Közélet

Szegedi ajándékkosár a vak makói férfinak és kislányának + FOTÓK

Szegedi ajándékkosár a vak makói férfinak és kislányának + FOTÓK

2016. november 26., szombat
Szegedi ajándékkosár a vak makói férfinak és kislányának + FOTÓK
adomany04_gs

Kovács Mátét és Dzsesszikát készpénzzel, iPaddel és lakásuk felújításával lepték meg az adventi időszak előnapján.

Az adventi időszak kezdetén ajándékcsomaggal lepte meg a makói

Kovács Mátét Bíró Gyula

szegedi vállalkozó és

Nógrádi Tibor,

a Fidesz szegedi elnöke. A 49 esztendős, gyakorlatilag teljesen vak férfi egyedül neveli kislányát, a 9 esztendős

Dzsesszikát,

miután felesége elhagyta őket. A makói önkormányzat biztosított számára szociális lakást, ahol azonban az ínség az úr. A rendszeresen jótékonykodó, adakozó Bíró Gyula rendkívül fogékony az ilyen jellegű hírekre – a családot a

Lapcom Média Alapítvány

is támogatja karácsonykor –, és ezúttal is úgy döntött, soron kívül segítséget nyújt, Nógrádi Tibor pedig úgy döntött, csatlakozik hozzá az akcióban, és szintén támogatja a rászorulókat. Kovács Máté és gyermeke nagy örömmel fogadta a több mint negyedmillió forint értékű meglepetéscsomagot, mely 100 ezer forint karácsonyi ajándékokra, bevásárlásra fordítható készpénz mellett a kislány számára egy iPadet, valamint a lakásuk teljes felújítását foglalja magában. Az adományozók portálunknak úgy fogalmaztak, azért tartják fontosnak, hírértékűnek ezt a gesztust ebben az időszakban, mert mindannyiuk környezetében megtalálhatók azok a rászorulók, nehéz sorsú embertársaink, akiket lehetőségeinkhez mérten felkarolhatunk a szent ünnepekkor. Nem kell messzire mennünk, akár a szomszéd utcában vagy a szomszéd településen rábukkanhatunk azokra az emberekre, akik számára egy meleg vacsora, egy kiló gyümölcs, egy meleg téli ruha vagy ha más nincs, néhány jó szó is komoly segítséget jelent. „Hiszek abban, hogy a Jóisten azért biztosította a lehetőségeket az embereknek, hogy saját maga igényeinek kielégítésén kívül mások ügyét is jó szívvel szolgálja” – üzeni mindannyiunknak Bíró Gyula. Az advent előtti adományozás még nem ért véget ezen a szombati napon, ugyanis délután, illetve este rendezik meg az immár hagyományos szeged-klebelsbergtelepi jótékonysági disznóvágást és vacsorát, melyről külön cikkben számolunk majd be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.