Közélet

Szentistványi szerint Botkának csak a szavai baloldaliak, a tettei nem

Szentistványi szerint Botkának csak a szavai baloldaliak, a tettei nem

2016. november 10., csütörtök
Szentistványi szerint Botkának csak a szavai baloldaliak, a tettei nem
rakpart_hajlektalanok01kf

A független képviselő az utóbbi 10 napból hozta három példáját, amelyek nem egy szociálisan érzékeny városvezetés képét mutatják. Módosító indítványokat nyújtott be, hogy a problémák egy részét orvosolhassák.

Botka László

az

Európai Magyarország konferencián

a baloldali értékek mentén beszélt. Azt állította, a szegények helyett szegénység ellen küzdeni, szólt a szociális lakások felújításáról. Virtigli baloldali politikát ígért. Azonban érdemes összevetni a baloldali várospolitika gyakorlatát és a jogállamiság helyreállítására tett ígéretet, mert ez egy esetleges 2018 utáni kormányzásról is üzen” – mondta mai sajtótájékoztatóján

Szentistványi István

független önkormányzati képviselő. Kritikával illette a konferencia szereplőit, szerinte nem

Bokros Lajos

, vagy

Gyurcsány Ferenc

volt embereivel építhető újra a fékek és ellensúlyok rendszere, amelyet a Fidesz álláspontja szerint is leépített. „Kevés helyen van helyzetben a baloldal, így kínálja magát a szegedi példa. Ők vajon milyen baloldali, demokratikus várospolitikát folytatnak? Mit tesznek a jogállam kiszélesítéséért?” – tette a fel a költői kérdést és...

...három példát hozott az elmúlt tíz napból:

1.) A pénzügyi bizottság szervezeti és működési szabályzatának módosítása. Ez elméletileg az eddigi gyakorlat rögzítéséről, átvezetésekről szól, de nem mellékesen kiveszik a bizottság véleményeztetési jogát a szociális rászorulóknak kiadott ingatlanokról és a szolgálati lakásokról szóló döntések ügyében. Csupán csak a szociális bizottságnak van ebben szerepe, pedig a város kontroll funkciójának egyik fontos szereplője a pénzügyi bizottság is. Problémának látja, hogy gyakran zárt ülésen tárgyalják meg IKV-bérlemények ügyeit, pedig ez nem lenne kötelező.

kozgyules_varosi27_gs

2.) A következő az egyik mostani előterjesztéséhez is kapcsolódik, amiről lentebb számolunk be. A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelettervben a zöldterület védelmét pozitívnak látja, de mellette talált „szégyenteljes pontokat”, amelyek a politikus álláspontja szerint az alapvető emberi szabadságjogokat sérti. Kiemelte, ha egy magatartás az országos szabályozás alapján nem szabálysértés, de Szeged megyei jogú város annak minősíti, akkor az is büntethető, s akár 150-200 ezer forintos bírságokat is kiszabhatnak. A padokat csak rendeltetésszerűen lehet használni, aki nem ül, hanem fekszik rajta, már büntetésre számíthat, pedig ez nem rongálás. Megemlítette a labdázást, ennek tiltását valószínűleg a külföldi hallgatók nem is sejtik, hiszen hazájukban teljesen más az ehhez való hozzáállás. Azokat is megérti, akik 40 fokos kánikulában a szökőkutakba lógatják lábukat, de talán túlzás ezért hatalmas bírságot kiszabni. A rendeletterv külön kitér a kiskorúakra, a kisgyerekek miatt is szabhatnak ki 50 ezres bírságot, mert például a Széchenyi tér szobrainak talapzatához felmásznak szülői felügyelettel. A kutyásoknál hasonló szigor, csak néhány helyen lehet elengedni az állatokat, még akkor is, ha nem veszélyeztetnek senkit. Furcsának tartja, hogy arra hivatkoznak, Hódmezővásárhelyen szigorúbbak szabályok, s mindezt a volt szabaddemokrata képviselő,

Nagy Sándor

városfejlesztési alpolgármester terjeszti elő. „Ne rendpárti fideszes városok legyenek a példák” – üzeni a városvezetésnek. Úgy gondolja, a rendelet nem csak a vandáloknak, rongálókat riasztja el, hanem gyerekeket, a hajléktalanokat, a kutyásokat is rettegésben tartja, mert a közterületesek, rendőrök kegyeire bízzák, hogy büntessenek, vagy figyelmeztessenek.

lmp_sajttaj04kf

3.) „A lakásrendelet mindig a pénzügyi szempontok veszi figyelembe, a tehetősek védelmében, a kiszolgáltatott emberek kárára” – tapasztalta Szentistványi. A szolgálati lakások használatát szigorítják, például azonnal el kell távolítani azt a lakót, akinek felmondtak, így még a munkája elvesztése mellett jóval drágábban kell albérletet keresni. Ezzel szemben a piaci pályázatnál eddig térítésdíjat, majd ezt követően piaci lakbért kellett fizetni. Ez azonban kevés volt, így ebben engedtek, óvadék van, amit végén vissza lehet kapni, így kevesebbe kerül a tehetősebbeknek az ingatlan bérlése. Kritikával illette az IKV lakáseladásait is. Szerinte a szociális bérlakásnak alkalmas ingatlanokat is eladják, az értékesítésből befolyt összeg sorsa pedig kérdéses. Hozzátette, azoknak a lakások eladásával egyetért, amelyek nem alkalmasak arra, hogy rászorultak tartsák fenn, ilyenek a nagy belmagasságú polgári házakban található bérlemények.

A problémák orvoslását két módosító indítványa elfogadásával szeretné elérni:

1.) Gondoskodjanak a bérlők, munkavállalók védelméről, amikor azoknak önhibájukon kívül szűnik meg a szolgálati lakásra jogosító munkáltatóval a munkaviszonya. Két esetet sorol fel: a. A munkáltató menet közben gazdát cserél (például az iskolai takarítók kétharmada az IKV-tól a tankerülethez kerül január 1-től). b. A munkavállaló egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy az adott munkahelyen dolgozzon, ezért máshova kerül, egy takarítónő a balesete után hiába helyezkedik el a SZEFO-nál, ha a váltás miatt újból pályáznia kell, de addig nincs hol laknia. 2.) Korábban is problémának látta, hogy akinek kis összegű tartozása van, nem tudja ingatlanát kisebbre, alacsonyabb komfortfokozatúra cserélni, pedig ezzel rendeződhetne élete. Ez a hátralék rövid idő alatt hatalmas összegre növekedhet, előbb jogcímnélküli lakáshasználóvá válik az érintett, majd per indul, amelynek a végén kilakoltatják, miközben még a perköltséget is állhatja. Ezt a megoldást embertelennek nevezte, ezért kéri, hogy amikor a bérlők önhibájukon kívül – például munkahelyi baleset, rokkanttá válás – kerültek az adott helyzetbe, akkor az illetékes szakbizottság mérlegelhessen, s gyakorolhasson méltányosságot. Szentistványi István javaslatairól pénteken dönt a közgyűlés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.