Közélet

Összesen több, mint négyezer éves települési képeslapot készítenek a bordányiak az ünnepekre

Összesen több, mint négyezer éves települési képeslapot készítenek a bordányiak az ünnepekre

2016. november 2., szerda
Összesen több, mint négyezer éves települési képeslapot készítenek a bordányiak az ünnepekre
bordany_csaladi_foto

Bordány Nagyközség Önkormányzata az ünnepek közeledtével szeretné elkészítené a település első közös családi fotóját.

A képen az idei évben született legkisebb csöppség és a jelenleg legidősebb 97 éves bordányi lakos is együtt szerepelhet majd, így az életkorokat összeadva több, mint négyezer éves közös fénykép készülhet majd. A fotózásra 1919-től egészen 2016-ig várnak minden évből egy-egy jelentkezőt, aki szeretne rajta lenni a település első közös családi fotóján. Az önkormányzat az elkészült csoportképből képeslapot készít, melyet az Adventi Hétvégéken mutatnak be az érdeklődőknek. Az idei évben arra biztatnak majd minden helyi családot, hogy egy ilyen képeslapot juttassanak el szeretteiknek, hogy ők is kapjanak egy kis ízelítőt abból az összefogásból, amely a bordányiakra hosszú évek óta jellemző. A bordányi lakosok jelentkezését névvel, lakcímmel, telefonszám és e-mail cím valamint születési év megadásával várják személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélpultjánál, a bordany@bordany.hu mail címre eljuttatott üzenetben vagy a +36 62 588-510-es telefonszámon november 18-ig. A résztvevőket telefonon és e-mail-ben értesítik a további részletekről és a fotózás pontos időpontjáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.