Közélet

Megyei közgyűlés: Kevesebb kitüntetés több pénzjutalommal

Megyei közgyűlés: Kevesebb kitüntetés több pénzjutalommal

2016. november 4., péntek
Megyei közgyűlés: Kevesebb kitüntetés több pénzjutalommal
megyei_kozgyules_sandorfalva24_gs

A jövőben kevesebb kitüntető címet adományoz a megyei önkormányzat igazodva megváltozott feladatköréhez – erről is döntött a testület sándorfalvi kihelyezett ülésén, amelyen azt is megszavazták, hogy ismét csatlakoznak a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez, méghozzá a korábban erre szánt keretüket megduplázva.

Kilenc napirendi pontot tárgyalt a sándorfalvi Pallavicini kastélyban tartott kihelyezett ülésén a megyei közgyűlés. Az ülés elején Búza Katalin alpolgármester méltatta a kisváros adottságait, és szólt arról, hogy fejlesztési elképzeléseik összeállításában – amelyet a Pallavicini-terv foglal magában – fontos szerepe volt a település előző polgármesterének, Kakas Béla megyei elnöknek és Kovács Beáta alelnöknek egyaránt. Hozzátette, a tervek azonban csak akkor valósulhatnak meg, ha bírják a megyei önkormányzat támogatását is. Az ülésen egyperces néma főhajtással tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő véres megtorlás áldozatainak emléke előtt a Csongrád megyei közgyűlés tagjai a Nemzeti Gyász Emléknapján.

Kakas Béla

elnök arról szólt, Szikra, láng, hamu – az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc Csongrád megyei emlékezete címmel

kötetett jelentetett meg a megyei önkormányzat

, amellyel méltó módon kívántak emléket állítani az 56-os események 60-ik évfordulóján. Pályázatot nyújtottak be az 56-os Emlékbizottsághoz egy olyan könyv megjelentetésére, mely a korabeli Csongrád megyei eseményeket dolgozza fel, s melynek szerzője a vásárhelyi Emlékpont igazgatója, megyei képviselő,

Miklós Péter

történész. A kötetet Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban megrendezett „Menny és pokol” című konferencia keretében mutatták be. Az 1000 példányban elkészített, angol és lengyel szöveggel is megjelent kiadványt eljuttatják önkormányzatokhoz és intézményekhez is. Kakas Béla elnök felidézve a 60 évvel ezelőtti eseményeket elmondta, november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, amelynek a célja a forradalom leverése, a Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása volt. „A következő napokban a világ felháborodva, ám tétlenül figyelte, ahogy a szovjetek páncélosaikkal megszállják Magyarország városait, lefegyverzik hadseregét, és hatalomra juttatják

Kádár János

Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányát. A Vörös Hadsereg támadását természetesen a forradalom hívei nem nézték tétlenül, Budapesten és az ország számos pontján elkeseredett fegyveres harc kezdődött a szocialista szuperhatalom bevonuló erőivel szemben. A szovjet csapatok hajnalban bevonultak Budapestre, ahol hamarosan valódi háborús helyzet alakult ki” – emlékezett vissza, majd

Bibó Istvánnak

a nyugati országok nagykövetségeire eljuttatott kiáltványát ismertette.

megyei_kozgyules_sandorfalva25_gs

A Fidesz-frakciót vezető

Gémes László

javaslatára előre vették a zárt ülés napirendi pontját. A képviselő arra hivatkozva kérte ezt, hogy a vendégeknek mindig végig kell várniuk a közgyűlést, hiszen hagyományosan az ülés végén vannak a zárt ajtók mögött tárgyalt pontok, s szerinte logikusabb lenne a jövőben ezekkel a pontokkal kezdeni. Az MSZP-s

Buzás Péter

nem értett egyet képviselőtársával, mint mondta, Makón több cikluson keresztül volt polgármester, a megyei testületnek is tagja régóta, és volt olyan gyakorlat, hogy elsőként a zárt ülésre szánt napirendi pontokat tárgyalták, ám ezt megváltoztatták, ráadásul amikor megyejárás van, akkor kevesebb a vendég is. Végül a Gémes javaslatát támogatta a többség. Napirend előtti felszólalásában arról számolt be

Magyar Anna

alelnök, hogy az Európa Tanácsban helyi és regionális önkormányzatok kongresszusa is működik, s a két kamarából álló kongresszusban meglepetésére alelnöki posztot kapott, ami megítélése szerint új lehetőségeket tartogat, így ugyanis a magyar delegáció jobban tudja majd ellátni érdekképviseleti feladatát. Szintén napirend előtt a jobbikos

Dudás Zoltán

mondott köszönetet Kakas Bélának és

Kovács Beátának

, hogy olyan fejlesztéseket indítottak el, illetve valósítottak meg Sándorfalván, melyek a mai napig meghatározzák a település életét. A jelenlegi városvezetőnek,

Gajdosné Pataki Zsuzsannának

is köszönetet mondott, mert minden alkalommal lobbizik Sándorfalváért. Az ülésen egyhangúlag módosították a közgyűlése szervezeti és működési szabályzatát, valamint az önkormányzati hivatalét is, és a költségvetés módosítása is vita nélkül lement. Előbbi technikai jellegű, például a könyvelést érinti és a belső ellenőri feladatellátást érinti, míg a hivatal esetében egy új osztály létrehozásának lehetőségét teremtették meg, a paktumiroda munkáját emelték osztály szintre.

megyei_kozgyules_sandorfalva07_gs

Módosították a Csongrád Megyei Önkormányzat kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló rendeletet is. Kakas Béla elnök elmondta, korábban intézményeket is fenntartott a megye, ám mivel feladatkörük megváltozott, érdemes a rendeletet a jelen helyzethez igazítani. A jövőben két alkalommal, március 15-én és augusztus 20-án adnak át elismeréseket, kevesebbet mint eddig, de magasabb pénzjutalom jár a kitüntetésekkel. A jobbikos

Bozó Zoltán

egyetértett a kitüntettek számának csökkentésével és az adományozásnak a nemzeti és állami ünnephez való igazításával, de az eredeti előterjesztéshez képest még kevesebb díjazottra tett javaslatot, mondván, hogy annál nagyobb az értéke egy elismerésnek, minél kevesebb személynek ítélhetik oda egy évben. Végül az eredeti előterjesztést fogadta el a többség, így a 15-16 díj helyett a jövőben 8-at adományoz majd a megye. A Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft. beszámolóját is tárgyalták a képviselők, melynek kapcsán Kakas Béla elmondta, tagi kölcsönnel kezdte meg a működését a cég, amit kimondottan azért hoztak létre, hogy segítséget nyújtson a TOP-os pályázatok előkészítésében. 30 milliós tagi kölcsönnel indult a Kft., amelynek visszafizetésének határidejét, illetve az ügyvezető megbízatását egy évvel meghosszabbították, jövő év végéig, mivel még mindig nem született döntés azokról a pályázatokról, amelyeket már régóta várnak a helyhatóságok. A Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez csatlakozik a megye, erről is döntés született a sándorfalvi ülésen. Az előterjesztés szerint 2 milliós keretet szántak volna erre, ám végül arról határoztak, hogy megemelik a keretet. A vitában

Havasi Jánosné

arra hívta fel a figyelmet, hogy érdemes ezt a nemes célt támogatni, és az összeget is emelni, hiszen sok olyan fiatal van, aki elkerül szülőfalujából a továbbtanulás révén, s nekik egy hazaútját sem fedezi a kapott támogatás, vagyis azért tartja szükségesnek a keret emelését, hogy egyáltalán legyen értelme az ösztöndíjprogramra jelentkezni.

Móra József

azt mondta, Szentes nem vesz részt a Bursa Hungaricában, mert szigorúnak tartják a szabályokat, így a Kurca-parti város saját ösztöndíjkeretet hozott létre. Bozó Zoltán arról beszélt, hogy megyénken belül igen eltérőek a települések lehetőségei, szerinte az a cél, hogy a megyei önkormányzat kiegészítése után senki se kapjon 4000-4500 forintnál kevesebbet.

Ádók János

alelnök szerint probléma, hogy nem ismerik a települések helyi erejét és a fiatalok szociális helyzetét sem. Azt javasolta, bizottsági szinten keressék a megoldásokat, és rugalmas keretet hozzanak létre.

Szél István

székkutasi polgármester szerint a 4 milliós keret kevés lesz. Székkutas például nem csatlakozott ehhez az ösztöndíjprogramhoz, náluk külön rendszer működik, 10 ezer forint jár gyerekekként, és igaz kevesebben kapnak, de nagyobb összeget. Végül úgy határoztak, hogy 4 millió forintos megyei keretet hoznak létre. Kakas Béla portálunknak építő jellegűnek értékelte a vitát, hiszen minden képviselő egyetértett abban, hogy a 2 millió forintos keret kevés. Mint mondta, egy jó célt is akkor lehet szolgálni, ha nem jelképesen teszi meg ezt a megye, hanem összegszerűségében is jelentősebb támogatást tudnak nyújtani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.