Sport

Vízilabda: a fővárosban is kikapott, így búcsúzott a Magyar Kupától a Szeged

Vízilabda: a fővárosban is kikapott, így búcsúzott a Magyar Kupától a Szeged

2016. november 29., kedd
Vízilabda: a fővárosban is kikapott, így búcsúzott a Magyar Kupától a Szeged
szeged-honved011kf

Egy pillanatig sem állt továbbjutásra a BENU Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Contitech Szeged Diapolo, amely a Honvéd otthonában is egygólos vereséget szenvedett, így búcsúzott a sorozattól.

A csapatok szegedi mérkőzését egy góllal, 9-8-ra nyerte meg a Honvéd vasárnap, így

Vad Lajos

együttese vághatott neki előnyből a budapesti visszavágónak. A tétnek megfelelő keménységben rugaszkodtak egymásnak a csapatok, az első percekben gyakorlatilag minden támadás kiállítással ért véget, de egyik oldalon sem sikerült a fórokat gólra váltani. A gólcsendet

Sánta Dániel

törte meg az ötödik percben, ezzel szerzett vezetést a vendég szegedi csapat. Kisvártatva egyenlített a Honvéd,

Kiss Gergely

labdaszerzése után a csereként vízbe szálló

Fejős Róbert

center pozícióból egalizált (1-1).

Decker Attila

és

Meixner Marcell

is nagyon stabilan védett az első játékrészben, a negyed utolsó másodperceiben azonban Fejős újabb centergóljával már a Honvédnál volt az előny.

Sedlmayer

révén a Szeged hozta el a második negyedben a ráúszást, így

Varga Péter

csapata vezethette a második játékrész első támadását.

Steinmetz Barnabás

szabálytalankodott Sántával szemben, már éppen kiegészült a Honvéd, amikor

Pellei Frank

góljával újra egyenlő volt az állás (2-2). A másik oldalon Kiss Gergely büntetőt harcolt ki, amit

Gyárfás Tamás

váltott gólra, a Honvéd pedig ismét átvette a vezetést. Küzdött becsülettel a Szeged, ennek eredményeként Pellei góljával ismét utolérte a hazaiakat. Fejőssel viszont nem igazán bírt a szegedi védekezés, sorra jöttek róla a kiállítások, ebből pedig egyet ki is használt a Honvéd centere (4-3).

Basara

gólja után mindkét oldal több hibát követett el támadásban, a tizedik percben időt is kért Varga Péter, hogy rendezze a sorokat,

Manhercz Krisztián

lövése azonban nem talált kaput, így nem tudta ismét átvenni a vezetést a Szeged. Krisztiánnal ellentétben Ádám már sikerrel járt, így 5-4-nél megint a vendégeknél volt az előny, ami újfent nem tartott sokáig, fél perccel a nagyszünet előtt

Fazekas Tibor

góljával egyenlített a Honvéd, majd

Szívós Márton

találatával már a fővárosiak vezettek, így vonultak szünetre a csapatok (6-5). A harmadik negyedet idegesen kezdték a felek és továbbra is szórták a játékvezetők a kiállításokat, amiket továbbra sem értékesített túl jó százalékban egyik alakulat sem. A játék képe hasonlított az első játékrészben látottakhoz, kihagyott lövés itt, kihagyott lövés ott, de sokáig nem változott az eredmény. Öt és fél percnyi góltalanság és egy Honvéd labdaszerzés után időt kért

Vad Lajos

, a vendégek mestere, de nagy változásokat ez a kis pihenő sem hozott. Két perccel a harmadik negyed vége előtt Basara büntetőből ismét egalizált, sőt

Kiss Csaba

góljával már megint a Szegednél volt az előny (6-7). Ezek után

Manhercz Ádám

szerzett labdát, fél perccel a harmadik játékrész vége előtt pedig Varga Péter kért időt, ugyanis először léphetett volna meg két góllal bármelyik csapat a mérkőzésen, de Manhercz Krisztián próbálkozását védte Decker Attila, így egy gólos vendég előnnyel vághattak neki a csapatok az utolsó felvonásnak. A negyedik negyed ráúszását a Honvéd szerezte meg, azonban nem sikerült újabb gólt szerezniük az első akcióból, ahogy a vendégeknek sem sikerült két góllal ellépniük. Pedig volt rá lehetőség,

Kiss Bálint

kiállítása után Kiss Csaba lőhetett volna emberelőnyös gólt, azonban a szegedi kaptiány kihagyta a lehetőséget. A második félidő első hazai góljára több mint 12 percet kellett várnia a közönségnek, újra Fejős lendült akcióba, kiharcolt egy büntetőt, Gyárfás pedig újra értékesítette (7-7). A túloldalon Sánta harcolt ki egy ötméterest, ezt meg Manhercz Krisztián váltotta gólra, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Fazekas Tibor gólpasszából Simon András szerezte a nyolcadik Honvéd gólt, ekkor kicsit több mint négy perc maradt hátra az összecsapásból (8-8). Kiss Gergely büntetőjével megint a fővárosiak kerültek előnybe, innentől kezdve pedig már nem sok sansza maradt a továbbjutásra a szegedieknek. Előbb Basara, majd Sánta puskázott el egy lehetőséget és így már csak egy perce maradt Varga Péter csapatának, hogy ledolgozza kétgólos összesített hátrányát. Ez sajnos már nem jött össze, így kettős vereséggel búcsúzott a Magyar Kupa küzdelmeitől a Contitech Szeged Diapolo.

Férfi vízilabda BENU Magyar Kupa, negyeddöntő visszavágó

Racionet Honvéd – ContiTech Szeged Diapolo 9–8 (2-1, 4-4, 0-2, 3-1)

Budapest, Kőér utcai uszoda, vezette: Fodor Rajmund, Berki András.

Honvéd:

Decker A. – Gyárfás 2, Fazekas 1, Kiss G. 1, Szívós 1, Simon 1, Simizu. Csere: FEJŐS 3, Steinmetz, Kiss B., Irmes, Kalanovics.

Vezetőedző:

Vad Lajos.

Szeged:

Meixner – Pellei 2, Sánta 1, Sedlmayer, Kiss Cs. 1, Manhercz K. 1, Illés. Csere: Basara 2, Vukicevic, Nagy M., Manhercz Á. 1.

Vezetőedző:

Varga Péter.

Emberelőny:

1/9 ill. 0/10

Ötméteres:

3/3 ill. 2/2

Kiállítás cserével:

Simizu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.