Írjon nekünk

Közélet

Csokoládét adományoztak a szegedi rendőrök az ÁGOTA Alapítványnak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

csokit_vittek_rendorok_agota04_gs

Hatvanhat tábla csokival járult hozzá az ÁGOTA Alapítvány gyűjtéséhez a Szeged Rendőrkapitányság. A rendőrök az eseti adomány mellett rendszeresen tartott prevenciós előadásokkal is segítik az alapítvány munkáját.

Az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány és a Szegedi Rendőrkapitányság együttműködése hosszú múltra tekint vissza, ezúttal a kékruhások által felajánlott hatvanhat tábla csoki képében érkezett a támogatás, melyet Csala-Pellek Borbála őrnagy és Horváthné Cserfalvi Ilona százados vitt el az ÁGOTA Csongor téri Kulturális és Közösségi Központjába. “Az elmúlt időszakban igyekeztünk az alapítvány minél több programjára rácsatlakozni és minél aktívabban részt venni, ennek jegyében szeretnénk hozzásegíteni az ÁGOTA Alapítvány ahhoz, hogy össze tudják gyűjteni a kitűzött ezer tábla csokoládét” – mondta el hírportálunknak Csala-Pellek Borbála. AZ összegyűlt csokit december hatodikán az ÁGOTA Mikulás fogja szétosztani.

“Köszönettel tartozunk, nem csak a csokiért, hanem azért is, mert hosszú ideje nyújtanak segítséget a rend őrei különböző prevenciós programokkal, interaktív előadásokkal a bűnmegelőzésről vagy az áldozattá válás megelőzéséről” – fogalmazott Balogh Zsolt, az ÁGOTA Alapítvány egyik vezetője. Hozzátette: a bűnmegelőzési programok célja az, hogy a fiatalok ne féljenek a rendőröktől, merjék megkeresni őket, merjenek tanácsot kérni.

Közélet

Minimális különbséggel nyert a Veszprém a csúcsrangadón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged csak a vereségért lehet szomorú, az utóbbi évek legjobb veszprémi rangadóján.

Tovább olvasom

Közélet

Tolvajok miatt szegényesebb a szegedi karácsonyfa: lopták a díszeket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Két és fél méterig elérik a díszeket, addig a szintig lerángatják, ellopják, ami fénylik.

Tovább olvasom

Közélet

Háromszáz kisgyerek futott együtt a Mikulással Maroslelén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már több éves hagyománya van Maroslelén a Mikulás-napi futásnak – számolt be a Rádió 7.

Tovább olvasom

Aktuál