Közélet

Újabb fél évig miniszteri biztos B. Nagy László

Újabb fél évig miniszteri biztos B. Nagy László

2016. november 30., szerda
Újabb fél évig miniszteri biztos B. Nagy László
b_nagy_laszlo03_gs

A TOP-os fejlesztések koordinálása, együttműködés a megyei jogú városokkal és településekkel – csak néhány feladat, amit a miniszteri biztosok végeznek. Csongrád megyében újabb hat hónapig B. Nagy Lászlót bízta meg ezzel a munkával Lázár János miniszter.

A Magyar Közlöny november 18-i számában jelent meg, hogy december elseje és jövő év május 31-e között kiket bíz meg miniszteri biztosi, megyei fejlesztési biztosi feladatokkal

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter. Csongrád megye tekintetében

B. Nagy László

fideszes országgyűlési képviselő töltötte be eddig is ezt a posztot, és a következő fél évre is őt nevezte ki Lázár. A megyei fejlesztési biztosoknak minden az adott megyét érintő fejlesztés kapcsán koordináló szerepe van, a Területi Operatív Program (TOP) kapcsán együttműködik a településekkel, a megyei önkormányzattal, illetve a megyei jogú városokkal, jelen esetben Szeged és Hódmezővásárhely vezetésével. Ahogy a Magyar Közlönyben olvasható a miniszteri biztos koordinálja a projekt-előkészítő és projektmenedzsment-struktúra kialakítását, közreműködik az adott feladatokhoz szükséges humánerőforrás-kapacitás felmérésében, a követelmények meghatározásában. Ezen felül irányítja és koordinálja a megyei kedvezményezettek számára szükséges megyei szintű képzések és workshopok megrendezését, továbbá kapcsolatot tart a Miniszterelnökség Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság koordinációs feladatot ellátó szervezeti egységeivel és az Irányító Hatóságok vezetőivel. A miniszteri biztosok tevékenységét Lázár János irányítja, munkájukért legfeljebb helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra jogosultak. „Két nagy fontos fejlesztés várható, amivel kapcsolatban folyamatos munkám van: egyrészt az ELI lézeres kutatóközpont köré tervezett tudáspark megvalósítása, másrészt a gyálaréti Holt-Tisza rehabilitációjához szükséges források megszerzése. Mindkét projekt jó úton halad, pozitív előrelépések történtek az elmúlt időszakban, de még korántsem ért véget a munka” – mondott példákat B. Nagy László arra a kérdésünkre, hogy jelenleg milyen projektek koordinálásán dolgozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.