Írjon nekünk

Sport

Sakk: a Móra nyerte a XI. Szent Imre Kupát + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

sakk16_gs

Immár évtizedes múltra tekint vissza a szegedi egyetemi kollégiumok közötti sakk csapatverseny, amelyet idén a Móra Ferenc Kollégium csapata nyert meg, így egy évig birtokolhatják a Vándorkupát.

Immár tíz éve hagyomány a Szent Imre Vándorkupa, azaz a szegedi felsőoktatási kollégiumok közötti sakk csapatverseny. Az első versenyt 2006-ban rendezték, így az idei már a tizenegyedik alkalom volt. Az idei versenyt végül négy csapat közül a Móra Ferenc Kollégium nyerte az Eötvös Loránd Szakkollégium előtt, a dobogó harmadik fokára pedig a Sík Sándor Szakkollégium ért fel, míg a házigazda Szent Imre Szakkollégium csapata a negyedik helyen zárt. Mint azt portálunknak Nyőgér István, a verseny alapító ötletgazdája és társszervezője elmondta, korábban hat csapatra is volt jelen egyszerre a vándorkupa sorozatban, s összesen már nyolc szegedi egyetemi kollégium mérettette meg magát a torna történelmében. Eleinte a Károlyi Mihály Kollégium bizonyult még erősnek, majd a Herman Ottó Kollégium is felzárkózott hozzá, csakúgy, mint a kétszeres győztes Szent Imre, Móra Ferenc és Eötvös Loránd kollégiumok, de képviseltette már magát a Szent Imre Vándorkupán a Romzsa Tódor, a Kaszap István, és a tavalyi győztes Márton Áron kollégium is. „A versenyszellem egészséges mértékben van jelen. Inkább a közösségépítés, a közös hobbi és a kapcsolatépítés a dominánsabb. Egy baráti alapú programot érdemes elképzelni, de ettől még megvan a tétje, szorítanak egymásért, jó hangulatban szokott telni a torna. A céljaink között az is szerepelt, hogy a szegedi sakkbarát kollégisták kapcsolatokat építsenek egymással és a Huszár Sakk-kör egyetemi öntevékeny csoporttal is, amelyet 2005-ben alapítottunk, s később megyei szintű csapat is kinőtte magát belőle.” – fogalmazott Nyőgér István, aki kérdésünkre hozzátette: tudomása szerint egyedi kezdeményezésről van szó a városi, egyetemi vándorkupa esetében, illetve jövőre is tervezik a verseny megrendezését, a hagyományosan a helyszínként szolgáló Szent Imre Katolikus Kollégium új könyvtárhelyiségében.

A XI. Szent Imre Vándorkupa végeredménye

I. Móra Ferenc Kollégium
II. Eötvös Lóránd Szakkollégium
III. Sík Sándor Piarista Szakkollégium
IV. Szent Imre Szakkolégium

Kommentek

Sport

Szegeden lehet bajnok a Szeged-Grosics Akadémia

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Vasárnap a SZEOL otthonában játszik a csapat.

Tovább olvasom

Sport

Győzelmével feljutott az élvonalba a Szegedi FVCS

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Szegedi Férfi Vízilabdacsapat 15-8-ra legyőzte a YBL WPC csapatát és ezzel feljutott az OB I.-be.

Tovább olvasom

Sport

Sportmenü: csoda kell a MOL-Pick Szegedtől

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb szegedi sporteseményei.

Tovább olvasom

Aktuál