" azokat a személyeket mentheti fel, akik az 1989-es rendszerváltás idején "rövid ideig teljesítettek szolgálatot", illetve akik akkoriban "szabályosan, akár életüket kockáztatva is teljesítették feladataikat". Ezzel a törvényhozók helyt adtak azoknak az ellenzéki véleményeknek, miszerint a törvény azokat is hátrányosan érinti, akik nem működtek együtt a kommunista rendszerrel, és szolgálatuk döntő részét a független Lengyelország biztonsági struktúráiban teljesítették. A kommunista hatalmi szervekben szolgálók nyugdíját már 2009-ben is csökkentették, az akkor kormányzó Polgári Platform kezdeményezésére elfogadott törvény mintegy 25 egykori titkosszolgálati tisztre terjedt ki. A jogszabály azonban nem érintette a rokkantsági nyugdíjakat, a nyugdíjazottak egy része pedig a támogatás e formájával élve kerülte el életszínvonalának hanyatlását. Az átlagnyugdíj Lengyelországban jelenleg mintegy 2 ezer zlotyt (140 ezer forint) tesz ki. Az egykori lengyel állambiztonsági tisztek közül jelenleg mintegy százan kapnak havi 9-12 ezer zloty értékű (mintegy 633-845 ezer forint) nyugdíjat, ezren 6-9 ezer zlotyt, nyolcezren pedig 3-6 ezer zlotyt érő nyugdíjból élnek. Az új jogszabály várhatóan évi mintegy 546 millió zlotyval (mintegy 38,4 milliárd forinttal) csökkenti a lengyel költségvetési kiadásokat. A lengyel államfő által pénteken szintén aláírt másik törvény értelmében a jövő év márciusától ezer zlotyra (70,3 ezer forint) emelik a jelenleg 880 zlotyt (60,9 ezer forint) érő minimális öregségi nyugdíjat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.