Egyház

Gáncs Péter: Isten megteszi az első lépést, de az embernek is mozdulnia kell

Gáncs Péter: Isten megteszi az első lépést, de az embernek is mozdulnia kell

2016. december 24., szombat
Gáncs Péter: Isten megteszi az első lépést, de az embernek is mozdulnia kell
Gáncs Péter

Jézus születésével Isten megteszi az első lépést az ember felé, de a találkozáshoz az embernek is mozdulnia kell - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.

Gáncs Péter

kiemelte: az evangéliumi történet nemcsak a betlehemi gyermekhez útra kelő pásztorokról szól, hanem Heródesről is, aki tudomást szerez a messiás születéséről, mégsem mozdul. Szavai szerint a szamár és az ökör mindig tudja, hol van az urának a jászla, tudja, kihez tartozik, hol kap táplálékot. Az ember azonban "furcsa teremtmény, aki képes elfelejteni azt, akitől az életet kapta, és aki meg tudná őrizni őt az életre". A karácsonyi történet tehát nem jelent automatikus megváltást, de esélyt ad az embernek, hogy visszataláljon Istenhez - mondta az evangélikus püspök. Kitért arra, hogy Jézusról az ószövetségi próféciák és saját maga is úgy beszél, mint a nyájára, vagyis az emberiségre vigyázó, az elveszett bárány keresésére induló jó pásztorról. A realitás azonban szétfeszíti ezt a hasonlatot, hiszen az "ember-juhok" sokszor farkasként vicsorognak egymásra, és nem annyira eltévedt bárányok, mint inkább olyanok, akik kitépik magukat a pásztor őrző kezéből, hogy a saját fejük után mehessenek. Csakhogy, szemben az elveszett báránnyal, az elveszett ember felel azért, ha elbitangol a pásztortól - fűzte hozzá. A szakadék felé rohanó emberiségnek a karácsony adhat újabb lehetőséget, hogy ráébredjen: pásztor nélkül széthullik a nyáj, szétesnek közösségei - figyelmeztetett Gáncs Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.