Sport

Tenisz: ezüstökkel zárta a selejtezőket a Gellért SE

Tenisz: ezüstökkel zárta a selejtezőket a Gellért SE

2016. november 15., kedd
Tenisz: ezüstökkel zárta a selejtezőket a Gellért SE
gellert_se_play_and_stay

Az elmúlt hétvégén rendezték a play and stay csapat országos bajnokság selejtezőit, amelyen a Gellért SE fiú és lány csapata is második helyen végzett.

Gellért SE mindkét nem versenyében elindult: a fiúk (Zádori Kristóf, Hegyes Noé, Joób Martin, Skribek Ádám) és a lányok (Bálint Maja, Buchholcz Bóra, Kiszeli Tamara, Zádori Petra) is a második helyen végeztek. Mint azt portálunknak a klub edzője,

Trója Tibor

elmondta, a második hely is nagyon szép eredmény, az pedig mindenképpen pozitív, hogy tudtak indítani csapatot a fiúk és a lányok között is. "A lányoknál egy kis szerencsével még az első hely is meglehetett volna, de így is nagyon büszke vagyok rájuk, mivel nagyon keményen készültek már nyár eleje óta. Réka Dubaiban második helyen végzett a páros versenyszámban, Ruzsity Dávid pedig nagyon szép játékkal az első körben az első kiemeltet búcsúztatta a budapesti, kiemelt versenyen. Talán ő az egyik, aki a legnagyobb fejlődést mutatta az elmúlt hónapokban. Major Stella is hetek óta elődöntőt, döntőt játszik a 12 évesek korosztályában, január óta már 20 helyezést javított a magyar ranglistán, és be is hívták a 12 évesek válogatott keretébe. Duba Kriszta is nagyon szépen dolgozik a legkisebbekkel és Ajkay Norbi is szépen hozza fel a kis versenyzőket" - összegzett Trója Tibor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.