Közélet

Sok csokit vinne az ÁGOTA Mikulása idén is a gyerekeknek

Sok csokit vinne az ÁGOTA Mikulása idén is a gyerekeknek

2016. november 24., csütörtök
Sok csokit vinne az ÁGOTA Mikulása idén is a gyerekeknek
csoki_mikulas

Gőzerővel készül Mikulásra az ÁGOTA Alapítvány. Az idén is sok csomagot osztanak ki családból kiemelt gyerekeknek, illetve olyan családoknak, ahol nehézséget okoz a szülőknek az ajándékozás. Ebben most segítséget is kérnek a szegediektől. Az ÁGOTA Mikulása 1.000 csokit gyűjtene össze a kiscsizmákba adományozók segítségével.

Az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány minden évben eljuttat ajándékcsomagokat támogatóik segítségével a kicsiknek, így van ez Mikuláskor és Karácsonykor is. Most ezer csoki összegyűjtése a cél. A felajánlásokat Szegeden, a Csongor téri Kulturális és Közösségi Központba várják a Csongor tér 8. szám alá. Az összegyűjtött adományokat szétválogatják majd, és csomagokat állítanak össze, amelyeket az ÁGOTA Mikulása ad majd át a gyerekeknek. Mint

Kothencz János

, az ÁGOTA alapítója elmondta, munkatársaik, önkénteseik folyamatosan azon dolgoznak, hogy szeretettel, gondoskodással segítsék a nehéz sorsú gyerekeket, és mindent megadjanak nekik. Hozzátette, sok segítséget kap az alapítvány egész évben, rengeteg hasznos holmi jut el a gyerekekhez, de ugyanilyen fontos egy kis örömhozó csoki. Arra kérte a szegedieket, hogy aki teheti, segítsen az ÁGOTA Mikulásának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.