Megállapodást köthet a város és a hulladékgazdálkodási cég

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

penzbizottsagi01_gs

A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 200 millió forintos hitelkeretéhez kapcsolódó kezességvállalási díjról döntött a pénzügyi bizottság. Ez volt szükséges ahhoz, hogy az önkormányzat és a társaság megállapodást köthessen.

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. az áprilisi közgyűlési döntés után alakult át, létrejött a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., amelyet július végén jegyeztek be a cégnyilvántartásba. Szintén a közgyűlés határozott arról, hogy az újonnan létrejött társaság 200 milliós hitelkerettel gazdálkodhasson ez év december végéig. A hitelre azért van szüksége az újonnan alapított társaságnak, mert közszolgáltatásnak a kiszámlázását az állami holding, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. vette át, így – igaz csak ideiglenesen – bevétel nélkül maradt a társaság.

A pénzügyi bizottság elé került előterjesztésben szerepelt, hogy az önkormányzat kezességet érvényesen hitel visszafizetésére akkor vállalhat, amennyiben kezességvállalási díjat kötnek ki. A dokumentum szerint ez legfeljebb 500 ezer forint. A cég és az önkormányzat között kötendő kezességvállalási díjra vonatkozó megállapodást a pénzügyi bizottság hagyta jóvá, egyhangú szavazással, a napirendi pont kapcsán sem vita, sem kérdés nem volt a mindössze néhány percig tartó ülésen. A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és az önkormányzat így, a pénzügyi bizottság jóváhagyását követően köthet megállapodást a kérdésben.

A megállapodás szerint a hulladékszállítással foglalkozó társaság vállalja, hogy a kezességvállalási díjat egy összegben december 16-áig átutalja az önkormányzatnak.

Előző sztori

Új Erasmus projekt részese lett a Móravárosi

Következő sztori

Ruhát gyűjtenek a hajléktalanoknak a Szolidaritás Éjszakáján